Marek Maďarič szlovák kulturális miniszternek kissé elege lehet már a szlovák nyelvtörvény köré kerekedett interjú- és felszólalás-áradatból, tiltakozásokból és véleményekből. A nyelvtörvény-botrány kirobbanása óta számos kérdésre elmondta már, szerinte a törvény nem sérti a kisebbségi érdekeket. A gond csak az, hogy sajnos nem sikerült teljesen meggyőznie a közvéleményt.

Magyar-ázat

„Rendkívül nehéz ügy ez” – mondja Kálmán László egyetemi docens, a Magyar Nyelvtudományi Intézet tudományos főmunkatársa. „Én nagyon sok ellentmondást látok a miniszter válaszaiban. Többször említi például, hogy mi mindenért nem lehet büntetést kiszabni, miközben ő maga méltatja a törvénymódosítást azért, mert privát személyekre is kiterjed.” Ahogy a nyelvész fogalmaz, a jogra és nemzetközi szervezetekre hivatkozó miniszter kissé eltorzított jelentéssel idéz. Magyarul Maďarič védekezésként stílszerűen nyelvi megoldással él.

Annyi biztos, hogy – akárcsak a miniszter válaszai a felvetett kérdésekre–, maga a törvény sem szenved hiányt a fogalmazással való játékban. Hozzáértő jogászok szerint úgy állították össze és fogalmazták meg, hogy nagyon nehéz megtámadni, belekötni, hiszen például nem derül ki egyértelműen belőle, hogy mennyire korlátozza az egyén nyelvhasználatát.

„Ami a törvénymódosítás és a válaszok szellemét illeti, természetesen rokonságot mutatnak a magyar nyelvművelő-állásponttal, de csak közvetve, egy sokkal szélesebb kontextus jóvoltából. Arra gondolok, hogy mind a nyelvművelő hozzáállás, mind a szlovák alkotmányozás-törvénykezés (sőt, nagyon sok más európai országra is igaz ez) a 19. századi nemzet- és nyelvfelfogás jegyeit viseli magán. Sőt, a 19. században Európában megszületett nemzetfogalom az egész világban érezteti valamennyire a hatását, és mindenhol gyűlölködéshez és pusztuláshoz vezet. Ha félretesszük csodálatunkat a romantika, a klasszikus német filozófia és más 19. századi csodák iránt, objektíve nézve mégiscsak elismerhetjük, hogy pusztító volt a hatásuk.”

Kálmán László
(Forrás: saját felvétel)

Ha akarom, vemhes...

„Amikor Maďarič miniszter azt mondja, hogy a szlovák alkotmány alkotmányos értékként jelöli meg az államnyelvet, és ebből vezeti le, hogy a nyelv „védelme” alkotmányos kötelesség, akkor pedig egyszerűen a védelem szóval játszik. Mert persze védeni csak valamilyen kártékony dologgal szemben lehet valamit, és azt senki nem mutatta még meg, hogy miféle kártékony hatása lenne mondjuk az idegen kifejezéseknek, a tájszólásoknak, vagy a kisebbségi nyelvek használatának. Egyébként többé-kevésbé kodifikált módon ugyanez a szellem érvényesül például Franciaországban, Lengyelországban vagy Horvátországban” – magyarázza Kálmán László. „Különösen a horvátok nagyon ádázak, mivel nemcsak egy új államalakulatról van szó, hanem rengeteg nyelvváltozatról, amelyek egyébként nem is mindig kölcsönösen érthetőek. Ehhez járul hozzá a szomszédoktól való megkülönböztetés igénye, különösen a Szerbiában beszélt nyelvváltozattól való tudatos ön-megkülönböztetésé” – teszi hozzá.

Kérdés azonban, hogy a nyelvtörvényhez kapcsolódó félelmeink egytől egyig megalapozottak-e. Kálmán László, bár hangsúlyozza, mennyire homályos és problémás sok ponton a nyelvtörvény, úgy véli: indokolatlanul nagy a magyar közvélemény riadalma. A nyelvész szerint a szlovák nyelvtörvény angol nyelvű szövegét elolvasva talán megnyugodhatunk: nem annyira súlyos a helyzet, mint korábban hihettük. „Több helyen valóban tartalmazza a törvény azt a kitételt, hogy a korlátozás a szakmai kommunikációra vonatkozik – ilyen például a tűzoltók vagy a katonaság esete. Ha belegondolunk, arra tényleg szükség van, hogy bizonyos fokig szabályozzák ezeken a területeken a nyelvhasználatot. Logikus, hogy például a katonai utasítások egy nyelven hangozzanak el” – érvel Kálmán László.

A szlovákok mindenesetre nem találták fel a spanyolviaszt, korábban is születtek hasonló törvények Európában. „Több országnak is van ezeket a területeket korlátozó nyelvtörvénye. Ez a fajta szabályozás akkor okoz gondot és akkor veszélyes, ha belenyúlik a magánéletbe, az egyéni nyelvhasználatba. Ami talán a legkomolyabban érintett, legproblémásabb terület, az az orvos és beteg közötti kommunikáció, és a kérdésnek ez a pontja nem teljesen tisztázott a szlovák nyelvtörvény esetében.” Hiszen éppen ez az a terület, amelynél talán a legnehezebb elkülöníteni, hol végződik a beszélgetés „szakmai” része, és honnan számít már „magán”–nak a párbeszéd. Gondoljunk csak a „Hogy van, Juliska néni?” kérdésre...

KRESZ-t nektek

Maďarič és egyben a törvénymódosítás legalapvetőbb csúsztatása tehát, hogy egyfajta normatív felfogással azonosítja a szlovák nyelv „védelmét” az alkotmányos érdekek védelmével – hangsúlyozza Kálmán László. Csakhogy például az irodalmi nyelv nem kodifikálható pusztán azért, mert a többi rétegnyelvnél nagyobb a presztízse. „Ez a valóban 19. századi nyelvfelfogás úgy viszonyul a nyelvhez, mintha azt ugyanúgy szabályozni lehetne, mint mondjuk a közúti közlekedést. Mintha készülhetne KRESZ a nyelvhasználatról, amit azután törvénybe is lehetne iktatni. Persze létezik egyfajta irodalmi norma, amit például az iskolában tanítunk, és valamilyen szinten el is várunk a gyerekeinktől. De – ellentétben a helyesírással – ez nem felülről meghatározott, szabálykönyvben lejegyzett rendszer. Nem korlátozható tehát egy merev szabályrendszerrel.”

A törvény persze valószínűleg politikai pontszerző céllal íródott – aligha kétséges, hogy tetszést arathatott szlovák nacionalista körökben. A válaszul érkező magyar reakció már inkább a félelemmel magyarázható, véli Kálmán László. „Elképzelhető, hogy ha a közvélemény jobban ismerné a törvény szövegét, nem lenne ekkora az ijedelem a magyarok körében. Azt azonban kétlem, hogy a kérdés szlovák belügy lenne. Talán radikális az álláspontom, de úgy gondolom, semmi nem lehet nemzeti belügy, ami alapvető emberi jogokat érint. Ha az őserdők védelme nem egy ország belügye csak amiatt, mert az erdők épp a területén nőttek, akkor nem lehet egy kisebbség nyelvhasználathoz való jogát sem belügyként értelmezni.”