A puszizkodás kapcsán jegyezte meg egyik kedves kommentelőnk, hogy a puszizkodás/pusziszkodás „ellenkezője” is előfordul, méghozzá a keztyű/kesztyű esetében:

Az ezzel ellentétes jellegű hiba pedig az, amikor a „kesztyű” szót „keztyű”-nek írják, azza gondolván, hogy a „kéz” szóból származik (talán megérne ez is egy cikket, kedves nyest).

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A kesztyű/keztyű esete valóban hasonló, ha nem is úgy, ahogy a fenti érvelés állítja. Itt éppen arról van szó, hogy a kesztyű etimológiailag összefügg a kéz szóval, ennek ellenére – helyesírásunk egymásnak ellentmondó elvei közül – itt nem a szóelemzés, hanem a kiejtés elve szerint írjuk le a szót. Tehát a helyesen írt alak nem keztyű (amely tükrözné a szó morfológiáját), hanem kesztyű (ami tükrözi a kiejtését). Ebből a szempontból tehát valóban ellentétes elv érvényesül benne, mint a puszizkodásban.

A kesztyű összetett szó; előtagja a kéz szó, utótagja pedig a tesz ige egy régi folyamatos melléknévi alakja (ma tevő), ami tëüként hangozhatott. Ez alakult át az évszázadok során tyűvé, amelyben már valóban nehezen fedezhető fel a tesz ige. A tyűt inkább képzőnek vélnénk – a kesztyűvel analóg módon megalkotott lábtyű miatt például.

Hogyne lenne köze a kézhez?!
(Forrás: Wikimedia Commons / Michal Maňas)

Mi lehet annak az oka, hogy a kesztyű-t más elvek szerint írjuk, mint a puszizkodikot? – Ebben a helyesírási norma önkényessége érhető tetten: egy bizottság egyszer úgy döntött, hogy a kesztyű a kiejtés elve, a puszizkodik viszont a szóelemzés elve szerint írandó. Persze meg lehet indokolni ezt a döntést, csak azt ne higgyük, hogy a dolog szükségszerűen következik a nyelv valamely tulajdonságából! Az indok vélhetően az, hogy a kesztyű igen régen keletkezett összetétel. A magyar nyelv történeti-etimológiai szótárának adata szerint első ismert írásos előfordulása 1395-ből származik. Az összetételi tagokat nem ismerjük fel: a kéz szót még csak-csak, de a tyűben már nem fedezzük fel a tesz ige alakját. A szó összetett mivolta történeti érdekesség, lexikális ismeret, az anyanyelvi beszélő intuíciója már nem ismeri fel. Ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, mint olvasónk hozzászólása.