Az egyik példa az Izrael északi részén, a Lohamei Hagetaot kibucban működő, a varsói gettó harcosainak szentelt ház: alapítói között olyanok is voltak, akik részt vettek a varsói felkelésben. A létesítmény a holokauszt szélesebb értelemben vett tanulságaira kíván kiemelt hangsúlyt fektetni, „a tolerancia etikai parancsára, amely befolyásolhatja az egész izraeli társadalmat”. Ugyancsak a varsói gettó felkelésével foglalkozik – egy kisebb kibucban – egy másik múzeum, amelynek viszont a Háárec című izraeli lap a Varsói Gettó Disneyland nevet adta, utalva a berendező által alkalmazott vizuális- és hangillusztrációkra.

2005-ben a jeruzsálemi Jad Vasem múzeum is átrendezte anyagát, és létrehozta fennállásának legerőteljesebb hatású kiállítását, amely az érzelmekre és az egyéni történetekre összpontosít. A módosítások nem egyszer felidézik a holokauszt emlékét őrző, más országokban működő múzeumok gyakorlatát is. Csakhogy Izraelben ez nem csak muzeológiai kérdés.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Dombtetőkre épültek

A holokauszttal foglalkozó legnagyobb intézmények ebben az országban dombtetőkre épültek, amelyekről nagyszerű kilátás nyílik. A gettóharcosok háza a világ legelső holokausztmúzeuma volt 1949-ben: az épületben bemutatott sötét történetek után a látogató fényes térre lép ki, amely egy római aqueductra, amfiteátrumra és a tenger felé elnyúló síkságra néz.

A Jad La Jeled kibucban található a világ egyetlen olyan gyermekmúzeuma, amelyet a holokausztnak szenteltek. Itt egy rámpán a sötétségbe ereszkedik a látogató, egyre magasabb falak között kisgyerekek hangjai veszik körül. A maguk egyszerűségében megrázó tárgyak, emlékek között halad. „Mindenki látni fogja a sárga csillagomat, és tudni fogja: ez a kislány hatéves volt, és zsidó volt” – olvasható egy lapon. Végül derűsebbé válik a kép: egy terem már a túlélő gyerekekről szól, aztán maga a galileai síkság következik.

Forrás: Wikimedia Commons / Berthold Werner

A holokauszt történetének Jad Vasem intézete saját dombján, az Emlékezés Hegyén magasodik. Legújabb, Dorit Harel által rendezett és Mose Szafdie építész által megvalósított változatában a történelmet a hegybe hasított, felfelé haladó kanyargó ösvény mentén idézik fel. Az út Jeruzsálem dombjai fölött ér ki a napvilágra.

Az ország déli részén található a Jad Mordechairól, a varsói gettó felkelésének vezetőjéről elnevezett kibuc A holokauszttól az új életig nevű múzeuma hasonló eszközzel él. A látogató itt a szó szoros értelmében alászáll a történetbe, és fokozatosan ismerkedik meg az ellenállás eseményeivel, majd újra kilép a terepre, ahol Izrael függetlenségi háborújának fontos csatáit vívták egykor.

Ezek a múzeumok nem véletlenül kezelik a tájat a történet részeként. Izrael létrehozását az alapítók a holokausztra adott válasznak és az attól való megmenekülés jelképének tekintették. Az évente megrendezett holokauszt emléknapon egy percre leáll az ország: megszólalnak a szirénák, az üzletekben szünetel az adásvétel, az autósok az út szélére húzódnak, és kikapcsolják a motort.

Megbékélést segítő programok

A múzeumok igyekeznek erősíteni a holokauszt és az állam megszületése közötti összefüggést. Mind a gettóharcosok háza, mind a Jad Mordechai múzeum az ország alapítását követő években jött létre, amikor még érezhető volt egyfajta zavartság az Európában meggyilkolt zsidók látszólagos passzivitásával kapcsolatban. Ezért ezek a múzeumok nem a túlélésre, hanem az ellenállásra koncentráltak.

1995-ben viszont a gettóharcosok házában az új oktatási központ már a holokauszt nemzetközi tanulságaira helyezte át a hangsúlyt. Anat Livne, a múzeum igazgatónője elmondta, hogy a zsidók és az arabok közötti megbékélést segítő programon dolgoznak, valahogy úgy, ahogy az amerikai Los Angeles Tolerancia-múzeuma próbálja levonni a holokauszt tanulságait.

A Jad Mordechai vezetője pedig a Háárec hasábjain fejtette ki, hogy intézményében foglalkozni kívánnak a békés együttéléssel, de a rasszizmus és az idegengyűlölet témáját sem fogják megkerülni. „Már csak azért sem, mert a varsói gettó hídjánál történt visszaélések nem állnak messze attól, ami manapság a mi júdeai és szamariai ellenőrző pontjainknál megy végbe” – mondta a The New York Times által idézett nyilatkozatában.

Forrás: Wikimedia Commons / David Shankbone / GNU-FDL 1.2

Komor hálával újra belépni a jelenbe

A két múzeum nem a gyilkos szándékokkal szembeni fellépésben sürget nagyobb rugalmasságot, hanem általánosságban hangsúlyozza a tolerancia fontosságát. Ez a felfogás a hasonló amerikai intézményekben is teret nyer, párhuzamosan azzal, hogy a túlélők utolsó nemzedéke is kihal.

A holokausztmúzeumok számára úgy vetődik fel a kérdés, hogy milyen tanulságot adjanak át a látogatóknak. Sokan úgy vélik, hogy az intézményen nem szólhatnak kizárólag a holokausztról. De miért is nem? Vajon megkérdezi-e valaki, hogy rabszolgaságnak szentelt amerikai múzeumok miért csak a rabszolgaságról szólnak?

Az általánosítással elvesznek a részletek, és a párhuzamok is hamisnak bizonyulhatnak. Izraelben, ahogy a múzeumok korábbi tanulságai halványulnak, mind nagyobb figyelmet fordítanak a múlt felidézésére, az együttérzés felkeltésére. Ez Jad La Led gyerekmúzeumában magától adódik, másutt azonban komoly korlátokba ütközik. A Jad Vasem viszont döbbenetes erejű ellenpélda. Üzenete hagyományos és nemzeti, ami kifejezésre jut mind elhelyezésében, mind létrehozásának módjában: 1953-ban az izraeli parlament, a knesszet hozott törvényt megalapításáról.

Gondosan kerüli a moralizálást és a pátoszt, közvetlenül nem fogalmaz meg tanulságokat. Ám ahogy egymást követik a történetek, a tények és az elemzések, a látogató magától kezdi felfogni, hogy igazából olyasmiről van szó, ami felfoghatatlan. A múzeum csak sugallja, inkább érzékelteti, mint tanítja: a szívszaggató történelem után megadatott mindenkinek, hogy komor hálával újra belépjen a jelenbe.