Napjainkban a mintegy 200 ezer (más források szerint 600 ezer) garifuna él szétszórva Guatemala, Belize, Honduras, Nicaragua és – az elmúlt időkben tapasztalható elvándorlásuk miatt – az Egyesült Államok területén. Az önálló nyelvet beszélő garifunák – azaz a garinagu, mely e nyelven a garifuna többes számú alakja – etnogenezise azonban nem mostani lakóhelyükön, hanem a Kis-Antillák egyik szigetén, Saint Vincenten ment végbe.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Az amerikai kontinensen, és így a Karib-szigeteken a gyarmati múlt egyik öröksége a meszticizálódás. Az őslakos indiánok, az európai hódítók és az európaiak által behurcolt afrikai népesség egymással való keveredése három alapvető csoportot hozott létre: ezek a spanyol (és portugál) gyarmati múltból ránk maradt terminológia alapján a meszticek (fehér és indián), a mulattok (fehér és fekete) és a zambók (fekete és indián) csoportja. Utóbbiakra példa a garifunák népe; ők azért különösen érdekesek, mert saját nyelvük és kultúrájuk is van.

A zambo létrejöttének ábrázolása egy 1780 körüli új-spanyolországi (Mexikó) ábrán: fekete apa és indián anya gyermeke a zambo (vagy másként lobo)
(Forrás: Wikimedia Commons)

Kik, honnan, hová?

Saint Vincent jelenleg a Saint Vincent és a Grenadine-szigetek nevű törpeállam (389 km², kb. 110 ezer lakos) legnagyobb szigete, ahol az állam fővárosa, Kingstown is található.

Az európaiak megérkezése előtt Saint Vincent szigetét (eredeti nevén Yurumain) arawak nyelvű népesség lakta. Hamarosan azonban a dél-amerikai szárazföld felől érkező karib nyelvű harcosok szállták meg a szigetet, akik a helyi nőket megszerzendő gyakorlatilag kiirtották a helyi férfiakat. A garifuna etnogenezis következő fontos állomása az volt, amikor valamikor a 17. században egy afrikai rabszolgákat szállító európai hajó zátonyra futott a sziget partjainál, a hajó rakományát képező, főként Nyugat- és Közép-Afrikából származó leendő rabszolgák pedig a szabadságot választva egyszerűen a szigetre szöktek. Itt keveredtek a helyi arawak-karib vegyes népességgel: az európaiak ezt az arawak-karib-afrikai eredetű helyi népességet nevezték később fekete karibnak, megkülönböztetésül a vörös kariboktól, akik nem keveredtek az afrikaiakkal.

A fekete karibok (garifunák, azaz garinagu) tárgyalnak a britekkel Saint Vincent szigetén, 1773-ban
(Forrás: Wikimedia Commons / Harry Johnston (1858-1927) ?)

Francia misszionáriusok már a 17. század elején megfordultak a mai Saint Vincent szigetén, mely hamarosan francia gyarmat lett. A franciákat az angolok váltották, de az időközben a szigeten kialakult garifuna közösség érdekes módon egyik gyarmati uralom alatt sem vált rabszolgává. A 18. század végén a francia-angol vetélkedés során a sziget többször is gazdát cserélt a két nagyhatalom közt, a garifunák pedig pechjükre kétszer is az angolok ellen ragadtak fegyvert. Mindennek eredménye az lett, hogy a második, a garifunák számára vereséggel végződő háború után, 1797-ben az angolok nagy többségüket (ekkor mintegy ötezer főről beszélhetünk) deportálták a Honduras partjainál levő Roatán szigetére. Hogy ez etnikai szempontból mit jelent, mutatja, hogy napjainkban Saint Vincenten a lakosság alig két százaléka tartozik a fekete karibokhoz.

A Roatán szigetére került garifunák azonban hamarosan felvették a kapcsolatot a szárazföld spanyol gyarmati hatóságaival, engedélyt kérve az ott való letelepedésre. A spanyol gyarmati uralom szétesésével a garifunák a térség országaiban szóródtak szét: Honduras, Guatemala, Nicaragua és Belize területén.

Roatán szigete, ahova a garifunákat 1797-ben deportálták
(Forrás: Wikimedia Commons / Westbrowncanada / GNU-FDL 1.2)

A garifuna nyelvről és kultúráról

Már a 17. századi francia misszionáriusok írtak arról az érdekes jelenségről, hogy a Karib-tenger szigetein (nem csupán Saint Vincent szigetén) a meghódított arawak és a hódító karib népesség sajátos nyelvi mikroverzumot hozott létre. Az arawak férfiakat kiirtó karib férfiak és az arawak nők közti kommunikáció a franciák megfigyelései szerint tükrözi a beszélők eredeti etnikai hátterét: a nők arawak, a férfiak karib megnevezéseket használnak ugyanarra a dologra. Míg azonban a francia misszionáriusok úgy gondolhatták, hogy a férfiak csak karib, a nők csak arawak nyelven beszéltek, igazából úgy tűnik, hogy a kialakult karib-arawak keveréknyelven csak a szókincs egy részére jellemző a nemek szerinti ilyen különbség a nyelvhasználatban .

Számos olyan dolog van a garifunában, melyet máshogy nevez meg a férfi, és máshogy a női beszélő: a férfiak karib, a nők arawak eredtű kifejezést használnak. Így pl. egy garifuna férfi beszélő az au, egy női a nugía szót használja ’én’, illetve az amürü és bugía szavakat ’te’ jelentésben.

Garifuna utcai ünnepség Guatemalában
(Forrás: Wikimedia Commons / Eve Demaziere / GNU-FDL 1.2)

Míg külső megjelenésükben a garifunák afrikai eredete nyilvánvaló, az általuk beszélt nyelvről ez korántsem mondható el. Salvador Suezo Conversemos en garífuna (Beszélgessünk garifunául) című könyvében azt írja, hogy a mai garifuna nyelvben a szavak 45 százaléka arawak, 25 százaléka karib, 15 százaléka francia és 10 százaléka angol eredetű, a többi pedig spanyol, és minimális az afrikai eredetű szavak száma. Utóbbi adat azzal magyarázható, hogy a rabszolgahajóról menekült feketéknek egészen egyszerűen nem volt más választása: az életben maradáshoz meg kellett tanulniuk az arawak-karib nyelvet, melyet a szigeten beszéltek.

A mai garifunában francia eredetű elnevezést használnak a hét napjainak egy részére, a számok döntő többségére, a súlyok és mértékek megnevezésére. De például a lúmari ’a férj’ szó (francia: le mari) is francia eredetű. Angol eredetű például a tulu ’szerszám’ (angol tool), vagy a hiti ’hőség’ (angol heat) szó.

Az UNESCO 2001-ben a világörökség részének nyilvánította a garifunák nyelvét, kultúráját és zenéjét is. Utóbbi legismertebb változata az úgynevezett punta rock. A punta eredetileg különböző ünnepségek idején előadott zene és tánc volt a garifunák körében: a punta rock minden bizonnyal legismertebb képviselője a belize-i származású Andy Palacio (1960–2008).

A garifuna nyelv és kultúra fennmaradása azonban az UNESCO döntése ellenére sem garantált, mivel a garifuna közösségek alapvetően kétnyelvűek (a garifuna mellett ez a spanyolt vagy az angolt jelenti jobbára), a nyelv fennmaradása Guatemalában, Nicaraguában, Hondurasban, Belize-ben és az Egyesült Államokban sem egyszerű kérdés.

Források

Garifuna culture honoured by UNESCO

Garífuna Research

Salvador Suezo: Conversemos en garifuna