Ki gondolná, hogy az „előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosság” és a „titkos (és bűnös) légyott” ugyanazt a dolgot van hivatva megvilágítani Kosztolányinál. Ezek a képek ugyanis hasonlatokban, illetve metaforákban szerepelnek a Tanács című rövid írásában, amely 1933. április 16-án jelent meg a Pesti Hírlapban. Hogy mi az a dolog, amit ezeknek a képeknek a segítségével megvilágítani próbál? – Mindenkinek lehet egy tippje a reklám végéig…

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Akik az írásra tippeltek, jól gondolkodtak. Igen, Kosztolányinál az írás titkos és bűnös találka a múzsával, egyszersmind előre eltervezett, szántszándékkal elkövetett tudatos cselekvés. A rövid írás valóban egy tanácsot fogalmaz meg: egy író ad tanácsot azoknak, akik szintén írásra adják a fejüket:

Az író így szólt:

– Sohase beszélj készülő írásodról, még csak egy fél célzással sem.

Kosztolányi Dezső
(Forrás: Wikipédia)

A legtöbb érdekes dologról, amit csinálunk, szeretünk beszámolni szeretteinknek, ismerőseinknek – ilyen lehet az írás is azoknak, akik írnak. Éppen ezért lehet szükséges a jó tanács Kosztolányi részéről: „Kedves Író! Az írás nem olyan, mint a többi tevékenységed!” Azt is megtudjuk, hogy miért nem olyan:

Végre amikor írsz, az a vágyad, hogy közölj valamit. Ez mozgatja a tollad, serkenti alkotókedved. Ha másokat is beleavatsz tervedbe, azáltal is kielégülsz, hogy fecsegsz.

Lehet ebben valami, ha már előre kifecsegjük azt, amit meg akarunk írni, akkor mire a megírásra kerül a sor, már nem lesz olyan érdekes számunkra, hiszen már egyszer (fecsegés formájában) megfogalmaztuk, kimondtuk, kiadtuk magunkból. Ezt fogalmazza úgy Kosztolányi, hogy „kielégültünk”: a dolog meg van fogalmazva, kész, ennyi. A megfogalmazás mint élmény, mint kielégülés hozza be a titkos találka képét a múzsával – egy lefüggönyözött kocsi hátsó ülésén, vagy egy elhagyott cukrászda különtermében, és nem a Helikon napfényes ormain.

Ha a múzsa beült, húzzuk el a függönyöket!
(Forrás: Wikimedia Commons / Para / CC BY 2.0)

Titokban jöjj össze múzsáddal, mint bűnös találkákra szokás, lefüggönyözött kocsikban, elhagyott cukrászdák különtermében.

A múzsával való tiltott hetyegés képe az alkotásnak inkább az élvezeti oldalát idézi fel. Kosztolányi azonban gyorsan hozzáteszi, hogy ez nem pusztán erről szól, az írás komoly munka. Pont, mint az előre kitervelt emberölés…

Amikor egy nagy munkába kapsz, légy körültekintő és óvatos, mint a gyilkos, aki előre megfontolt szándékkal követi el tettét, hónapokkal előbb tisztáz mindent, gondoskodik máshol léte bizonyítékairól, s nem köti a rendőrség orrára, hogy mit forral.

Tehát az írás folyamata a gyilkosság pontos kitervelése, a kész mű pedig maga a tett. A rendőr már csak ez utóbbival találkozik, és abból kell visszafejtenie, hogy mi hogyan történt… Ki más is lehetne ebben a hasonlatban a rendőr (és – a szóhasználatot tekintve – még véletlenül sem nyomozó), mint…

Állítsd a bírálókat, az irodalom e rendőreit befejezett tény elé, hogy valamennyien ámulva fedezzék föl ördögi ravaszsággal keresztülvitt, ragyogó leleménnyel megoldott remekműved, s hüledezve és mosolyogva csóválják a fejüket, hogy ezt már mégse hitték volna.

Befejezett tény
(Forrás: Wikimedia Commons / Dr. P. Langenscheidt)

A mű kiadásáig tartó diszkréció tehát nemcsak alkotás-lélektanilag szükséges, de a kritikusok lenyűgözése végett is elengedhetetlen – szól kedvenc írónk tanácsa.

Forrás

Kosztolányi Dezső: Nyelv és lélek. Osiris Kiadó, Budapest 1999. 382. oldal