Az idézetpiac legnagyobb iparosai előszeretettel varázsolnak elő kalapjukból rigmusokat és a nagyobb hitelesség kedvéért gyakran egy-egy híresség szájába adják ezeket. Az így előálló költemény aztán önálló életre kel, és már senki sem moshatja le Tagore és Goethe (akik nyilvánvalóan társszerzők voltak), esetleg Ady Endre vagy József Attila nevét az ezeket osztó idézetoldalakról. 

A művész éppen nem ezeket a sorokat veti papírra

Legutóbb egy esküvői meghívókra optimalizált álidézetet mutattunk be, esküvő után pedig természetesen temetés dukál: kollégánk, Szűcs Gábor találata ugyanis jellemzően a gyászjelentéseken, gyászértesítéseken terjedt el az utóbbi időben. Az „idézet” több változatban is előfordul az interneten – és mindenhol Kosztolányi Dezsőnek tulajdonítják:

Nem dobog már a szív, mely a jóság tükre volt,
Ajka nem szól többé, mert bezárt, néma, holt.
Megállott a két kéz, mely mindig csak adott,
Soha semmit nem kért és el nem fogadott. 

Nem dobog már a szív, mely jóság tükre volt,
Ajka sem szól többé, mert lezárt, holt,
Megállott a kéz, mely csak adott,
soha semmit nem kért, és el nem fogadott.

A fenti sorok természetesen semmilyen változatban nem találhatók meg egyetlen Kosztolányi verseit összegyűjtő kötetben sem. A Hungaricana portál segítségével – hasonlóan a Tagore/Goethe-idézethez – ismét egy megyei lapra bukkanunk: a Békés Megyei Hírlap 1997. május 7-i számában olvashatóak a sorok, azonban itt még nincs megnevezve a szerző.

A szöveg még jó pár évig szerzői megjelölés nélkül marad – a Szűcs Gábor által fellelt első előfordulás, ahol a hirdetést feladók már Kosztolányinak tulajdonítják a szöveget a Komárom-Esztergom megyei 24 Óra című újság 2005. júliusi számában található.  Ezt követően aztán a legtöbb gyászhírben, ahol előfordulnak a sorok Kosztolányira hivatkoznak a szövegezők. 

Ahogy a többi esetben, úgy jó eséllyel itt sem fogjuk megtudni soha, hogy ki lehetett az igazi szerző. Az mondjuk elképzelhető, hogy Vörösmarty sorai ihlették meg az illetőt, akinek a Hűség diadalma című 1822-es művében négy, egymástól aránylag távol álló sor – hunyorítva és szórt fényben – egészen hasonlít ál-Kosztolányi szövegére:

/.../Elhűlt
A dobogó bús szív; az ajak jege csókra nem olvad,
S választ, ah elzárt mellből holt nyelv nem emelhet.

/.../

Szivemre többé nem dobog szive,
Ajkán nem ömlik égi láng belém,

A hasonlóság ugyan igen csak érintőleges, de biztosak vagyunk benne, az idézetoldalak hasznát veszik majd. Ha olvasóinknak vannak tippjei, ne legyenek restek kommentelni, hátha pont itt bukkan fel az igazi szerző.

Az oldal az ajánló után folytatódik...