Egy érdekes térképen láthattuk, hogy az európai nyelvek helyesírási hagyományai szerint milyen idézőjeleket kell használnunk. A térkép természetesen egyszerűsít. Úgy tesz például, mintha az idézőjel-használat országonként egységes lenne, pedig nem az, hiszen ez a szokás nem országokhoz, hanem nyelvekhez, pontosabban azok írásszokásaihoz kötődik, az országhatárok pedig nem esnek egybe a nyelvhatárokkal. Nemcsak a svájci német használat tér el a svájci franciától és olasztól, vagy a belgiumi flamand a vallontól (ezt kivételesen jelöli is a térkép), de egy-egy nyelv írásbeliségén belül sem feltétlenül egységes az idézőjel-használat. Ráadásul a legtöbb rendszerben legalább két jelpár van, az elsődleges (ezt használjuk alapesetben) és a másodlagos, amivel az idézeten belüli idézeteket vesszük körbe. Ez utóbbiakat már nem is tartalmazza a térkép.

A gonoszok is használják

Honnan

Az idézőjel két fő alakja, a vessző(k) és a sorvadt kisebb/nagyobb-jelre hasonlító ‹ és › ugyanabból a jelből alakultak ki. A 15. századi kéziratokban még a margóra tettek két nagy vesszőt, hogy a fontosabb szövegrészeket jelezzék, nem is kifejezetten az idézetteket. Ebből a jelből a 16. századi bázeli nyomdászok alkottak tipográfiai jelet.

Forrás: bu.edu

Később ennek használata leszűkült az idézett szövegrészekre. A mai napig látható angolszász nyomtatványokban az, hogy egy hosszabb idézet minden bekezdését idézőjel nyitja, de csak az utolsót zárja idézőjel. Konzervatívabb francia kiadványokban pedig egy idézetnek akár minden sora előtt állhat egy idézőjel.

Hogy a vesszőtől és az aposztróftól ne csak a helyzetében, de az alakjában is különbözzön, szögletessé stilizálódott, így alakult ki az ún. „kacsaláb” mai alakja. A francia neve, a guillemet [gijme] egy Guillaume Le Blé nevű 16. századi francia nyomdász nevéből származik, tulajdonképpen annyit tesz, ’Vilike’.

Az idézőjelek helye vagy az alapvonalon van (mint a vesszőnek) vagy pedig felette (mint az aposztrófnak, azaz a hiányjelnek). A francia szokás azonban az volt, hogy ezek az alapvonalra kerüljenek.

Merre 

A legtöbb írásszokás megkülönbözteti a nyitó és a záró idézőjeleket. Ez természetesen hasznos dolog, mert egyből lehet látni, hogy az idézet kezdődik-e vagy végződik (már persze akkor, ha az adott betűtípusban jól látszik a két jel közt a különbség). A zárójelek is hasonlóan működnek, vannak nyitó – (, [, {, 〈 – és záró – ), ], }, 〉 – formáik.

Kerek vagy szögletes?

Az idézőjelekkel (és sok más írásjellel) kapcsolatos zavart az írógépek korlátozott számú billentyűje okozta: egyszerűen nem volt hely minden kis tipográfiai finomságra. Ahogy a zárójelek közül semmi nem maradt /aki elég öreg, tudja, hogy a perjellel kellett helyettesíteni/, az idézőjeleket egyetlen többfunciós jel, a " képviselte. (Ez egyben pl. a másodperc és a hüvelyk jele is.) Azért szinte mindig lehetett tudni, hogy épp nyitó vagy záró szerepben állnak, hiszen az előbbi esetben előtte, az utóbbiban utána áll szóköz (illetve az utóbbiban valamilyen más írásjel is), ahogy a zárójel szerepű perjeleknél is: az alábbi példában az 1. a nyitó, a 2. a záró idézőjel.

1. x "x

2. x" x

A számítógép billentyűzete javarészt az írógépek kiosztását követi, a programnyelvek miatt azonban szükség van a sokféle zárójelre, ezek tehát visszakerültek (legalábbis az angol kiosztásba, a magyarba csak a kerek zárójelek – azok is eggyel elcsúszva –, mert sok hely kellett az ékezetes betűknek is). Idézőjel viszont továbbra is csak egy van, ezt irányítatlan (vagy buta) idézőjelnek is nevezik. A szövegszerkesztőknek sokszor van olyan beállításuk, hogy az irányítatlan idézőjelet nyitó vagy záró alakúvá („okossá”) teszik a fenti minta alapján, azonban nem mindig sikerül jó döntést hozniuk (a szó eleji aposztrófot pl. nyitó idézőjellé szokták változtatni, amit a legtöbb használó észre sem vesz: in the ‘90s ’a 90-es években’, helyesen in the ’90s). Ráadásul a döntést a szöveg nyelvének megfelelően hozzák meg, tehát a nyitó " jelből ennek megfelelően lesz „ , “, «, » vagy valamilyen más jel. Ezért (is) érdemes beállítani, hogy a szövegünk milyen nyelvű.

Ne légy buta!
(Forrás: fastcodesign.com)

Mennyi

Mint láttuk, az idézőjel két vessző. Felmerült az igény azonban egy másodlagos idézőjelre is, amit eleve egy idézet szövegén belül lehet használni. A kettős jel egyszeres változata 1800 körül jelent meg ilyen értelemben. Ezzel azonban az a gond, hogy egybeesik egyrészt a vesszővel, amikor az alapvonalról lóg lefelé, másrészt az aposztróffal, amikor az alapvonal fölött van. A német típusú belső idézőjelet tehát csak annyi különbözteti meg a vesszőtől, hogy az előbbi előtt van szóköz, utána viszont nincs, az utóbbinál pedig fordítva.

„HAL sagte: ,Guten Morgen, Dave‘ “, erinnerte sich Frank.

A német típusú, 6-os alakú záró idézőjelet sem könnyű megkülönböztetni a 9-es alakú aposztróftól: ‘, ’.

Az angol ilyen szempontból még rosszabb helyzetben van. Itt a nyitó idézőjel 6-os alakú, viszont az alapvonal fölött van, tehát jól elkülönül a vesszőtől, viszont a záróidézőjel 9-es alakú, tehát egybeesik az aposztróffal még olyan betűtípusokban is, ahol egyébként látszana a 6-os és 9-es vesszők közötti különbség. Elvileg ez az egybeesés csak a másodlagos idézőjeleket érintené, azonban kialakult egy olyan brit hagyomány is, amelyben az elsődleges idézőjelek szimplák, a másodlagosak duplák. Tehát a korábbi (ma amerikainak tekintett) minta:

“HAL said, ‘Good morning, Dave,’ ” recalled Frank.

mellett a brit szokás inkább ez:

‘HAL said, “Good morning, Dave” ’, recalled Frank.

Így aztán az angliai hagyomány szerint szedett szövegeknél még egy igazi sasszem is kevés, hogy lássuk, elsődleges záró idézőjel vagy aposztróf áll a szövegben. (Azt a problémát most ne is említsük, hogy az egymás mellett álló idézőjelek összeolvadnak, ezért kellett a fenti példákban „szabálytalanul” szóközt tennünk közéjük.)

Hogyan

Az idézőjeleket aszerint is csoportosíthatjuk, hogy merre görbülnek. Tekintsünk el attól, hogy a vessző típusú idézőjelek a fentebbi, elavult francia szokást kivéve ma már nem maradhatnak középen: vagy felkúsznak a sor tetejére, vagy le az alapvonalra. A kacsaláb típusúak azonban középen vannak. Ha így nézzük őket, akkor az angol és a francia idézőjel egy csoportba tartozik, mintkettő kifelé görbül. (Hogy jól látsszon, itt zárójeleket használunk idézőjelek helyett.)

A német típusú idézőjelek (az 1954-es szabályzatig a magyar írásszokás is ezt követte) viszont befelé görbülnek. A magyar másodlagos idézőjelek (magyar 2.) szintén a befelé görbülők csoportjába tartoznak.

A magyar elsődleges idézőjelek viszont nem a görbületükkel jelzik, hogy az idézet elején vagy végén állnak, hanem a helyzetükkel: a kezdő jel lent, a záró jel fent van. A szavak jelentését az angolszász nyelvészeti szakirodalomban szimpla idézőjelek között szokás megadni, a magyarban viszont ennek mintájára kialakult egy harmadik, szinte csak itt használatos idézőjelpár: szimpla fenti 9-es (amint azt a nyesten is megfigyelhetjük).

A svéd és finn kezdő- és záró idézőjelek még radikálisabban egyformák: itt még a helyzetük is azonos (felső), sőt az alternatívaként használt kacsalábak is egyformák.

A CJK (kínai, japán, koreai) írásszokás egy újabb jelpárt használ: 「…」, ami láthatóan az eddigi jelek másfajta stilizálása. természetesen ennek is több változata alakult ki, ezeknek a részletezésétől azonban most megkíméljük az olvasót.

Más, ha függőlegesen írunk

Azt kell mondanunk, az idézőjel-használatban található eltérések jól példázzák, hogy a kialakult hagyományokhoz tulajdonképpen értelmetlenül, csak a megszokás miatt ragaszkodunk. Hiszen naponta tapasztaljuk, hogy az irányítatlan idézőjelek szinte minden esetben kiválóan betöltenék az erre az írásjelre háruló szerepet.