A magyar és a szlovák népzenében sok a közös pont. Nem csoda, hiszen e két nép évszázadokon át élt egymás szoros közelségében, így népzenéjük is kölcsönösen hatott egymásra. Hasonlóságokat különösen az új stílusú népdalrepertoárban találunk. Ezeknek bemutatása is érdekes cikktéma lehetne, de mi most valami másra vállalkozunk: a szlovák népzenei kincs egy olyan szeletkéjét szeretnénk a magyar olvasóval megismertetni, amely Magyarországon szinte teljesen ismeretlen, és a magyar népzenében nincsen megfelelője.

Egy olyan műfaj világába kalauzoljuk a kedves olvasót, mely elsősorban a domborzati viszonyoknak köszönheti létét. Időzzünk most el gondolatban a szlovák hegyek között, a hegyi rétek birodalmában, ahol társunkká szegődik a csönd, és nem hallatszik más, mint a szél zúgása. Nyáridőben itt-ott vijjogó kiáltás töri meg a csendet, éles kardként szeli át a levegőt egyik réttől a másikig: Jú-hu-hu-húúú! Válasz is érkezik rá a másik irányból: U-ju-ju-ju-júúú! A meredek hegyoldalak megsokszorozzák, egymásnak adogatják a hangot. Majd felhangzik az ének is. Egy asszony kezdi, magas, éles hangon, majd bekapcsolódik a többi is. Egyszerre veszik a levegőt, hangszalagjaik megfeszülnek, a sorok végén hosszan kitartják a hangot, majd hirtelen megakasztják, elejtik.

A hegyi kaszálón népviseletbe öltözött, mezítlábas lányok, fiatal asszonyok támaszkodnak fagereblyére, fejüket magasra emelik, és beleénekelnek a térbe. Dallal és kurjongatással kommunikálnak a közeli réteken dolgozó többi csoporttal. A népdalnak ezt a műfaját a szlovák szakirodalom a lúčne piesne [lúcsne pjesznye] ‘réti dalok‘ vagy a trávnice [trávnyice] ’fűdalok’ elnevezéssel jelöli. Magyarul inkább „szénagyűjtő dalokként” ismerhetjük őket. Ezt a meghatározást használta ugyanis Bartók Béla, akiről köztudott, hogy rengeteg, több mint háromezer szlovák népdalt is gyűjtött. Ezeket három kötetbe rendezve, Szlovák népdalok címmel ajánlotta föl kiadásra a Matica slovenská szlovák kulturális szervezetnek. Végül mindhárom kötet csak halála után látott napvilágot, ráadásul több évtizedes eltéréssel: 1959-ben, 1970-ben és 2007-ben. Az első kötetben szerepel a Bartók által lejegyzett tizenhat szénagyűjtő dal. Bár ez a szám a szénagyűjtő repertoár nagyságához viszonyítva elenyésző, mégis fontos őket megemlíteni: e műfaj esetében ugyanis ezek voltak az első olyan lejegyzések, melyekhez hangfelvétel is társult.

Mezőközi (Medzibrod) szénagyűjtő dal Bartók Béla lejegyzésében
(Forrás: Slovenské ľudové piesne I.)

Széna, gereblye, kasza és társaik

Ha szemügyre vesszük a réti dalokban leggyakrabban előforduló szövegtípust, és kicsit bekapcsoljuk a fantáziánkat, jó néhány szót megérthetünk belőle:

Hrabajže len, hrabaj to zelenô seno,

ja by ho hrabala, nemám nakoseno.

Hrabala, hrabala, čerta nahrabala,

od veľkého spania hrable dolámala.

Félkövérrel szedtük azokat a szavakat, melyek a magyarban is megtalálhatók. Mint látjuk, minden sorban legalább egy ilyen van. Ez nem meglepő, hisz tudjuk, hogy nyelvünkben a szénagyűjtés munkálatainak teljes szókincse szláv eredetű. Nézzük csak:

seno [szeno] ‘széna‘

kosa [kosza] ‘kasza‘ : nakoseno [nakoszeno] ‘lekaszált‘

hrable ‘gereblye‘ : hrabať [hrabaty] ’gereblyéz’ : hrabala ’gereblyézett’

Tátrai életkép 1906-ból
(Forrás: Fortepan / MAGYAR FÖLDRAJZI MÚZEUM / ERDÉLYI MÓR CÉGE)

Hogy a szlovákban miért h van a g helyén, arra már választ kaphattunk egy korábbi cikkből. Ha nagyon szemfülesek vagyunk, akkor még azt is észrevehetjük, hogy a čert [csert] ‘ördög‘ szónak is van magyar vonatkozása. Gondoljunk csak a Csörsz árkára.

Ha tehát szó szerint le akarnánk fordítani a fenti dalt, valami ilyesmit kapnánk:

Gereblyézd csak, gereblyézd azt a zöld szénát,

gereblyézném én, de nincs lekaszálva.

Gereblyézett, gereblyézett, ördögöt gereblyézett,

a nagy alvásban eltörött a gereblyéje.

Ezt a dalt használta föl Bartók a Falun című, női hangra és zongorára írt dalciklusában. Ennek köszönhetően nem kell bajlódnunk a szöveg műfordításával, mert azt már elkészítette helyettünk Lányi Viktor:

Gereblyézd, gereblyézd azt a szép zöld szénát!

Gereblyézném szívesen, de kend alig kaszált.

Gereblye, gereblye, ménkű csapjon bele,

úgy elaludt, összetört a gereblye nyele.

Asszonyok sarlóval és gereblyével
(Forrás: dvekrajiny.sng.sk, Slovenská národná galéria / Pavol Socháň)

A gereblyetörés és egyéb réti viszontagságok pajkos-évődős szövegfordulataival a szénagyűjtő repertoár jelentős százalékánál találkozunk. Számottevő azonban a kifejezetten lírai hangvételű dalok aránya is. Ezeknél központi szerepet tölt be az énekhang és a természet találkozásának megjelenítése:

Ej, az én torkocskám, miként az orgona,

hegyen-völgyön által zengedezik tova.

 

Az én torkocskám, mint a tükör lapja

fényes halacskaként villan a patakba’.

 

Mikor énekeltem, a hegy is megrendült,

mikor rikoltoztam, a hegy is megpendült.

 

Hogyha én dalolok hegyen át, erdőn át,

széltében-hosszában hallom hangom zaját.

Ettől még a medve is megijed

Hajdani énekesek visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy nem minden leány volt birtokában ennek a különleges énektechnikának. A szépen éneklő lány nagyobb vonzerővel bírt a legények szemében. Nemcsak maga az éneklés jelentett kihívást a hangszalagok számára, hanem az úgynevezett rikoltozás, vijjogás, kurjantás (výskanie, húkanie, ujúkanie) is, amely az éneket megelőzte, illetve befejezte. A szénagyűjtők ezzel köszöntötték egymást, ezzel jelezték a távolabb gereblyézőknek, hogy dalba fognak. A modern népzenetudomány ennek a vokális formának is külön figyelmet szentel, és megpróbálja azt egzakt módszerekkel leírni. Így önthető például kottaképbe a rikoltások számtalan fajtája közül néhány:

Rikoltó-formák átírása hagyományos európai notáció segítségével
(Forrás: Trávnice – lúčne piesne na Slovensku)

A kurjongatásnak és az azt követő éneknek kommunikációs és esztétikai funkcióján túl volt egy teljesen gyakorlati haszna is: elriasztotta a vadállatokat, melyekből a magas hegyekben nem volt hiány. Lehet, hogy a mai turistáknak sem ártana feleleveníteni a harsány dalolás hagyományát, mert az utóbbi években a szlovák hegyekben igencsak elszaporodtak a medvék.

Szénagyűjtés a Kis-Fátrában
(Forrás: kedysi.terchova-info.sk / Eugen Weiner)

Traktorok és hagyományőrzés

A szénagyűjtő dalok sorsát a mezőgazdaság kollektivizálása pecsételte meg. Megváltoztak a körülmények, megváltozott az emberek munkához való viszonya is. Az új helyzet tömör összefoglalása néhány hajdani énekes elbeszélésében:

 „Nos, itt már brigádok voltak, úgy kellett hát gondolkozni: csak minél többet lekaszálni, minél többet összegereblyézni. Nem volt ott már dalolásra idő.“

„Valamikor régen még daloltak a réteken. De ma már nem. Most szövetkezet van, gyűjtőgépek járnak. Valaha mi asszonyok jártunk a szénát megforgatni. De most már ezt is gépek csinálják, most már semmi sincs – nem dalol senki.“

Időközben a szövetkezet megszűnt, de az énekszó nem tért vissza a rétekre. Ma már csak hagyományőrző együttesek műsorán találkozhatunk réti dalokkal. A magashegyi réteken csak traktorzakatolást lehet hallani. Vagy még azt sem, mert nagy részük mára már megműveletlen. Legalább a medvéknek nyugtuk van.

Felhasznált és ajánlott irodalom

Urbancová, Hana: Trávnice – lúčne piesne na Slovensku. 2005

A szlovák népdal stílusrétegei

Erdélyi-Molnár Klára: Bartók Béla szlovák népdalfeldolgozásainak dallamanyaga