A kanadai métis (ejtsd: [méti]) népet mind az indiánok, mind a fehérek kirekesztették társadalmukból, a népcsoport mégis mind a mai napig fenn tudott maradni. Kicsodák ők, milyen nyelveken beszéltek egykor és ma? Ki volt a métis Kossuth Lajos, és mi történik akkor, ha egy elszigetelt vidéken két különböző nyelv összes beszélője kétnyelvű? A sajnos mára már igen kevés métis által beszélt micsif a tudományos kutatók számára is szokatlan újdonságokkal szolgál!

Fegyverrel is harcoltak szabadságukért
(Forrás: Wikimedia commons / Fred Curzon színezett litográfiája)

Meszticek, vagy mégsem?

A métis francia szó magyar megfelelője a mesztic: fehér és indián szülők utódait nevezik így. Ugyanakkor népnévvé is vált, egy konkrét etnikum, a fehér telepesek és indián nők utódaiból létrejött métis nép megnevezésére használják. Habár minden métis mesztic, de nem minden mesztic métis: az utóbbi kifejezés csak azokra vonatkoztatható, akik a métis nép tagjai, ide kötik őket családi hagyományaik és ide tartozónak vallják magukat. Például ha napjainkban egy kanadai francia és egy indián összeházasodik, utódjuk mesztic lesz, de nem métis. (A kanadai angolban a két csoportot csak írásban lehet megkülönböztetni, a népnevet ugyanis nagybetűvel írják.)

A métis lakosság kulturálisan különbözik mind az európai bevándorlóktól, mind az észak-amerikai őslakosoktól: saját nyelveik vannak, jellegzetes a népzenéjük, népviseletük. Pedig a népcsoport maga csak néhány évszázados múltra tekint vissza! Hogy megtudjuk, hogyan állhatott elő ez a helyzet, meg kell ismerkednünk a kanadai történelem néhány szokatlan fordulatával...

Kereskedelem, mint kultúraképző

A tizennyolcadik század elején a kanadai szőrmekereskedelem rohamos fejlődésnek indult, és számos gazdagodni vágyó telepes érkezett az országba, elsősorban Franciaországból és Skóciából. Az új bevándorlók javarészt egyedülálló férfiak voltak, akik azzal a szándékkal vágtak útnak, hogy majd Kanadában alapítanak családot. Azonban csalódniuk kellett: az európai származású nők elsősorban a nagyobb városokban laktak, és ódzkodtak a szőrmekereskedők, vadászok viszontagságos életétől.

A vadonban élő telepesek inkább az indiánokkal kerültek közelebbi kapcsolatba, már csak azért is, mert tőlük sajátították el a szükséges helyismeretet. A francia és skót férfiak gyakran házasodtak össze indián nőkkel. Leszármazottaik már mind az apák, mind az anyák nyelvét beszélték, kultúrájuk pedig a két hagyomány keveredéséből jött létre: például népviseletük máig gyakran alkalmazza a hagyományos indián gyöngyhímzést, de a hímzett minták alapvetően európai eredetűek. (A népviselet máig jelentős métis identitásképző elem, sőt a krí indiánok hagyományosan „virágokat hímző nép”-nek nevezték őket.)

Valószínűleg azért nem olvadtak be sem a fehérek, sem az indiánok közé, mert kereskedő életmódjuk miatt mindkét csoporttal találkoztak, de huzamosabban egyikkel sem éltek együtt, vadászni pedig saját területeiken vadásztak. Arra pedig a zord éghajlat miatt rákényszerültek, hogy csoportokban együtt dolgozzanak, annak ellenére, hogy ezáltal konkurenciát jelentettek egymásnak.

Gyakran már maga az vezetett elkülönüléshez, hogy fehér és indián szokásokat egyaránt megtartottak: például sem a katolikus egyház, sem a krí csoportok nem vették szívesen, hogy a métis hívők a katolikus vallást és az indián hagyományokat is gyakorolták. A különválásból lassan egyedi identitás született – ebben az esetben például úgy vélték, hogy mind az indiánok, mind a katolikusok túl szigorúak és csendesek, ők ezzel szemben nem veszik túl komolyan a rituálékat és szeretnek zajosan ünnepelni.

A métis népet eleinte számos különböző néven nevezték, hívták őket félvéreknek, kevert vérűeknek, vagy akár egyszerűen vidékieknek. Idővel a métis elnevezés vált bevetté. A métis emberek a „félvér” és hasonló szavakat ma már rendkívül sértőnek érzik, mivel ezek arra emlékeztetnek, hogy mind az indiánok, mind a fehérek kiközösítették őket. De hogyan került ez a nép ilyen nehéz helyzetbe, miért vált az egyszerű elkülönülés kirekesztéssé? Talán nem meglepő, hogy a politika miatt...

Métis szőrmekereskedő, 1870.
(Forrás: Wikimedia commons )

Louis Riel azt üzente

Kanadában az angol uralkodó hivatalnokai szerződéseket kötöttek a helyi indián vezetőkkel, és ezek képezték az államiság alapját. Földterületeikért cserébe a szerződéses indiánok (angolul Treaty Indians) előjogokat kaptak, amelyek a métis csoportoknak nem jártak, így ők sem indiánoknak, sem fehéreknek nem számítottak. A tizenkilencedik század végén néhány métis vezető megkísérelt saját államot alapítani előbb a Vörös-folyó völgyében, majd nyugatabbra, a mai Saskatchewan környékén – mindkét helyen javarészt métis telepesek éltek. Louis Riel vezetésével hadat viseltek az elnyomók ellen, de a felkelést a kanadai kormány vérbe fojtotta. A métis népesség innentől kezdve leírhatatlan nyomorban élt, leginkább azért, mert hagyományos tevékenységüket, a prémes állatok csapdázását is megtiltották nekik.

A métis ideiglenes kormány 1870-ben. Középen a hősként tisztelt vezető, Louis Riel.
(Forrás: Wikimedia commons)

Sokan az éhhalál elől a városokba menekültek, ahol – munkalehetőség híján – akár bűnözésre és prostítúcióra is kényszerültek. A legismertebb métis írónő, Maria Campbell első művét, Halfbreed című önéletírását még 1972-ben is csak cenzúrázva lehetett megjelentetni, mert a szerző kendőzetlenül írt arról, hogy fiatalon a városba kerülve örömlányként dolgozott, és ebbéli minőségében találkozott a kanadai fehér elit nagy részével...

A métis lakosság helyzete csak lassan javult. A huszadik század harmincas éveiben földet kaptak az államtól, de önálló népcsoportként csak 1982-ben ismerték el őket. Ma körülbelül négyszázezer métis él Kanadában, ez a lakosság 1,25%-a. A többségi társadalomba beilleszkedtek, de ezzel párhuzamosan nyelveiket szinte teljesen elvesztették – mint azt látni fogjuk, a nyelvészek nem kis bánatára.

Értették egymást

A pidzsinek egyszerű közvetítőnyelvek, csak néhány nyelvtani elemmel és kis szókészlettel. A kreol nyelvek akkor alakulnak ki, ha a pidzsineket egy csoport anyanyelveként kezdi el használni: a nyelvtan összetettebbé válik és más természetes nyelvekéhez hasonló bonyolultságú lesz.

Az idő folyamán több métis nyelv is kialakult, de a többség a micsifet beszélte. (A micsif szó maga is a francia métisből létre több hangtani átalakulás után.) A micsif kevert nyelv, a franciából és a kríből jött létre. Ha két különböző nyelv beszélői napi kapcsolatba kerülnek, akkor általában pidzsin, majd kreol nyelvek szoktak születni. Sokkal ritkább az az eset, hogy valódi kevert nyelv alakul ki. Ehhez az utóbbihoz ugyanis arra van szükség, hogy a beszélők mindkét nyelvet alaposan ismerjék!

A nyelvhasználók eleinte gyakran váltogatnak a két különböző nyelv között (ez a kódváltás), majd az újabb nemzedékek már egyetlen, új nyelvet beszélnek, amely a kettő ötvözete. A gyakori kódváltás sok esetben ahhoz vezet, hogy a közösség elkötelezi magát valamelyik nyelv mellett, és a továbbiakban azt használja. A valódi kevert nyelvek létrejöttéhez rendszerint társadalmi izolációra van szükség: a métis lakosság egyre erősebben elkülönült, majd elszigetelődött mind a francia és angol telepesektől, mind a krí indiánoktól, így alakulhatott ki és maradhatott fenn a micsif.

Főnevek az apától, igék az anyától?

A kódváltás során bármely nyelvből bármilyen alkotórész megjelenhet, akár egész mondatok is szerepelhetnek egy adott nyelven. A kevert nyelvek esetében azonban ez nincs így. A micsifben például a mondat két nagy alkotóeleme: a főnévi rész (frázis) és az igei rész különböző eredetű. A legtöbb micsif főnév forrása a francia nyelv, az igék – ragozással együtt – viszont rendszerint a kríből származnak. A főnevekhez tartozó egyéb nyelvtani elemek többségükben szintén francia eredetűek, habár néhány kivétel is létezik, például ilyenek a krí eredetű mutató névmások (pl. 'ez a folyó', 'az a kő').

A kutatók mind a krí és a francia nyelvtani sajátosságaival, mind társadalmi okokkal próbálták magyarázni ezt a jelenséget, de a pontos okot mára szinte lehetetlen meghatározni, mert a micsif kialakulásának korai szakaszából nagyon kevés az adat.

Ráadásul mind a francia, mind a krí szavak a forrásnyelvben szereplő hangokat használják, így az a szokatlan helyzet áll elő, hogy vannak olyan hangok, amelyek csak a főnevekben találhatóak meg, mások pedig csak az igékben! Mára a beszélők legújabb generációjában ez az éles különválasztás eltűnőben van, és a nyelv hangtani rendszere lassan egységesedik.

A francia és a krí nyelvtan a micsifbe kerülve nem egyszerűsödött le. Például a főneveknek továbbra is van nemük, ráadásul a francia hímnem/nőnem különbségtétel és a krí élő/élettelen különbségtétel egyaránt megjelenik a micsifben! A francia eredetű névelők esetében a hímnem és nőnem közül kell választani, a krí eredetű mutató névmások esetében az élő és élettelen alak közül. (Ha ez kicsit bonyolultnak hangzik, az angol Wikipédián megnézhetünk több összehasonlító táblázatot.)

A Youtube-on belehallgathatunk egy hosszú micsif nyelvű párbeszédbe – önmagában a franciatudásunkkal nem boldogulunk el, habár konkrét szavakat, kifejezéseket felismerhetünk:

Nyelv, mint szégyenfolt

A micsif használóinak meg kellett küzdeniük a lenézéssel is. Mivel a kívülállók a micsifet primitív keveréknyelvnek tekintették, a micsif anyanyelvűek sokáig inkább azt mondták másoknak, hogy „francia és krí” nyelven beszélnek – például Maria Campbell könyvében is ezt olvashatjuk. (A két- vagy többnyelvűség az első micsif beszélők körében teljesen bevett volt, és a mai napig gyakori – habár napjainkban legtöbbször az angol-micsif kétnyelvűség jellemző –, ez még jobban megnehezíti a korai nyelvállapotokra való következtetést.)

A micsif nyelv presztízse a mai napig alacsony, ami sokban hozzájárult ahhoz, hogy a kihalás szélére kerüljön: mára alig pár százan beszélik.

Források, érdekességek

Maria Campbell: Halfbreed. University of Nebraska Press, 1973. (Angolul értő olvasóinknak melegen ajánljuk, ha be tudják szerezni, kemény és őszinte könyv.)

Métis kultúra, sok szép képpel, érdemes végignézni a népviseleti összeállítást!

Micsif nyelv az angol Wikipédián, összehasonlító táblázatokkal