A másokkal szembeni kritika erkölcsi, etikai alapját a saját magunkkal szembeni kritika teremtheti meg, véli Kenesei István. Ez jogosítja fel a magyar és a világ számos más országában élő nyelvészeket arra, hogy felemeljék a szavukat a szlovák nyelvtörvény ellen.

Kenesei István
(Forrás: MTI/Bruzák Noémi )

Nyest.hu: Nemrégen zajlott le Hollandiában egy nagyon rövid idő alatt megszervezett konferencia. Bár nem arról nevezték el, végső soron a szlovák nyelvtörvény „provokálta ki”.

K.I.: Ez a leeuwardeni konferencia már a második lépése volt egy folyamatnak, amelyben a szlovák nyelvtörvény kapcsán azt vizsgáltuk, milyen szabályozások vonatkoznak a nyelvhasználatra. Az első lépést a budapesti, augusztus 19-i akadémiai konferencia[1] jelentette. Ez azt nézte meg, hogy a határainkon kívüli magyar közösségek nyelvhasználatára milyen szabályozások vonatkoznak. Két előadó is, Szabómihály Gizella és Szarka László jól ismeri a szlovákiai helyzetet, így mód volt alapos betekintést nyerni a témába.

Lépésről lépésre

K.I.: A következő lépést viszont a hollandiai konferenciával tettük meg: megvizsgáltuk ugyanis, hogyan zajlik mindez az Európai Unió különböző országaiban. Ezzel a meghatározással persze kimaradtak olyan országok, amelyek, bár európaiak, nem tagjai az Uniónak, de belekerültek olyan országok, ahol nagy hagyománya van az ilyen szabályozásoknak. A skandináv országok (ideértve szokás szerint a finneket is) képviselőjétől például  képet kaptunk róla, hogyan alakították ők ki a – működőképes – nyelvpolitikát több évtized alatt. Erre ugyebár Maďarič miniszter úr is utal a vele készült interjúban, bár ő épp azt emeli ki, hogy sántít az összehasonlítás - különböző történeti okokra hivatkozva, amelyek egyébként nem egészen állják meg a helyüket, de ebbe most nem mennék bele. Azt viszont jól tudjuk, hogy Finnországban második hivatalos nyelv a svéd, jóllehet öt százaléknál nem nagyobb a svéd ajkúak aránya, Svédországban pedig a finn nagy jogokkal rendelkező kisebbségi nyelv.

Nyest.hu: Ezek szerint jól működő törvényi szabályozásokat vizsgáltak – nem a szabályozással magával van tehát a gond?

K.I.: Valóban, ez is azt mutatta, hogy nyelvtörvények sok helyen vannak, nyelvvel kapcsolatos szabályozás sok országban létezik – hiszen ahol kisebbségek élnek, ott erre szükség is van annak érdekében, hogy tisztázottak legyenek a nyelvhasználati szférák és lehetőségek. Ez pedig számos tényezőtől függhet – például attól, hogy az adott kisebbség éppen őshonos-e.

Nyest.hu: Hol húzható meg a határ? Hiszen néha nehéz meghatározni, hogy ki a betelepült és ki őshonos.

K.I.: Azért a történelem, ha nem elfogult, ad némi segítséget ebben. Tudjuk jól, hogy a politika gyakran emleget elrománosított magyarokat és elmagyarosított románokat – nem mindig helytállóan. A balti államokban például léteznek korlátozó típusú nyelvtörvények, de ennek megvan az oka. Ezek az államok a két világháború közötti szabadság után ugyanis egy korszakban a Szovjetunió részét képezték. Ez az idő alatt igencsak nagyszámú kisebbség került ezekbe az országokba – de nem őshonos, hanem betelepült, betelepített kisebbség.

Visszatérve saját viszonyainkra, nem vagyunk mi sem olyan ártatlanok, mint amilyennek szeretnénk látszani. De azt hiszem, hogy a jogcímünk a szlovák nyelvtörvény bírálatára az, hogy mi nyelvészek kritikusak vagyunk a saját hazánk egyes szabályozásaival szemben is. Hiszen például amikor a magyar „reklámnyelvtörvényt” elfogadták (ez az, amit a szlovákok magyar nyelvtörvényként emlegetnek, holott ez a szlovák törvénnyel ellentétben pusztán a reklámok és bolti feliratok nyelvezetét szabályozza, nem a mindennapi nyelvhasználatot), akkor számos magyar nyelvész tiltakozott és nyilvános viták is folytak ezekről a kérdésekről Magyarországon.

Nyest.hu: Kritikusak voltak tehát a magyar nemzetiségi szabályozásokkal szemben is?

K.I.: Pontosan. Ennek egyik megnyilvánulása volt az augusztusi konferencia egyik előadása is, amely azzal foglalkozott, hogy a magyarországi kisebbségek jogai csorbulnak a nemzetiségi oktatás visszaszorulásával. Lehet persze azt mondani ebben a kérdésben, hogy ők önként mondanak le a jogaikról – csakhogy ez elhangzik a más országokban élő magyar kisebbségek kapcsán is. Ha az állam nem támogatja a kisebbségi nyelvoktatást, előbb-utóbb maguk a kisebbségi nyelvhasználók döntenek úgy, hogy inkább az államnyelven taníttatják a gyerekeiket.

Hangot adni

K.I.: A szlovák nyelvtörvényhez visszatérve, érdemes felidézni, hogy ez nem új keletű dolog, hiszen itt már egy egész hosszú történet húzódik a kilencvenes évek óta. Amikor Szlovákia függetlenné vált, a szlovák nyelv igencsak jelentős nemzet-meghatározó tényezője lett a szlovák anyanyelvűeknek. 1995-ben meg is hoztak egy roppant szigorú, pénzbüntetéseket is bevető nyelvtörvényt – csakhogy akkor Szlovákia még nem volt az EU tagja. Persze az Unió és az Európa Tanács bírálta a törvényt, és még mielőtt Szlovákia belépett az Unióba, 1999-ben módosították is. Eltörölték belőle a büntetéseket, és egy megengedő, igen pozitív hozzáállású kisebbségi törvényt hoztak meg. Ezeket a pénzbüntetéseket hozta például vissza az idén június 30-án elfogadott módosított változat. Őszintén szólva felmerült bennem, hogy a sajtóban jelentessek meg egy cikket a módosítások kapcsán...

Nyest.hu: A szlovák nyelvtörvényről nem ez lenne az első média-kommentárja.

K.I.: Valóban, 1995-ben az akkor kijött nyelvtörvényről is megjelentettem egy cikket. Most azért döntöttem másként, mert úgy véltük, hogy több értelme van közzétenni egy olyan nyilatkozatot, amelyben a világ nyelvészei elé tárjuk a kialakult helyzetet és az álláspontunkat. Hiszen, bár abban igazuk van a magyar nyilatkozatokat szlovák részről bírálóknak, hogy a frissen módosított törvény valóban nem a magánszemélyek, hanem cégek, például a nálunk a Bt-knek megfelelő egyéni vállalkozások nyelvhasználatáról beszél. A törvény azonban, és éppen ez a lényeges, bizonyos paragrafusaiban keményen hivatkozik arra, hogy a rendelkezések magánszemélyekre is vonatkoznak. Az ilyen módosítások miatt tettük tehát közzé a nyilatkozatunkat. És kellemes meglepődéssel tapasztalom, hogy a mai napig igen híres nyelvészek jelentkeznek ezt aláírni a világ szinte minden országából. Azt kell mondanom, hogy Új-Zélandtól Kanadáig, Norvégiától Ausztráliáig a nyelvész szakma legkiemelkedőbb, leghíresebb képviselői  írták alá a nyilatkozatot. Szinte azt mondhatjuk, hogy aki nem jelentkezett még aláírni a nyilatkozatot, az tulajdonképpen nem is igazán számít a mai nyelvészvilágban. Készítettünk éppen ezért egy kiemelt listát, ahol a legismertebb nyelvészek neve szerepel – erre egyébként szánt szándékkal nem tettük rá a magyar nyelvész-aláírók nevét, hogy a látszatát is elkerüljük annak, hogy ez „pusztán” magyar ügy lenne. Tévedés – ez a nyelvészek nagy összefogása, hiszen ami ellen tiltakozunk, az egy tarthatatlan törvény.

Nyest.hu: Sokféle szakértő vizsgálta a törvényt a megjelente óta, jogászok, politológusok... Mit tesz hozzá mindehhez a nyelvész állásfoglalása?

K.I.: Távlatban vizsgálva a kérdést nagyjából mindegy az, hogy mi nyelvészek mit mondunk. Ténylegesen az számít, hogy milyen jogi szakvélemény születik, például hogy mit nyilatkozik az EBESZ. Nos, ahhoz képest, hogy az EBESZ állásfoglalása általában milyen óvatos (hiszen politikáról van szó, és államoknak, azok vezetőinek címzi állásfoglalásait a szervezet), ez a nyilatkozat igen keményen bíráló. Azt ugyan kétségtelenül elismeri, hogy a szlovák nyelvtörvény megvalósítható, de számos ponton azt kéri, illetve javasolja, hogy gondolják át, adott esetben vonják vissza, pontosítsanak, mert a törvény félreérthető.

Ha majd a jognak asztalánál...

Nyest.hu: Ön szerint tehát biztatóak a nemzetközi szinten tapasztalható állásfoglalások a nyelvtörvény-ügyben?

K.I.: A világban éppen zajlik egy folyamat, annak ellenére, hogy a tételes jog talán nem veszi még teljesen figyelembe. Kialakulóban van tudniillik egy olyan álláspont, amely szerint nem csupán egyéni, hanem kollektív nyelvi jogok is léteznek. Amint ezeket a kollektív nyelvi jogokat elismerik – és én látom a lépéseket efelé – akkor lehet több jogot rendelni a kisebbségek nyelvhasználatához. Így talán elkerülhetők a nyelvészeti abszurditások.

A szlovák nyelvtörvény ugyanis nyilvánvalóan efféléket is tartalmaz. Ilyen például – ez egyébként szerepel a nyilatkozatunkban is –, hogy minden esetben a kisebbségi szöveg „feladata” megfelelni az államnyelvi szövegnek. A törvény azt feltételezi tehát, hogy lehetetlen a kisebbségi nyelven íródott szöveg elsőbbsége olyan értelemben, hogy az jön létre először. A kisebbségi nyelvről nem lehet az állam nyelvére fordítani? Ezek nevetséges állítások...

Nyest.hu: Ehhez képest az önök álláspontja...

K.I.: ...egy kifejezetten elméleti nyelvészeti álláspont: a nyelvek egyenlők. Tudjuk persze, hogy ha egy nyelv például nem rendelkezik írásbeli változattal, akkor nem tud minden funkciót ellátni – no de ez nem merül fel a német, az ukrán, a magyar és a szlovák viszonylatában! Ugyanilyen abszurd például, hogy nemcsak hogy angolul nincs még meg a szlovák kulturális minisztérium honlapján a törvénymódosítás szövege, hanem egyáltalán semmilyen törvény sincs meg magyarul... Vajon miért? Egy tíz százeléknyi kisebbség nem olyan csekély, hogy ne olvashatná az ország törvényeit az anyanyelvén. Erre nagyon jók az európai példák. Frízlandon például minden törvényt lefordítanak frízre.

Miért szükséges vajon szembeállítani egymással a különböző nyelveket? Miért ne lehetne feltételezni, hogy az egy régióban élők megtanulják egymás nyelvét? Egy liberális, nem-restriktív formulával élve a jogokat nem elvenni, hanem adni kell – ez lenne egy liberális megközelítése ezeknek az ősrégi nyelvi problémáknak. Fenntartjuk persze, hogy a magyar történelem nem bővelkedik ilyen pozitív példákban. Csakhogy a negatív példái nagyjából a tizenkilencedik századra esnek – és nem lehet a tizenkilencedik századi gyakorlatot egyrészt a mai törvények indoklásaként felhozni, másrészt pedig mai a gyakorlatba újra bevezetni. Nem a tizenkilencedik században élünk.

Nyest.hu: Lehet ennek a Nyilatkozatnak gyakorlati haszna?

K.I.: Nem hiszem. Ez egyszerűen demonstráció. Nem a nyelvészek kezében van a döntés lehetősége, és tudomásom szerint, bár emberi jogi kifogásokat lehet a törvénymódosítás ellen támasztani, nem nehezedik olyan nagy nyomás a szlovák kulturális minisztériumra, hogy lényegesen megváltoztassák. Tisztában kell azonban lennünk vele, hogy ezek a módosítások nem végcélok, sokkal inkább következmények: egy tágabb politikai helyzet következményei – ahogyan az volt a '99-es enyhítés is.

[1] A konferencia írott anyaga összeállt, a Magyar Tudomány novemberi számában jelenik majd meg.