Mint mondta: ő már 1967-ben Bécsben úgy beszélt a romániai magyar költészetről, mint „a magyar költészet fájának romániai ágáról”. A Romániában született és élő magyar költő úgy fogalmazott: „a fa nem tehet a kerítésről, s a gyökerei és a lombjai azon áthúzódnak, átnyúlnak, de egy gyökérzetről és törzsről van szó”.

„Hál' Istennek már elértük azt, hogy a kolozsvári vagy csíkszeredai költő sem hátrányosabb helyzetű, mint a szegedi vagy debreceni” - mondta Kányádi Sándor.

A költészetet kedvelők körében igen népszerű lírikus kapolcsi vendégeskedésére több mint százan voltak kíváncsiak, noha rendkívül hideg volt az úgynevezett Király udvarban, hűvös szél fújt és az eső is szemerkélt. Az érdeklődők mégis kitartottak, sőt egyre többen lettek az udvarban. A Kossuth-díjas költővel Pécsi Györgyi kritikus beszélgetett.
Kányádi Sándor szerint az a költő, akinek a halála után 150 évvel is mondják a verseit.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Róla viszont azt mondta egy amerikai műfordító, hogy Kányádi Sándor  versei „úgy nőnek ki, mint vadvirágok a mezőn, ezért természetesek és nem izzadtságszagúak”.

A költő beszélt a műfordításról is, hangsúlyozva: a világirodalom egyes verseinek húszféle magyar fordítása is van, s szerinte Rainer Maria Rilke egyik-másik verse „már jobban hasonlít a fordító Kosztolányi Dezső lírájára, mint Rilkéjére”.

Idézte a múlt század elején élt nagy román költőt, Tudor Arghezit, aki azt mondta: „a vers egy olyan lakat a nyelven, amelyhez nem biztos, hogy egy másik nyelven kulcsot lehet találni”.

„Ezt már én teszem hozzá” - mondta Kányádi Sándor -, hogy „álkulccsal pedig hiába próbálkozik valaki”. Szerinte ha már „hetven százalékos hatásfokkal” le tudnak fordítani egy verset, az „több mint információ, azt már lehet költészetnek is nevezni”.

Az erdélyi Nagygalambfalván született költő hangsúlyozta: ő abban nőtt fel, hogy a román és a magyar paraszt összetartott. Mint mondta: ha elpusztult a magyar paraszt tehene, akkor azt mondta neki a román szomszédja, hogy hordja tőle a tejet addig, amíg újra tehene nem lesz. Amikor viszont elpusztult a román paraszt lova, akkor azt mondta neki a magyar szomszéd: felszántom a földedet addig, amíg új lóra szert nem teszel.

„Akkor leszünk Európában igazán otthon, ha így gondolkozunk, ha egymáson segítünk” - szögezte le Kányádi Sándor.

A költő viharos tapsot kapott az udvart szinte teljesen megtöltő közönségtől, miközben az időjárás is viharosra váltott. Ennek ellenére legalább 25-30 méteres sor alakult ki az udvaron; az emberek az esőben is türelemmel vártak, hogy a költő dedikálja a náluk lévő Kányádi-kötetet.