Victor Mair a tetoválásról mint kommunikációs eszközről merengett nemrég a LanguageLogon. Írását azzal kezdi, hogy szibériában előkerült egy 2500 éves sír, melyben egy 25 év körüli nő holtteste feküdt. A nő jégbe fagyott teste viszonylag jó állapotban megőrződött, a lágy szövetek is megmaradtak. A nő testét tetoválások borították.

Az ukoki „jégszűz”
(Forrás: Wikimedia Commons / Kobsev)

A nő feltehetően hercegnő volt, erre utal, hogy köré lovakat és harcosokat is temettek. A harcosokon hasonló tetoválások voltak láthatóak. A sírok a paziriki kultúrához tartoztak: ez a régészeti kultúra az Ob forrásvidékénél, az Altaj-hegységben található.

A paziriki kultúra sok vonásában emlékeztet a sztyeppe távoli végében, a mai Ukrajna területén élő szkítákéra. Hérodotosz feljegyzi, hogy a szkíták szintén tetováltatták magukat, és a tetoválás a nemesség jele volt. Csak az alacsony társadalmi státuszú szkítáknak nem voltak tetoválásaik.

Mair úgy véli, hogy a tetoválás az írásos kommunikáció első megjelenési formája. Mair Lars Krutak kutatásaira hivatkozik: ő az irokézek, illetve az arktikus és szibériai népek tetoválásait vizsgálta. Megállapította, hogy ezek egyfajta aláírásként szolgálnak, tulajdonosaikat azonosítják, még ha meglehetősen bonyolultan és művészi módon is.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A kiejtésben itt az [é] ékezete a második, úgynevezett középső emelkedő tónust jelöli.

Ennek kapcsán jut Mair eszébe, hogy a legrégebbi (kb. i. e. 1200-től dokumentált) kínai írásjel, amely ’írás’ jelentésű, a [vén] (文), eredetileg ’tetoválás’-t jelentett, és csak később kapta a ’kultúra, civilizáció, írás’ jelentést. Ha ehhez hozzátesszük az önmagában ’selyem’ jelentésű jelet, akkor kapjuk meg a ’vonalak, (forma)terv(ezés)’ jelentésű jelet: 纹 (ennek ejtése szintén [vén]). Ezt a jelet használják azonban a ’tetoválás’ kifejezésére is: a 纹身[vénsén], azaz elemeire bontva: ’vonalak, (forma)terv(ezés)’ + ’test’. Mair szerint ez arra utal, hogy Kínában közvetlen kapcsolat van a tetoválás és az írás kialakulása között.

Az időszámításunk előtti évezred első felében a mai Kína területén található kultúrák sok hasonlóságot mutattak a sztyeppeiekkel: a kínai előkelők temetési szokásai is hasonlóak voltak. Nem meglepő tehát, ha a tetoválás is magas presztízsű volt akkoriban – még ha erről lelet nem is tanúskodik. Időszámításunk kezdetéhez közeledve viszont változott a tendencia, és a tetoválás a megbélyegzés eszközévé vált: bűnözőket jelöltek meg így.

Egy utólagos kiegészítésben Mark Bender hozzáteszi: egyáltalán nem meglepő, ha a tetoválásokat hordozható feliratokként használták. A származásnak sok kultúrában van központi szerepe, és a származást, az egy-egy törzshöz való tartozást jól jelölheti a tetoválás. Így a tetoválás nem csak az önazonosság, hanem a csoporthoz tartozás jele is lehet.

Szarvaskövek Mongóliában
(Forrás: Wikimedia Commons / Aloxe / Free Art)

A cikkben felmerül az a kérdés is, hogy a tetoválások motívumai mmilyen kapcsolatban vannak a tárgyi emlékeken, például a korai bronztárgyakon vagy a szarvasköveken látható motívumokkal. Az tény, hogy a jégbe fagyott hercegnőn látható motívumok kétségtelenül hasonlítanak ezekre.

További olvasmányok

Lars Krutak: Tattoed War Clubs of the Iroquis

Lars Krutak: Tattos of the Hunter-Gatherers of the Artic