Sorozatunk előző részében Mezey István Az igazi Japán című kötetét olvasva pillanthattunk bele Kovrig János magyar újságíró és Pu Ji mandzsu excsászár találkozójába. Az alábbiakban Kovrig és Cseng Hsziao-hszu miniszterelnök találkozójáról szólunk. Ez a találkozó azért is rendkívül izgalmas, mert a miniszterelnök az új Mandzsukuo államigazgatási elveiről beszél a magyar újságírónak.

Cseng Hsziao-hszu (Zheng Xiaoxu; 1860–1938) Mandzsukuo miniszterelnöke 1932 és 1935 között
(Forrás: Wikimedia Commons)

Ismét a „királyi út”

Az új állam, Mandzsukuo államigazgatási alapelveiről egy korábbi sorozatunkban már írtunk: akkor írtunk az úgynevezett „királyi út” elméletéről. Ez Mezey kötetében „vang-tao” néven szerepel. Az alábbiakban maga Cseng Hsziao-hszu, Mandzsukuo első miniszterelnöke beszél az államigazgatásnak erről az elvéről Kovrig Jánosnak:

Mandzsukuó kormányzati elve a „vang-tao”-n alapszik. Ez a kifejezés a mi felfogásunk szerint a jóakaratú kormányzás útját jelenti. Húsz évig tartott a rossz kormányzat Mandzsúriában, ennek következtében a nép nyomorba süllyedt. Már pedig, ahol a nép nyomrúságba süllyed, ott az emberek rosszra hajlamosak. Ahol az emberek rosszra hajlamosak, ott a jóakaratnak nincsen ereje. Ahol a jóakaratnak nincsen ereje, ott a kormányzat nem lehet eredményes, mert a kormányzatnak jóakaraton kell alapulnia. Ha tehát mi a jóakaratú kormányzat útján akarunk járni, akkor arról kell gondoskodnunk, hogy a jóakarat eredményes legyen. Hogy a jóakarat ereményes lehessen, ahhoz jóindulatúvá kell tennünk az embereket. Az emberek csak akkor lesznek jóindulatúak, ha nem élnek nyomorban. A nép nyomorát azonban semmi sem előzheti meg annyira, mint a jó kormányzat. Tehát nekünk először jó kormányzatra, igazságos közigazgatásra kell törekednünk, azután valósíthatjuk meg a vang-taot, a jóakaratú kormányzat útját.

(154–155. oldal)

Mandzsukuo jövője – japán propagandaposzter 1937-ből
(Forrás: awesomestories.com)

Az ifjú állam miniszterelnöke, Cseng Hsziao-hszu eképpen összegzi mondandóját az új állam politikai irányítását illetően:

Ha kevesebbet szónokolnánk és többet tennénk az emberek jóléte érdekében, akkor több jóindulatú ember lenne a világon és boldog lehetne mindenki a vang-tao uralma alatt.

(155. oldal)

Ezek csak szavak, mondhatjuk, tudván azt, hogy a japán megszállók által létrehozott bábállam irányítása mindenre irányult, csak a szavakban megfogalmazott szándékok gyakorlatba történő átültetésére nem. Talán joggal mondhatjuk ezt különösen annak ismeretében, hogy Mandzsukuo első miniszterelnöke, akivel Kovrig a fentiekben maga is találkozik, sem marad sokáig pozíciójában.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Ami 1933-ban még nem látszott

Mandzsukuóval, a bábállam identitásával és oktatásával foglalkozó korábbi sorozatunkban már láthattuk, hogy Pu Ji személy szerint különösen 1935-ös, Japánba tett látogatása után kezdi érezni azt, hogy a japánok ellenőrzése az új állam felett gyakorlatilag korlátlan. Az akkor már Mandzsukuo uralkodójaként regnáló bábcsászár Az utolsó kínai császár voltam címmel megjelent emlékirataiban az alábbi módon ír a „királyi út” és Cseng Hsziao-hszu (Pu Ji kötetében Cseng Hsziao-hszü) további sorsáról, 1935-ben:

[A] Kvantung-hadsereg parancsnoka hivatalos fogadás közben azt mondta, hogy Cseng Hsziao-hszü miniszterelnök nagyon elfáradt, és nyugdíjba kell mennie. Új miniszterelnököt kell kinevezni. Már hallottam valamit arról, hogy a japánok elégedetlenek Cseng Hsziao-hszüvel, és csak az alkalomra várnak, hogy nyugdíjba küldhessék.

(326. oldal)

Ennek okai egyebek közt abban rejlenek, hogy Cseng Hsziao-hszu – úgy tűnik – komolyan próbálta venni miniszterelnöki megbizatását és az új államot, Mandzsukuót tényleg megkísérelte a „királyi út”-ra terelni. Japán politikai körökben ez bőven elég volt ahhoz, hogy a miniszterelnököt nyugdíjba küldjék.

Nem sokkal azelőtt Cseng Hsziao-hszü a Vangtao [„Az Igazságos Kormányzás Útja”] Intézetben elégedetlenséget váltott ki egy megnyilatkozásával. A hallgatókkal beszélgetve a következőket mondta: „Mandzsukuo már nem gyermek. Most már önállónak kell lennie. Nem kell állandóan pórázon vezetni.” – Cseng Hsziao-hszü szavai fellobbantották a japán gazdák dühét, hát ezért penderítették ki.

(326–327. oldal)

Cseng Hsziao-hszu helyére a japánok – Pu Ji megkérdezése nélkül – új miniszterelnököt tesznek, a kalligráfusként és költőként is nagy nevet szerzett korábbi miniszterelnököt pedig házi őrizetben tartják. Mindez azonban kevés a japánoknak – menesztését követően három évvel azonban Cseng Hsziao-hszu rejtélyes körülmények között leli halálát:

Cseng Hszaio-hszu kalligráfiája 1934-ből
(Forrás: Wikimedia Commons)

A csendőrök háziőrizete alatt csak verseket írhatott, kalligráfiával és effélékkel foglalkozhatott. Ez a „költő és kalligráfus”, akit csontja velejéig áthatott a „nemzetközi kormányzás” eszméje, három év múlva erőszakos halált halt Csangcsunban. [...] A hírek szerint [...] a japánok gyilkolták meg titokban.

(327. oldal)

Sajnos Kovrig János (és Pu Ji, de maga Cseng Hsziao-hszu) mindezt nem láthatta előre 1933 tavaszán...

A magyar újságíró így az államfőnél és a miniszterelnöknél tett látogatása után még a Mandzsukuo japán (!) sajtófönöke által szervezett sajtókonferencián is tart egy angol nyelvű előadást „Magyarország jelenlegi politikai viszonyairól, a magyarság ázsiai kapcsolatairól” és addigi kedvező benyomásairól Mandzsukuóban.

A folytatásban arról olvashatunk Mezey István tolmácsolásában, hogyan is vett részt haditudósítóként Kovrig János a japánok Zsehol elleni hadjáratában, és eközben hogyan bukkant a magyar orientalista, Ligeti Lajos nyomaira.

Felhasznált források

Mezey István: Az igazi Japán. A Magyar Nippon-Társaság kiadása, Budapest, 1939.

Pu Ji: Az utolsó kínai császár voltam. Láng Kiadó, Budapest, 1989.