Május közepén egy sajátos filmjelenet tett egy kisebb kört a Facebookon. A részlet egy cseh filmből származik, és benne egy színész a magyar nyelvet parodizálja. A jelenetnek rövid cikket szánt a Cink és valamivel később a hvg.hu is, ám a magyar közönség nem értesült arról, hogy milyen filmről van szó, miért parodizálja édes anyanyelvünket, és egyáltalán ki ez az ember?

Vlasta Burian
(Forrás: Wikimedia Commons / GNU-FDL 1.2)

Patchmovie

A Funebrák című 1932-es film csaknem másfél órás, ám története csupán néhány lazán összefüggő jelenetből áll össze – feltehetően több különálló bohózatjelenetet gyúrtak össze egész estés filmmé.

A főszereplő, Vendelín Pleticha [pletyiha] egy temetkezési vállalkozó alkalmazottja. A film elején egy tisztítóban a nadrágja kivasalására vár, miközben összekülönbözik egy újságot olvasó úrral. Az újság egy vonatbalesetről ad hírt: sokan megsérültek, de halálos áldozatok szerencsére nem voltak. Pleticha kifejezi örömét, hogy nem volt a vonaton. Ezután egy telefonfülkébe lép, hogy felhívja főnökét. A főnök arra utasítja, hogy menjen el egy bizonyos címre, ahol esküvő lesz, és vigyen nászajándékot. Csakhogy a beszélgetést megzavarják, és Pleticha lemarad az üzenet egy részéről. Felkeresi a megadott címet, de azt hiszi, hogy ott valaki meghalt, és neki kell a megboldogult további sorsáról intézkednie.

Az özvegy Plícová férjhez szeretné adni a unokahúgát, Annát, aki viszont egy sofőrbe szerelmes. Az esküvőre késve érkezik két nagybátyja, akik a balesetet szenvedett vonaton ültek, de kisebb karcolásokkal megúszták. Az egyik nagybácsi lefekszik szunyókálni, az időközben megérkező Pleticha pedig azt hiszi, hogy ő az elhunyt. Itt aztán számos helyzetkomikum után kiderül, hogy nem temetésről, hanem esküvőről van szó; a vőlegényről kiderül, hogy gyereke van, így Anna hozzámegy a sofőrhöz. Az esküvői mulatság részeként Pleticha külön műsorszámot ad a különböző népek esküvői szokásairól, parodizálva nyelvüket, táncaikat. Ez a betétszám magában is csaknem negyed órát tesz ki, ebben szerepel a magyar netet bejárt jelenet is.

Ezután Pletichának a nagybácsikkal beszélgetve felötlik, hogy a vonatbalesetben szerzett sérülésekért kártérítést lehet szerezni. Bekötött lábbal felkeresi a vasút panaszirodáját: az ezt követő jelenetek a bürokratikus ügyintézés paródiáját mutatják be. Nagy a sor, de a protekciósok, egy csinos fiatal hölgy hamarabb bekerül a felelős hivatalnok elé, aki persze szintén kivételezettként kezeli. Egyébként viszont a vasút mindenképp igyekszik kibújni a felelősség alól. Pleticha végül beerőszakoskodja magát a felügyelőhöz, de vallomása alapján – jegy nélkül utazott, köpködött a szerelvényen – több büntetést szabnak ki rá, mint a kártérítés összege. Ezt viszont a nagybácsinak kell kifizetnie, a vallomást ugyanis Pleticha az ő nevében tette – mire feleszmél, és felkeresi a hivatalt, már a büntetés tényével szembesül. Pleticha minderről nem tud, éppen ezért feljebb lép a hivatali úton, itt viszont azzal az úrral kerül szembe, akivel a kezdő jeleneteben összekülönbözött, és aki nagyon jól tudja, hogy nem ült a vonaton. Pleticha menekülőre fogja, és ezzel a film zárul is.

Népek, táncok, nyelvek

Láthatjuk tehát, hogy a paródiája nem kifejezetten a magyar nyelvre irányul, hanem egy olyan betétszám része, melyben a főszereplőt játszó Vlasta [vlaszta] Burian parodisztikus képességeit bizonyítja. Arról már korábban írtunk, hogy semmilyen paródia nem adhatja vissza, hogyan hallják mások anyanyelvünket – mivel ők is saját anyanyelvük szűrőjén keresztül hallják. A paródiák általában általában a nyelvnek egy-egy jellegzetesnek tűnő vonását ragadják meg – az azonban, hogy egy másik nyelv beszélője számára mi jellegzetes, attól is függ, hogy az imitált nyelv miben tér el sajátjáétól. Szerencsésebb esetben a parodista az imitált nyelv hangképzésmódjának, dallamának egészét képes utánozni. Burian ebben sikeresnek mondható az olasz esetében.

Érdemes felfigyelni arra, hogy a hatás elérése érdekében Burian valóban létező olasz szavakat használ, másrészt a szövegbe belekever olyan cseh részleteket is, melyek részben olaszosan hangzanak,  részben viszont az olaszban teljességgel lehetetlenek lennének: napiš to, přepiš to, vopiš to, zapiš to a dopiš to (a piš to [pis to] ’írd (azt)!’ különböző igekötőkkel): az egész vicc alapja az, hogy ezek rímelnek az olasz capisco [kapiszko] ’értem’ szóra, miközben teljesen figyelmen kívül hagyja azt, hogy az olaszban nincs pl. [ř] hang. Hasonló szintű a francia paródiája.

A német imitációja azonban már nem annyira meggyőző. A prózai rész inkább, de ez rövid – a dal pedig már cseh nyelvű.

Még kevésbé tűnik sikeresnek az angol paródiája: itt a magánhangzók képzése a prózai részben inkább amerikaiasnak tűnik, a dalokban pedig egyáltalán nem érződik hitelesnek.

Meglepetésre éppen egy rokon nyelv, az orosz imitációja sikerül az egyik leggyengébbre, itt még a teljes orosz nyelvű mondatok sem hangzanak hitelesnek. A jellegzetes orosz mondatdallamnak nyomát sem találjuk. Az „indiaira” még ennyi figyelmet sem érdemes fordítani: nyoma sincs például az Indiában beszélt nyelvekre annyira jellemző, hátrahajtott nyelvvel ejtett mássalhangzóknak, melyek a hindi korábban bemutatott paródiájában olyan szépen megjelennek.

Ezek után érdemes alaposabban megfigyelnünk, milyen eszközökkel él Burian a magyar paródiájában.

Bár egyértelműen felismerhetünk magyar szavakat, kifejezéseket (magyar ember, barátom, nem tudom, beszélni, mindjárt), ha ezeket a szövegből kiragadva hallanánk, akkor is arra gyanakodnánk, hogy nem anyanyelvi beszélőtől halljuk őket. Többször megjelenik az [ö] és az [ü], méghozzá viszonylag tisztán: ezek egy cseh számára idegen hangok, viszont Burian meglehetősen tisztán képzi őket.

A magyar jellegzetes vonása, az [e] gyakorisága a prózai részben nem domborodik ki, ellenben a dalban központi szerepet kap. Itta  humorizálás alapja a magyar ember – nyilván ismert – szókapcsolat összecsengése a november és december hónapnevekkel, illetve a (zamazaný kalhoty) vyperete ’(az összekent nadrágot) kimossátok’ cseh kifejezéssel – nyilván az utóbbi is az [e]-k halmozásának köszönhetően tűnik „magyarosnak”. További nyelvi játék, hogy a november, december szövegrészletet másodszori előfordulásakor Burian „elrontja”: a december helyett cseh megfelelőjét a prosinec szót kezdi énekelni. Észre kell venni azonban azt is, hogy az olyan csehtől való eltéréseket, mint a magyar hosszú mássalhangzók megléte, a paródia nem hogy nem domborítja ki, de még az egyenesen a magyarból vett teremtette szóban sem reprodukálja.

Valójában azonban a paródia megítélésekor nem az a döntő, hogy nyelvészetileg mennyire hiteles, hanem hogy a megcélzott, az adott nyelvet általában nem ismerő közönség számára mennyire hűen tudja visszaadni a másik nyelv hanghatását. Ez viszont nagy mértékben a közönség vájtfülűségétől függ. Mielőtt más nemzetiségű komikusok magyarnyelv-paródiáit bírálnánk, megvárnánk, míg jelentkezik az a magyar humorista, aki hitelesen és megkülönböztethetően tudja parodizálni a cseh és a szlovák nyelvet.

A komikus tragédiája

Érdemes néhány szót ejteni a főszereplőt alakító Vlasta Burianról. 1891-ben született az észak-csehországi Liberecben egy szabó családjában. A cseléd Burian tíz éves korában Prágába költözött. Apja foglalkozásának köszönhetően gyakran találkozott színházi emberekkel, rendszeresen járt az operába, kórusban is énekelt. Ugyanakkor sportolóként is jeleskedett, első ligás futballkapusként, kerékpárosként és teniszezőként is ért el sikereket. Komikusi tehetsége hamar megmutatkozott. Először kisebb színházi szerepekben lépett fel, majd kabarékban vállalt fellépést: már az első világháború előtt városszerte ismertté vált.

A háború alatt a besorozást elkerülendő inkább vidéken turnézott. Végül ugyan elfogták, de mielőtt a frontra küldhették volna, a háború véget ért. A háború után már neves színházakban is játszott nagyobb komikus szerepeket, de továbbra is szerepelt kabarékban is. 1925-ben saját színházat alapított, mely a nevét viselte (utóda más néven ugyan, de ma is működik).

Filmekben 1923-tól kezdve szerepelt, összesen négy némafilmet és 36 hangosfilmet forgatott, ezek többségében azonban igénytelen vígjátéki szerepeket játszott. Öt filmjének német nyelvű változata is készült, ezeket Németországban is sikerrel játszották. Filmszerepeiben nem szívesen tartotta be a rendezői utasításokat, gyakran improvizált, a jelenetek végén maga kiáltott csapót. (1939-ben maga is rendezett.) Több filmjét azért kritizálták, mert egyszereplősnek ítélték: Burian mellett más szereplők nem érvényesülhettek. A korabeli cseh filmsztárok között is kiemelkedően magas honoráriumot kapott. Népszerűségének köszönhetően gyakran alkalmazták reklámarcként, bonbont és újonnan nemesített rózsafajtát neveztek el róla. Nagy lábon élt: szerette a gyors autókat; saját birtoka volt, ahol operahősnőkről elnevezett teheneket tartott, egy időben egy kastélyt is bérelt.

Szerepei mellett több könyvet is írt, folyóiratokban publikált, saját színháza is folyóiratot adott ki. Több mint száz lemeze jelent meg, az 1990-es évektől fellépéseiből és dalaiból több mint száz cd-t adtak ki.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A német megszállás alatt karrierje megtört. 1944-ben színházát bezárták, a háború után pedig azzal vádolták, hogy együttműködött a németekkel. Kezdetben SS-ekkel és köztörvényes bűnözőkkel zárták össze, számtalan megaláztatás érte. Végül Jan Masaryk közbenjárására szabad lábon védekezhetett, és a bíróság végül fel is mentette az ellene felhozott vádak alól. Később viszont a példa statuálását követelő sajtó és egyes politikusok nyomására újra letartóztatták, és koholt vádak alapján elítélték. Szabadulása után szinte teljes vagyonától megfosztották, és öt évre eltiltották a fellépéstől. Ezalatt vidéken, fizikai munkából élt.

1950-től felléphetett egy kladnói színházban, 1953-tól haknizott is, ez viszont újra megrendítette amúgy is megroppant egészségét. Egy idő után nem volt képes járni, a színpadon ülve játszotta szerepeit. 1951-től filmekben is játszott. Utoljára 1956-ban szerepelt filmben. Hogy biztosítsa megélhetését, betegen is kénytelen volt haknizni, utolós fellépésén tüdőgyulladással lépett a színpadra, végül otthonában tüdőembóliában hunyt el.

Teljesen csak 1994-ben rehabilitálták. Vladimír Just színháztörténész, aki kezdetben maga is úgy vélte, hogy Burian valamilyen módon együttműködött a megszállókkal, egy évtizeden át kutatta az archívumokat, egyetlen Burianra nézve terhelő adatot sem talált – ami a kor színészeivel és rendezőivel kapcsolatban igencsak ritkán mondható el.

Források, olvasnivalók

Vlasta Burian

Dílo Vlasty Buriana

Funebrák