1967-ben Szegeden a Magyarországi Eszperantó Szövetség Pedagógus Csoportja egy új eszperantó tankönyvvel áll elő. A 108 oldalas kötet amellett, hogy 18 leckében (és egy kiegészítő anyagokat tartalmazó külön fejezetben) összefoglalja az eszperantó nyelvtanát és a nyelvtanuló számára nélkülözhetetlen legelemibb szókincset, egyúttal érdekes korrajz is. Nem csupán az eszperantó nemzetköziségének hangsúlyozása kap szerepet a kötet lapjain, hanem bőven alkalmunk nyílik megvizsgálni a kort, melyben született e kötet. Számos utalással találkozhatunk a kétpólusú világrendre és az abban Magyarország által elfoglalt helyre vonatkozólag. A világ és hazánk, valamint az eszperantó korabeli helyzetének megismerésén túl – tekintettel a kiadás helyszínére – egészen lokális, majdnem személyes jellegű, szegedi vonatkozásokkal is találkozhatunk.

A nemzetközi nyelv e tankönyve így kap nem csupán magyar, de talán még ennél is ízesebb, egyedi szegedi ízt.

Hazánk a világban

Rögtön a tankönyv első lapjain világos pozicionálásra kerül sor azt illetően, hol is van Magyarország helye a világban. Ilyeneket olvashatunk:

„A Szovjetunió szocialista ország.

Lengyelország és Magyarország is szocialista országok.

[...]

Anglia, Spanyolország, Svédország nem szocialista országok.”

A mi és az ők, a szocialista és a nem szocialista országok szembeállítása mellett a dátum és időpont kifejezésének tanítása kapcsán pedig szintén erős utalás történik arra, hogy hol is foglal helyet Magyarország a kétpólusú világban:

„Ma október hatodika van és mi a tanfolyamon vagyunk. A tanfolyamvezető naptárról kérdez. [...] Hat munkanap van, és egy pihenőnap. Általában a vasárnap a pihenőnap. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom ünnepe november 7-én lesz. November 7. ünnepnap.”

Szovjet bélyegblokk november 7. emlékére 1957-ből

A folytatásban azonban a globális világrend lokális elemei is feltűnnek.

Szeged híres város, Tápéval határos

Szabó Tibor 1967-es tankönyve Szegeden jelent meg: ez nagyon is meglátszik a tankönyv által érintett témák megválasztása során. Számtalan olyan helyet találunk a tankönyvben, ahol Szegedre és környékére (bár nem kizárólag ezekre) történik utalás. Rögtön a tankönyv elején ilyeneket olvashatunk:

„Íme a Tisza és a Maros folyók.

Íme a Balaton tava. Íme a Mátra hegység.

Íme Tápé faluja. Íme Mór és Érd falvai.

Tápé faluja Csongrád megyében van.”

A tankönyv megjelenésekor (1967) mind Tápé, mind Mór és Érd faluként jelenik meg a szövegben. Az azóta eltelt időben az 1973-ig önálló település Tápé immáron Szeged részét képezi; Érd 1978, Mór 1984 óta város.

Később, a negyedik leckében két település leírását is olvashatjuk: az ideális magyar városét és az ugyanolyan tipizált magyar faluét. A magyar város leírásában pl. azt olvashatjuk:

„A városháza mellett egy hotel található, másik oldalán pedig a Szakszervezeti Tanács modern épülete.”

A tankönyvi magyar város 1967-ben

Oly korban íródott e könyv, amikor a Szakszervezeti Tanács meghatározó intézménye volt a hétköznapoknak. Baghy Gyula több kiadást is megért, először 1959-ben megjelent, évtizedeken által sokak által haszonnal forgatott nyelvkönyvének tárgyalása során már láthattuk egyrészt az ideális magyar település eszperantó tankönyvben felbukkanó bemutatását, másrészt a szakszervezeti dolgozók szerepét. Ugyanebben a könyvben a falusiak a termelőszövetkezetek dolgozóiként jelennek meg, ahogy Szabó Tibor 1967-es könyvében is:

„A parasztok termelőszövetkezetben dolgoznak.”

Korábban már olvashattunk Szerdahelyi István 1963-ban megjelent tankönyvéről, melyben –a hazai eszperantó tankönyvek történetében először – felbukkan az interkontinentális rakéta kifejezés is. Szabó Tibor 1967-es tankönyvében egy katona képében a hidegháborús Magyar Néphadsereg is megjelenik a tankönyv lapjain, szintén a szegedi Tisza-parton:

„Megállok a Tisza-parton és nézem a hidat. A forgalom nagy. Valaki köszönt. Megláttam és megöleltem, mert régi osztálytársam volt. Most katonaruhában van. Már két éve katona.”

Valóban, a kötelező sorkatonai szolgálat ideje csak 1981-ben csökken 18 hónapra. 1967-ban volt azonban az önálló magyar dohányipar fennállásának 100. évfordulója is. A tankönyv névtelen szereplője meg nem nevesített cigarettát vesz az évforduló alkalmából, melynek árára viszont nagyon is világos utalás történik:

„Mindennap reggel vásárlok cigarettát a trafikban. Egy csomag cigaretta 4 forintba kerül.”

A 16. lecke olvasmánya teljes egészében Szeged városáról szól. Olvashatunk benne a helyi látnivalókról (pl. Széchenyi tér) és hírességekről (pl. Dugonics Antal, Dankó Pista) is, ám emellett megemlítésre kerül, hogy a szegedi Kultúrpalota a Móra Ferenc Múzeum mellett otthont ad a Somogyi Könyvtárnak, a Magyarországi Eszperantó Múzeumnak és Könyvtárnak is. A Magyarországi Eszperantó Múzeum és Könyvtár 1961-es létrejöttéről annak idején a Délmagyarország is beszámolt. Az 1896-ban elkészült Kultúrpalota adott egykoron otthont a szegedi városi múzeumnak és könyvtárnak is, mígnem 1984-ben a Somogyi Könyvtár elköltözött mai helyére, a Dóm téren álló épületbe.

A szegedi Kultúrpalota

Az eszperantó a 60-as évek végén

Szabó Tibor könyvének első lapjain rábukkanunk egy olyan kordokumentumra, mely az eszperantó magyarországi iskolákban történő tanításáról szól. Rövidítés nélkül idézzük:

„Az eszperantó nyelv tanítása az általános és a középiskolákban.

Megjelent a Művelődési Közlöny VII. évfolyam, 19. számában 1963. okt. 1.

’Az eszperantó nyelv – nemzetközi jelentőségére való tekintettel – tanítható az általános iskolákban és a középiskolákban.

Az eszperantó nyelvet a szükséges személyi feltételekkel rendelkező általános iskolák az V-VIII. osztályában tanfolyami keretben, a 145/1961./M.K.16/M.M. számú utasítás szerint taníthatják.

A középiskolákban mint idegen nyelvet rendkívüli tárgyként, a 69/1957./M.K.12/M.M. számú utasítás szerint lehet tanítani.

Az eszperantó nyelvet azok a pedagógusok taníthatják, akik a Magyar Eszperantó Szövetség nyelvoktatói tanfolyamát elvégezték és a részükre a szövetség működési bizonyítvényt adott.

A középiskolákban használható tankönyv: Baghy Gyula: Eszperantó nyelvkönyve. Az általános iskolákban használandó jegyzetet és a tananyag beosztásokat a Magyar Eszperantó Szövetség (Budapest, VIII. Kenyérmező u. 6.) bocsátja az iskolák rendelkezésére. Szakmai és módszertani tanácsokért ugyanoda fordulhatnak az érdeklődő iskolák. (Miklósvári Sándor s.k.) főosztályvezető-helyettes

Megjegyzés: általános iskolai tankönyv:

Dr. Szerdahelyi: Eszperantó-1’”

A fenti idézetben szereplő két kötetre (Baghy és Szerdahelyi hivatkozott nyelvkönyveire) már e cikkben is utaltunk: sorozatunk korábbi részeiben részletesen is foglalkoztunk velük.

Az eszperantó számára az iskolai keretek között történő nyelvoktatás páratlan lehetőség volt a hatvanas évektől, ám hogy egy pillanatra se legyen a nyelvtanulónak kétsége azt illetően, milyen a világ és benne Magyarország politikai helyzete, a negyedik leckében felbukkan maga Kádár János is. Az MSZMP főtitkára így nyilatkozik az eszperantóról:

„Az eszperantó nyelv művelői és terjesztői nemes ügyet szolgálnak, mert különböző nemzetiségű emberek sok százezres tömegét kapcsolják össze, a népeket elválasztó nemzeti elzárkózottság felszámolását, a népek közötti közeledést, a barátság és szolidaritás elmélyítését mozdítják elő...”

Kádár János 1962-ben
(Forrás: Ismeretlen - Dutch National Archives, The Hague / CC BY-SA 3.0)

Az eszperantó nagy alkotóinak (Zamenhof, Kabe stb.) sorában a szerző megemlíti Baghy és Kalocsay nevét is, „kiknek vállán épült fel később a mostani eszperantó irodalom.”

Szabó Tibor így ír a továbbiakban:

„A magyar költők és írók sok művét fordították már le eszperantóra. Petőfi, Ady, József Attila stb. verseit, Madách: Az ember tragédiáját, regényeket, mint a Húsz óra stb. Híres eredeti eszperantó költőnk Baghy Gyula, aki tankönyveket is írt. Az ember tragédiáját Dr. Kalocsay Kálmán fordította eszperantóra, ő írta a nagy eszperantó nyelvtant is.”

Ha pedig nyelvtani kérdések, a szerző felhívja a magyar nyelvtanulók figyelmét az alábbi problémára:

„A magyarnak különös gondot kell fordítani a KIU és KIO megkülönböztetésére, mert a magyar köznyelvben ’amely’ helyett többnyire ’ami’ használatos. Főnévre mindig kiu utal (mint a magyar nyelvjárásban: a ruha, akit vettem...)

Személyről szólva kio mindig foglalkozásra kérdez:

Kio estas li? Li estas instruisto (Mi ő? Ő tanár.)

Egyébként a kio általános kérdőszó igével vagy létigével:

Kio estas la celo de la Esperanto movado? Mi az eszperantó mozgalom célja? Kio estas tiaj paperoj? Mik azok a papírok?

Egyébként mindig kiu, kiuj szerepel.”

Csak zárójeles megjegyzés: a fenti mondatban (Kio estas tiaj paperoj?) a tiaj alak használata minden bizonnyal nyomdahiba; itt a helyes tiuj lenne.

Nagy utazás

Sorozatunk egyik korábbi cikkében olvashattunk arról, hogy a 60-as években a jugoszláviai Primoštenben nyaranta eszperantó táborok voltak, egyfajta eszperantó kemping. Szegedi eszperantistáink Szabó Tibor könyvében szintén ide utaznak. Ennek kapcsán különösen érdekes olvasni a tömegközlekedés korabeli lehetőségeiről:

„A szegedi Pedagógus Csoport társaskirándulást szervezett az eszperantó üdülőbe, Primoštenbe. Már hetek óta készülök a kirándulásra, és nagyon örülök, hogy megláthatom a tengerpartot. A terv szerint éjjel utazunk Szegedről Budapestre hálókocsiban. Bp-en már reggel 7 órakor indulunk tovább Zágráb felé, ahol megszakítjuk az utazást, mert megnézzük a várost. Másnap éjjel utazunk tovább Rijekába és korán reggel érkezünk meg a tengerhez. Rijekából hajóval fogunk utazni Opatijába.”

A határátkelésnél természetesen a szigorú útlevél-ellenőrzés és a vámvizsgálat mellett más izgalmas kérdések is felmerülnek, a hazánkból kivihető mennyiségű valutára vonatkozóan:

„– Milyen valutája van? Az országból csak kétszáz forintot tud kivinni 20 forintos bankjegyekben.

– Turistacsekkem van 500 dinár értékben és némi forint.”

Jugoszlávia dalba öntve

Ismét csak a kor szelleméhez való igazodás jegyében a MÁV mellett a tankönyv szövegében felsorolásszerűen találkozhatunk a Szovjetunió, az NDK, Lengyelország, Románia, Csehszlovákia, Bulgária baráti vasúti társaságainak rövidítésével is.

Persze nem csupán a szegedi eszperantisták utaznak Jugoszláviába: jugoszláv eszperantisták is jönnek Szegedre. A 17. lecke egy eszperantó klubest leírását tartalmazza, ahol egyebek mellett felszólal a jugoszláviai Anjo Hurčak és a magyar Szerdahelyi István is: utóbbi egy már korábban, Grazban elmondott felszólalását ismétli meg a nemzetközi nyelvvizsga rendszeréről. Az eszperantó nyelvvizsgával kapcsolatban a kötet végén olvashatunk részleteket: az eszperantó tanár tízparancsolata mellett találunk itt egy rövid ismertetést az eszperantó nyelvvizsgáról is. Eszerint az „A” (nyelvkészségi) vizsga két részből áll – írásbeli és szóbeli. Az írásbeli kétszer egy óra, közte 10 perc szünet: az első részben 10-12 összetett magyar mondat fordítása eszperantóra (szótárral), a második részben szintén szótárral fogalmazás hétköznapi témáról eszperantó nyelven.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A szóbeli részben egy 6-8 soros eszperantó szöveget kell magyarra lefordítani; a fenti szöveggel kapcsolatban a vizsgázó kap néhány nyelvtani kérdést, melyekre magyarul kell válaszolnia; előre meghatározott témákról önálló témakifejtés, szükség esetén a vizsgáztató kérdéseire adandó válaszok; egy kiválasztott eszperantó vers elszavalása; néhány közmondás elmondása (a vers helyett is akár); az Espero című dal kötelező ismerete mellett további néhány eszperantó nyelvű dal ismerete – a vizsgázó választja ki, melyiket énekli el.

Eszperantó dalokat és verseket is találunk a tankönyven: olvashatjuk a Tavaszi szél vizet áraszt... kezdetű verset is eszperantó fordításban. Ezt Jáki Ferenc (1919–2010) követte el, aki hosszú életútja folyamán 1966 óta volt az Állami Nyelvvizsga Bizottság Eszperantó Tagozatának tagja, 1999-ben pedig a Magyar Kultúra Lovagja is lett.

A tankönyv kiegészítő anyagai között olvashatjuk Baghy Gyula és Kalocsay Kálmán életrajzát is, valamint néhány eszperantó dalszöveget, melyeket az alábbi ritmusra kell énekelni (többek között): Egy a jelszónk...; Boci, boci, tarka; Megy a gőzös; Virágéknál ég a világ stb.; végezetül a kötet végén olvashatunk röviden az eszperantó történetéről is.

A tizennyolcadik lecke játékokkal és hobbival foglalkozó olvasmányában az alábbi érdekes kérdés is elhangzik:

„Az eszperantó lehet hobbi?

Igen, de ebben az esetben nem igazi érzés. Vannak eszperantisták, kiknek a mozgalom csak hobbi. Ezek számára nem igazi cél, nem igazi érzés, csak időtöltés.”

Bármilyen motivációja is van a nyelvtanulónak, új megjelenésű eszperantó tankönyvekből 1967 után is bőven válogathat. Sorozatunk következő részeiben ezek közül mutatunk be újabbakat.

Forrás:

Dr. Szabó Tibor: Eszperantó I. Kezdő tanfolyam (Levelező hallgatók, magántanulók és tanfolyamok számára). MESZ Pedagógus Csoport, Szeged, 1967