Egy magát nem megnevező olvasónk egészen rövid kérdést intézett hozzánk:

Feláldoztam-e volna vagy feláldoztam volna-e a telefonvásárlást a kaland érdekében?

Lehetett-e volna a telefonvásárlás is kaland?
(Forrás: Wikimedai Commons / Helmut Spudich (ojour) / CC BY-SA 2.0)

Az -e szócska helyéről már többször volt szó a nyesten. Például Schirm Anita „nem sztenderd” alaknak tekinti névtelen olvasónk első változatát (feláldoztam-e volna). De a rövid kérdés nemcsak az -e szócska sokat vitatott helyéhez kapcsolódik (amiről például Fejes László is írt már a nyest hasábjain), hanem a feláldoztam volna-szerű igealakok szerkezeti felépítésének problémájához is. Hiszen joggal mondhatnánk, hogy a feláldoztam volna szerkezetben a voltaképpeni igealak a feláldoztam. A beszélőknek ez az indokolt érzése húzódik meg amögött, hogy az -e szócskát is sokszor a személyragozott igealak és a volna elé helyezik.

Kétségtelen, hogy a hivatalosan múlt idejű feltételes módúnak nevezett igealakok kilógnak a magyar igeragozás rendszeréből abban a tekintetben, hogy ezek az alakok az egyetlenek, amelyeknek nem a legvégén van az alany személyére és számára utaló toldalék (vagyis a személyrag). A régebbi magyar nyelvváltozatokban több ilyen alak is létezett: a folyamatos múlt idejű alakok (látok vala) és a régmúlt (plusquamperfectum) alakok (láttam vala). Ezekben az igealakokban a vala vagy a volna nem tekinthető külön szónak, csak a ragozott igealakhoz hangsúlytalanul tapadó klitikumnak, amilyen például az orosz visszaható igék végén álló -ся [szja], -сь [szj], ami szintén a személyrag után áll: боюсь [bojusz^j] ’félek’, боишься [bojissz^ja] ’félsz’, боится [bojitsz^ja] ’fél’ és így tovább.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Azzal azonban, hogy a többi klitikumvégű igealak kihalt a magyar nyelvből, a „múlt idejű feltételes módú” alakok egyedül maradtak, és ezzel meggyengült a helyzetük. Ma már nincs párhuzamuk, még a leginkább a névszó és a létigék kapcsolatához hasonlítanak (bár azokban a létige viseli a személyragot), vagyis az olyanokhoz, mint boldog lenne, őrült volnék, száraz maradt. Igaz, hogy az -e szócska ezeknek a szerkezeteknek a belsejébe nemigen hatolhat be, de más szempontokból ezek nyilvánvalóan kétszavas szerkezeteknek számítanak, például fókusz vagy tagadószó jelenlétében: akkor lenne boldog, nem volnék őrült stb. És különösen természetes az is beférkőzése ezekbe a szerkezetekbe: boldog is lenne, őrült is volnék, száraz is maradt. A „múlt idejű feltételes módú” igealakok esetében is az is beférkőzése a legelfogadhatóbb: hoztam is volna, ha lenne nekem  – ez nekem elég természetesnek hangzik. Ha pedig már az is megjelenhet a klitikum előtt, akkor nyitva az út az -e szócska előtt is.