@jan: "Talan mert az Ivanybol lett Ivan"

Nem, ez fordítva történt - a depalatalizálódás is létező, de elég ritka jelenség. A mgh előtti és szóvégi n (eredeti és n < m is) palatalizálódása viszont egy elég gyakori (de csak tendenciaszerű) jelenség a magyar nyelvben, közszavakban és tulajdonnevekben egyaránt (torony, asszony, csákány, görény, kapitány, sárkány, karácsony, Tihany, stb.). Ehhez még az l > ly palatalizáció mérhető, de a többi msh-nál jóval ritkább és/vagy korlátozottabb elterjedésű.

Ez jo! Es persze ott vannak az ismert csaladnevek: Ivanyi, Szentivanyi, de akkor ezek szerint ez eloben is megy... Mar csak az a nyelvtorteneti kerdes, hogy akkor az Ivády miért nem Ivágyi. Talan mert az Ivanybol lett Ivan, viszont megorzodott az i kepzos formakban, plane a csaladnevekben megmaradt az ny? Most jut eszembe, hogy (Borsod)ivankat regebbi szovegek Kisivanykent emlitik, igy ny-nyel.

@jan: Pilisvörösvár és Solymár közt van Pilisszentiván. Az ottaniakat a környéken sokan [szentiványi]-nak hívják.

Everest, 'ave a Kitkat - hogy gyerekkorom egyik emblematikus reklámját idézzem.

A furán (íráskép alapján megjósolhatatlanul) ejtett brit családnevek kedvelőinek: Cockburn (ejtsd Coburn), Cholmondeley (ejtsd Chumly).

Amúgy magyar történelmi nevek kapcsán is vannak helyesejtés-fetisiszták: egyszer hallottam, hogy valaki a Batthyány név kapcsán magyarázta, hogy rajta kívül mindenki rosszul ejti, csak arra nem emlékszem, mi volt az illető szerint a "helyes", talán az, hogy [battyáni]?

@Tamás74: „A kérdésem továbbra is az, hogy egy min 250-300 éves wales-i családnevet biztos, hogy lehet ilyen-olyan (angol) szabály alapján elemezni?” A név nem velszi, hanem vszleg francia eredetű, angol név. Természetesen az angol anyanyelvű beszélő egy ilyen név kiejtését az angol helyesírási szokások alapján tippeli meg. A lényeg viszont az, hogy a Mount Everest kiejtése azért [máunt evöröszt], mert ma gyakorlatilag mindenki így ejti. Az egy jelentéktelen érdekesség, hogy korábban hogyan ejtették azt a nevet, amiről elnevezték. (Hogy biztos értsd: nincs olyan, hogy a név „helyes” kiejtése, maximum olyan van, hogy a család így ejti, mások meg úgy.)

@Tamás74: „És mi van az eve+rest, Eve+rest esetekkel?” Ez elég szokatlan típusú szóösszetétel volna. És abból látszik, hogy a beszélőknek nem jut ilyen eszébe, hogy nem [ijvreszt]-nek ejtik, hanem [evöröszt]-nek.

@El Vaquero: „mert a «v» előtt álló egyjegyű magánhangzót jelölő betű általában rövid magánhangzó-diafonémát jelöl, nyilván kivételek vannak”: mi az hogy: abbreviate, adjectival, affidavit, agave, alcove, alive, alleviate, antedeluvian, approve, archive, arrive, Avery, Avon (van még sok, itt szemezgethetsz: seas3.elte.hu/cube/index.pl?s=[^aeiou][aeiouy]v&t=[JW]v ), attól tartok, ezt a „szabályt” te találtad ki.

És mi van az eve+rest, Eve+rest esetekkel? Ezek sem lehetnek nagyobb szamárságok, mint a felsőfokba tett nem-is-melléknév :)

@szigetva: A 19. század közepén _meghalt_ embernek az apja akár bőven 200 évvel ezelőtt is születhetett (mondjuk 260), főleg ha a gyermek harmadszülött, de ez részletkérdés.

A kérdésem továbbra is az, hogy egy min 250-300 éves wales-i családnevet biztos, hogy lehet ilyen-olyan (angol) szabály alapján elemezni? Ki tudja hogyan és miért keveredett ott és akkor a családban.

A fenti cikkben is az van, hogy bár vannak kivételek, de ez nem az és punktum.

A Ti kommentjeitekben is előfordul, hogy hát vannak kivételek. De valahogy sosem ez a kivétel :)

@szigetva: ha ez tényleg igaz, hogy a francia Evereux-ból jön, akkor nem valószínű, hogy ívrösztnek ejtette volna a nevét. Mondjuk ezért gáz, hogy a kiejtés régen sem érdekelt senkit, mert milyen jó lenne, ha most pl. lenne kéznél a fazontól valami önéletrajzi írás, vagy könyv, vagy levelezés, amiben kitérne, hogy hogy ejti a nevét. Gondolom ő azt gondolta, hogy evidens a nevének az ejtése, pedig soha semmi nem evidens egyik nyelvben sem.

Ráadásul az ívrösztös ejtés azért sem valószínű, mert a «v» előtt álló egyjegyű magánhangzót jelölő betű általában rövid magánhangzó-diafonémát jelöl, nyilván kivételek vannak: evil. Mégis, ha v előtt kettőshangzót akar érzékeltetni az angol betűzés, akkor általában kétjegyű magánhangzót jelölő betűt használ, pl. beaver, hoover, stb..

@Tamás74: Egy a 19. sz. közepén élő embernek az apja alig több mint 200 éve született. A harmadszótagi rövidülés ennél jóval korábbi tendencia.

A név egyébként vszleg a norman Devereux változata: www.etymonline.com/index.php?term=Everest

@jan: hasonló járt az eszemben, hogy egy régi családnév kiejtése simán fittyet hányhat a (mai) szabályokra, nem?

Ha felteszem, hogy a fatert is így hívták, akkor legalább 300 éves családnév, ráadásul talán wales-i is.

@El Vaquero: A szinkópa több mindentől függ, pl. a szó gyakoriságától is. Itt egy rövid cikk, ami csak a hangtani környezetet veszi figyelembe: seas3.elte.hu/szigetva/papers.html#Toulouse_paper

@szigetva: hoppsz, jó ellenérv. Akkor ezek szerint mégis kieshet ilyenkor, viszont nem tudom magyarázni azokat az eseteket, amelyeknél mégse esik ki.

@El Vaquero: „a svá nem esik ki olyan helyről, ahol nélküle meg nem engedett szótagnyitány jönne létre” pl. memry, Cathlic?

Eleve mióta számít, hogy ki hogyan ejti a saját nevét? Volt nekem általánosban egy osztálytársam, akinek "Lohner" volt a vezetékneve, amit én ahogy egy rendes német nevet kell, Lónernek ejtettem, ő viszont vicces módon úgy mondta, ahogy írva volt, vagyis ő magát "Lokner"-nek hívta (hogy a h-ból hogy lett k, ahhoz javaslom a klasszikus Lady Dachbauer cikket).

Életem egyik legmegrázobb élménye pedig az volt, amikor szembesültem vele, hogy az angolok az anglo-normann gyönyörű Beauchamp nevet bícsömnek ejtik bósan helyett.

Talán az ilyen szörnyűségek kivédésre döntött úgy Kiss László neves statisztikus, hogy Amerikába emigrálván Leslie Kish-re változtatta a nevét, biztos ami biztos.

@szigetva: azért teljesen önkényesen nem alakíthatjuk a szótagolást, mert hiába szeretnék, hogy bizonyos helyre jöjjön ki, ha pl. meg nem engedett mássalhangzó-sorozat jönne úgy létre. Ugyanez irányadó a szinkópaszerű kiesésekre, nevezetesen, hogy a svá nem esik ki olyan helyről, ahol nélküle meg nem engedett szótagnyitány jönne létre, pl. capillary utolsó előtti szótagja a brit, britszerű nyelvjárásokban.

@Irgun Baklav: majdnem jól írtad, csak nálam már az ɫ̩ előtti r is szótagalkotó, tehát három szótagosan ejtem mineralt, persze a nyelvjárási modellem egyébként is szereti a szótagalkotó likvidákat, breaking rulez alapon, és még a world/girl/whirl szavakat is két szótagosan ejtem, meg az r lehet szótagalkotó nálam az or, are szavakban is, nem csak a there, here (ami sokszor heere, diftongussal), sure-ban (ami sokszor shir, néha shewr, azaz diftongussal), tehát bárhol, kivéve, ha már annyira a ritmusgazdálkodás ellenébe hat. A sötét l-lem az összes diftongus előtt szótagalkotó. Plusz az összes /ər/ szekvencia szótagalkotó r nálam, nem csak a father és worm utolsó szótagjain és a furry/worry elején, hanem a veteran, bravery középső szótagján is, ahol a kompresszió/szinkópa helyett szintén a szótagalkotó r-nek van elsőbbsége, a szótagszámot így tartom.

Egyébként pont a pre-r breaking miatt én megengedhetőnek tartom a hangsúlyos rövid magánhangzóra végződő szótagot is az angolban, persze ez kivételes pozíció (there, here, sure, ware). Sőt, ha már breaking, a legmodernebb kiejtési trendek oda vezetnek nem csak Észak-Amerikában, de a briteknél is, hogy a feel-fill, fool-full, tale-tell, goal-gull, vowel-Val is majdnem vagy teljesen neutralizálódik, a párok első tagja is lax magánhangzóval ejtve, és utána ha van is közöttük különbség, csak breakingben (szótagszám), vagy még abban sem, mert mind egyszótagos. Mondjuk ezt a legutóbbi jelenséget nem alkalmazom még a saját beszédemben, mert nem annyira elterjedt, de a fentebb említett többi megoldást azt előszeretettel nyomom le tehaszlapálóék torkán is, hálás érte némelyik :D