A Napkút Kiadónál jelent meg Tillinger Gábor nyelvész, műfordító válogatása lappföldi mesékből, Öregasszony a Holdon címmel. A kötet kapcsán beleártjuk magunkat a számi népköltészetbe és sorra vesszük a mesékben gyakran szereplő, titokzatos alakokat. Mielőtt mindennek nekilátnánk, csatoljuk fel a sítalpakat!

Szó szerint is mesés táj
(Forrás: Wikimedia commons / M. Klüber Fotografie)

Most akkor lapp vagy számi?

Halljuk ezt is, azt is, de melyik a helyes megnevezés? Mindkettő. Arról van szó, hogy a lapp a nép úgynevezett külső elnevezése, a számi pedig a belső, így hívják magukat. A lapp megnevezést pejoratívnak tartják, ezért ahogy Tillinger Gábor, mi is inkább a száminál maradunk.

Számi nyelvrokonaink a Skandináv-félsziget középső és a sarkkörön túlra eső részén, illetve a Kola-félszigeten élnek. Ezt a területet szokás Lappföldnek nevezni. Nincs gyakran melegük a számiknak, ugyanis minél északabbra megyünk, annál hidegebb van télen, gyakran −30 fok alá esik a hőmérséklet.

A számik hozzávetőlegesen 50-80 ezren vannak, de csupán 60-70 százalékuk beszéli a nyelvet (kb. 30 000 fő). Mivel elszórtan, egymástól távol élnek, a dialektusok között is nagy különbségek alakultak ki, olyannyira, hogy az utóbbi időben a kutatók több különálló számi nyelvről beszélnek, amelyek még tovább oszlanak dialektusokra.

Szájhagyomány útján terjed az irodalom

Mivel a számik norvég, svéd vagy finn (esetleg orosz) nyelven tanulnak az iskolákban, közülük sokan nem tudnak anyanyelvükön írni és olvasni. Korábban még fontosabb volt a szájhagyomány útján terjedő irodalom. A számi elbeszélések legnagyobb gyűjtője a norvég Just Knud Qvigstad volt, aki 1885-ben jelentette meg első népmesegyűjteményét, majd egy hatalmas, négykötetes számi mese- és mondagyűjteményt is kiadott. A négy kötet összesen 675 szöveget tartalmaz, Tillinger Gábor is ezek közül válogatott meséket a kötetbe. Fontos, hogy a mesék nem lettek átírva, abban a formában olvashatjuk őket most mi is, amelyben Qvigstad a számi mesélőktől hallotta őket.

Miért sós a tenger?

sztálló Gonosz óriás, a számik gyakran túljárnak az eszén. Egyes mesékben családostul vagy kutyástul jelenik meg.

Az Öregasszony a Holdon különösebb tematikai rendezés nélkül, ömlesztve tárja elénk a számi meséket. Néhány oldalanként Vincze Judit illusztrációi segítenek elképzelni a rénszarvasokat, ördögöket, sztállókat vagy az iszákos cipész feleségét.

Az egyik mesetípus bizonyos természeti jelenségek eredetét magyarázza meg. Ilyen a Miért kicsi a császármadár? vagy a Hogyan lett sós a tenger? című. Kedvcsinálóként következzen egy kis részlet, melyből megtudhatjuk, miért sós a tenger.

(...) Egy tengerész felfigyelt a darálóra, s kedve támadt megvásárolni. Ezért aztán elment a férfihoz, s alkudozni kezdett rá. Olyan sok pénzt kínált érte, hogy a férfi nem tudta megállni, hogy ne adja el neki. A tengerész megvette hát tőle a darálót, hajóra szállt, s elhajózott. Amikor kiért a nyílt vízre, megkérte a darálót, hogy sót daráljon. Három hajó ment együtt, s miután a daráló darálni kezdett, megtelt mind a három. Mivel a daráló nem állt le, a hajók elsüllyedtek. A daráló azóta sem állt le, még mindig őrli a sót, hát azért sós a tenger.

giddeges-asszony A mesékben általában  öregasszonyról van szó, aki az erdőszélen lakik, tanácsokat ad a hősnek. Eredetileg házi isten, a sátor, a kunyhó védelmezője.

A mesék gyakran tanító-nevelő célzatúak. A számiknál is a jó elnyeri méltó jutalmát, a rossz pedig bűnhődik. A számi mesékben, akárcsak a magyar népmesékben, a szegény emberek, a harmadik (legfiatalabb) testvérek járnak mindig jól, ők azok, akik segítőkészek és mindig megfogadják a giddeges-asszonyok tanácsait. Rosszul járnak viszont a fösvények, az iszákosok, a kapzsik és azok, akik nem hallgatnak a giddeges-asszonyokra.

A kötet olvasásakor szinte azonnal feltűnik, hogy vannak bizonyos jellegzetes alakok, akikkel gyakran találkozunk a mesékben. Ezek általában negatív szereplők, a számik ellenfelei, de vannak köztük jószándékú lények is.

A csúd (a számiknál) a finnek és karjalaiak elnevezése, pusztításaikat, fosztogatásaikat írják le a történetek. A történetekben, mítoszokban meseszerű lényekként bukkannak fel, akiket a számik nem egyszer tőrbe csalnak.

De szerepel még a mesékben gufihtar, Áhcsesetni, Nyávesetni, nojta és a csúnya, gonosz troll is, az ő megismerésükhöz a kötet elolvasását ajánljuk.

Hamupipőke – cenzúrázatlanul

A számi mesék nemcsak trollokról meg giddeges-asszonyokról szólnak, vannak bennük nemzetközi motívumok is. Ilyen például Hamupipőke történetének számiasított változata. Kötetünkben két, egymástól jelentősen eltérő változatát találjuk a mesének, az egyiket Hamupipőke, a másikat Az Áhecsen lányok címmel. Az alábbiakban összehasonlítjuk a számi Hamupipőkét a Grimm-mesével.

Hamupipőkének van két lánytestvére. Eddig stimmel. Azok elhatározzák, hogy elmennek szolgálni a király udvarába. Na, itt már felkapjuk a fejünket. Az általunk ismert testvérek egyébként is mostohák, és jó mostohákhoz illően nemhogy szolgálni nem szolgálnak, de még a mi Hamupipőkénket dolgoztatják éjjel-nappal. Hamupipőke velük szeretne menni (emlékszünk, hogy a Grimm-mesében a királyi bálba igyekeznek), de elutasítják, mondván, hogy nem akarnak szégyenkezni miatta.

Itt jön a nagy kavarodás. A gonosz, számi testvérek ugyanis útjuk során összetalálkoznak egy kossal, egy tehénnel és egy tetves (!) öregemberrel, akik mind segítséget kérnek tőlük, de természetesen nem kapják meg. A lányok végül konyhalányok lesznek a királynál, de Hamupipőke sem bírja tovább otthon, ő is elindul az udvarba, és út közben ő is találkozik a kossal, a tehénnel és az öregemberrel. Nem lepődünk meg, ő segít rajtuk. Az öregembertől cserébe kap egy botot, amivel ha a királyi udvar melletti hegyre üt, az megnyílik előtte. Ajándékba kapott botjával aztán Hamupipőke beáll a királyhoz tehenészlánynak.

Vasárnap a király és egész háza népe elmegy a templomba (Hamupipőkét nem viszik). Ezért a lány odamegy a hegyhez, ráüt a bottal, megnyílik a hegy és előjön belőle egy ember, aki rézhintót, rézcipőt és szép ruhát ad Hamupipőkének. A Grimm-mesében Hamupipőke ezeket a holmikat egy
madártól kapja. Szépen felöltözve Hamupipőke rézhintajával végighajt a templomon (ez mindkét mesében háromszor történik). Harmadik alkalommal aranycipője leesik, ezt pedig a király fia rögtön magához veszi. Innentől már a jól ismert módon folytatódik a történet. A királyfi kijelenti, hogy akinek a lábára jó lesz a cipő, azt a lányt elveszi feleségül. Mindenki megpróbálkozik, még Hamupipőke testvérei is, akik a siker érdekében még a lábujjaikból is levágnak egy darabot. Az öncsonkítás sajnos felesleges, még így is túl nagy a lábuk, nem úgy Hamupipőkének, akire tökéletesen ráillik a cipő és innen már kívülről tudunk mindent: „A két gonosz mostohatestvér meg biceghetett élete végéig.”

Van itt minden: bűvös hármas szám, varázsbot, kos, kecske, levágott lábujjak és persze a végén Hamupipőke a király felesége lesz. Érdekes, hogy hogyan „formálták saját képükre” a számik ezt a mesét, hogyan töltötték meg számi motívumokkal, de ugyanakkor meg is hagyták az eredeti sztorit és mondanivalót.

Ha a számik hazájába sosem látogatunk el, meséiket olvasva mégis kapunk egy kis ízelítőt Lappföld különleges hangulatából, a számi történetmondás egyedi stílusából és valóban, a mondatok mögött néha ott érezzük a mesélő személyét, mintha hallanánk ahogy a hamufiúról és a királylányról mesél.

Felhasznált források

Tillinger Gábor: A számi mesék világa

A lappok

A csúdok