-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kérlek, fejezd be a hülyeséget. Egyszer-kétszer talán vicces, de most ...2024. 11. 13, 12:05 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: 12 kiegészítés: -A mai angolban a "kulcs" szó időben csak oda helyezhe...2024. 11. 13, 11:33 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: "..„ké” milyen meggondolásból jelentene 'eszközt', abba bele se merek gondolni....2024. 11. 13, 10:55 Szótekerészeti agybukfenc
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Metaforák helyett akkor mondd azt, hogy nt > nn. (Egyébként ezt se ...2024. 11. 13, 10:42 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: 9 Gondolom félre értettél..: "....Csakhogy akkor a „keményebbé vált” volna" írt...2024. 11. 13, 10:06 Szótekerészeti agybukfenc
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
egueguegueguegu-eguegueguegueguegu...
avagy a vessző a nyelvben
Van, amikor éppen a szakmai szempontból helytelen kifejezés a helyes fordítás. Van viszont, amikor jobb, ha inkább nem fordítunk, hanem pontosan írjuk le a dolgokat. És a legjobb, ha elfogadjuk, hogy nincs mindig egyértelműen helyes megoldás.
Nemrégiben heves vita bontakozott ki egy félrefordításokat gyűjtő Facebook-oldalon. Az egyik posztoló azt kifogásolta, hogy egy filmsorozatban elhangzott az „Útban vagyok egy fajtiszta golden retrieverért” mondat, holott szerinte „NEM fajtiszta, hanem fajtatiszta a helyes fordítás”. Biztosak voltunk benne, hogy a Leiter Jakabon már volt hasonló, de nem (csak borokkal kapcsolatban merült fel, de természetesen sem fajtiszta, sem fajtatiszta borokról nem szokás beszélni). Annyiban azonban megnyugodhattunk, hogy Kálmán László már írt a kérdésről, és össze is foglalta a lényeget:
Azt hiszem, kevés olyan magyar beszélő van, akit életében még sosem oktattak ki arról, hogy a kutyájuk, macskájuk stb. nem fajtiszta, hanemfajtatiszta. Hát persze, mert a kutya meg a macska fajok, míg a puli vagy a sziámi fajták. Nos, rossz hírem van: a fajtiszta szót ennek ellenére úgy használja a magyar ember, hogy ’nem több fajta keveréke’. Hagyomány! Hagyomány! És félreértésre itt sem igen van lehetőség, hiszen nagyon ritkán esik szó olyan állatokról, amelyek többféle faj keverékei (mint például az öszvér), és ha mégis, akkor az ilyen szövegekben nem használjuk a fajtiszta szót. Nem mondjuk például, hogy Ez fajtiszta ló (szamár), nem pedig öszvér. Hogy miért nem? Mert a fajtiszta magyarul azt jelenti, hogy ’nem több fajta keveréke’, akárcsak a fajtatiszta (ami viszont inkább csak a pedánsabb nyelvhasználatra jellemző).
(Forrás: Wikimedia Commons / Stefan Bauer / CC BY-SA 2.5)
Mielőtt valaki azzal jönne, hogy persze a liberális Kálmán László mindent megengedne, sietünk leszögezni, hogy még az igencsak konzervatív akadémián készült Magyar értelmező kéziszótár is azt írja, hogy
fajtiszta m[ellék]n[év] nem hiv[atalos] Fajtatiszta.
Szó sincs tehát félrefordításról? Ezt nem jelenthetjük ki. Egy szakmai kiadványban a fajtiszta semmiképpen nem lenne jó megoldás, legfeljebb azon vitathatnánk, hogy tényleg félrefordítás (mást jelent), vagy csak rossz fordítás (stílusában, regiszterében nem illik oda). Mivel sorozatról van szó, a fordítás megítélése erősen függ attól, hogy kinek a szájából hangzik el a mondat. Ha mondjuk egy kutyatenyésztőjéből, akiről feltételezhető, hogy ragaszkodik a szakkifejezéshez (különösen, ha egy másik szakmabelihez szól), akkor beszélhetünk félrefordításról. Rezeg a léc akkor is, ha olyan szereplőről van szó, aki erősen ragaszkodik a normatív nyelvhasználathoz, sznob, preciziőz stb. Ha viszont hétköznapi emberről, pláne ha kevésbé tanultról vagy műveltről, akkor a fajtatiszta minősülhetne kifejezetten rossz fordításnak, hiszen hiteltelen lenne.
Az oldal az ajánló után folytatódik...
Azt persze nehéz meghatározni, hogy mikor várhatjuk el a szaknyelv használatát, és mikor engedhető meg (vagy egyenesen célszerű) a köznyelvi elnevezés használata. Ha például egy önkormányzati lap egy invazív fafajtáról ír, akkor helyesebb-e a szakszerű bálványfa elnevezést használnia, vagy jobban teszi, ha az általánosan elterjedt ecetfa elnevezést használja annak érdekében, hogy mindenki tudja, melyik fáról van szó (kockáztatva, hogy valaki a szaknyelv által ecetfának nevezett növényre gondol).
Nemrégiben például a 444-en azt olvashattuk, hogy
Az angol nyelvtanban is óriási viták övezik a helyes vesszőhasználatot
– ami tényszerűen nem lehet igaz, hiszen a nyelvtan a nyelvvel foglalkozik, a vessző viszont az íráshoz tartozik. Az, hogy az írásnak nincs sok köze a nyelvhez, közhelynek számít. Könnyen meg lehetne fogni az újságírót, aki azt írja, hogy
A magyar nyelvtan ebben a kérdésben elég egyértelműen fogalmaz,
hogy legyen szíves, mutassa már meg, hogy hol. Ilyet ugyanis magyar nyelvtanban nem olvashat, legfeljebb a helyesírási szabályzatban, illetve az azt magyarázó helyesírási tanácsadókban. Az angol helyesírás pedig azért „nem fogalmaz egyértelműen”, mert nincs – legalábbis olyan egyértelműen irányadó, mint magyar helyesírási szabályzat, nincs, legfeljebb a kiadóknak számára szolgáló „nem hivatalos” útmutatók. Jogi értelemben persze a magyar helyesírási szabályzat sem követendő, de hasonló vita esetén minden bizonnyal egy magyar bíróság is azt tekintené irányadónak. (Magáról a tárgyalt helyesírási problémáról korábban már írtunk.)
Hogy a fenti esetekben nem egyszerűen véletlen rossz megfogalmazásról, hanem a fogalmak keveréséről van szó, azt mutatja, hogy később is olvashatunk ilyeneket:
[...] a vessző a legtöbbet félrehasznált és félreértett írásjel a jogi szövegekben, és talán az egész angol nyelvben.
Érdekes módon ilyenkor sehol sincsenek a precízkedők, legalábbis csak egy kommentet találtunk, mely megjegyzi:
Ez nem nyelvtani kérdés volt hanem helyesírási! Ne keverjük! Köszönöm!
(A vesszőhibát írjuk az irónia számlájára.)
(Forrás: Wikimedia Commons / Vinayaraj / CC BY-SA 3.0)
Nehéz ezzel a pontatlansággal kapcsolatban állást foglalni. Ha egészen másról szólna a cikk, könnyen elsiklanánk a nyelv és a helyesírás keverése felett, de itt pont olyan részletkérdésekről van szó, amikor nem könnyű. Itt ugyanis vagy azt feltételezzük, hogy a nyelv jelöli a különbséget (intonációval, ritmikával), és akkor a probléma ott van, hogy miképpen tudjuk az intonációt és/vagy ritmikát írásban leképezni; vagy azt feltételezzük, hogy ebben az esetben a nyelv nem egyértelmű, és akkor az a kérdés, hogy a nyelvi kétértelműséget fel kell-e oldania az írásnak (illetve elvárható-e a nyelvhasználótól, hogy mindig tudatában legyen a lehetséges kétértelműségnek).
Ugyanakkor amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy a szöveget mégiscsak egy újságíró – feltehetően tanult ember – alkotta, aki maga is nap mint nap nyelvi anyagokat alkot. Ha számára nem fontos a különbség, és láthatóan az olvasókat sem zavarja a pontatlanság, akkor tényleg baj van? Ráadásul a fenti idézett kifejezések részben a The New York Timesból származó fordítások; az angol nyelv „félrehasznált és félreértett írásjel”-éről szóló megjegyzés egyenesen a jogalkotók által használt kézikönyvből származik: a ha ott jók, a 444-en miért ne lennének azok? (Persze mondhatjuk azt is, hogy ha a forrás hülyeséget ír, akkor nem kell átvenni.)
Érvelhetünk úgy is ahogy Kálmán László a fajtisztával kapcsolatban: mivel alig van olyan eset, amikor egy állat ne lenne a szó szoros értelmében fajtiszta (azaz nem fajok keveréke), ezért a kifejezés nem érthető félre. Hasonlóképpen nem érthető félre, ha a nyelvbéli vesszőről beszélünk, vagy arról, hogy mit mond a nyelvtan a vesszőről, mivel ezek üres halmazok; és azt is könnyű kitalálni, hogy mire gondol, aki ilyeneket mond vagy ír. Persze szerencsésebb lenne a pontosabb fogalmazás, de mielőtt lehajolnánk az első kőért, érdemes azon is elgondolkodni, hogy vajon tényleg olyan egyértelmű jelentésük van-e a szavaknak és kifejezéseknek, mint azt gondolni szoktuk.