2001. szeptember 11-e több szempontból is különleges helyet foglal el az emberiség történetének árnyékosabb oldalán. Ez az egyetlen olyan terrorcselekmény, mely dátumának köszönhetően kapta a nevét, ráadásul ezen a néven vált ismerté talán az összes nyelven. Ez az első olyan terrorcselekmény, amit a médiának köszönhetően egyenes adásban nézhetett végig a világ, s most, egy új tanulmánynak köszönhetően első lehet abban is, hogy a politikai jelentőségén túl megértsük egy hasonló tragédia pszichikai következményeit – a szavak szintjén.

Senki nem marad közönbös
(Forrás: Wikimedia commons)

Nagy port vert fel, mikor 2009-ben a Wikileaks közzétett mintegy félmillió olyan üzenetet, amit az ikertornyok összeomlásának napján különféle személyhívó készülékekre küldtek – az elsőt hajnali háromkor, öt órával az első becsapódás előtt, az utolsót pedig pontosan huszonnégy órával később. A kiszivárogtatott adathalmaz egy átlagos nap részleteivel indul, majd hamarosan pánikkal, aggodalommal, félelemmel és haraggal teli  folyammá duzzad. Miután a mobilkommunikáció összeomlott, az elavultnak számító csipogók vették át a stafétát.

A nyilvánossá tett üzenetek most a borzongani vágyáson túl érdekes vizsgálat alapjául szolgáltak. A Psychologycal Science-ben tették közzé nemrégiben azt a tanulmányt, amit a mainzi Johannes Gutenberg-Universität kutatói végeztek az üzenetek érzelmeket kifejező szavai alapján. Először a vizsgálat alapját képező, 573 000 sorból álló adattengert megszabadították minden fölösleges, többek között technikai részleteket hordozó tartalomtól, így a kezdeti 6, 4 millió szót számláló vizsgálati anyag huszonkilenc százalékára csökkent. Ezek után egy speciális program segítségével (Linguistic Inquiry and Word Count) összegyűjtötték az érzelmeket mutató szavakat, elsősorban a szomorúságot, fájdalmat, aggodalmat, félelmet, haragot és bosszúságot közvetítő elemeket keresve.

Mivel a közzétett üzenetek tartalmazták azok küldési időpontját is, az események hatására az emberekben elsődlegesen és ösztönszerűen keletkezett reakciók érdekes hullámzása rajzolódott ki a drámai nap folyamán. A vizsgálat eredményei szerint a szomorúság és a fájdalom kifejezésének mértéke megközelítőleg állandónak bizonyult, a nap folyamán – a helyzethez mérten – viszonylag alacsony szinten maradt. A vizsgált anyagon belül az ilyen kifejezések aránya 0,25 és 0,5 százalék között mozgott. A szomorúságot kifejező szavak száma a nap során háromszor emelkedett látványosan. Elsőként tizennégy óra negyvenkilenc perckor, mikor New York polgármestere, Rudy Giuliani az áldozatok számáról beszélt, másodszor tizenkilenc óra negyvenötkor, amikor a mentés közben elesett tűzoltókról lehetett hallani, majd este háromnegyed tizenegy körül. Utóbbit a kutatók azzal magyarázzák, hogy a fájdalom lassan lesz úrrá az emberen, s minden bizonnyal New York lakossága ekkorra szembesült igazán azzal, hogy több ezer áldozatot szedett ez az egyetlen nap. A lakosok szomorúságának kifejezése azonban nem sokkal ezután ismét visszatért az alacsonyabb szinthez.

Az aggodalom ezzel szemben egy jóval gyorsabban eluralkodó reakció, s ezt tükrözték a kapott adatok is. Az újabb és újabb események láttán és hallatán (első becsapódás, második becsapódás, a tornyok összeomlása, Bin Laden nevének említése...) az emberek aggodalma folytonos lüktetést mutatott, fel-felerősödött, majd gyorsan elcsitult, hogy aztán ismét uralma alá vonjon mindenkit egy rövid időre. Az aggodalomra utaló szavak több csúcspontot mutattak a nap folyamán, mint a lassabban hömpölygő fájdalom képviselői, de meglepő gyorsasággal tértek vissza mindig a normál értékhez.

A legérdekesebb mutatók a harag kapcsán születtek. A vizsgált érzelmek közül ez alakult ki a leggyorsabban, s a legerősebbnek is bizonyult. Rögtön az első becsapódás után már 0,25 százalékot tettek ki a haragot leíró szavak, ám a fent bemutatott hullámzásokkal ellentétben a harag a nap folyamán egyáltalán nem csitult, épp ellenkezőleg, folyamatosan emelkedő görbe mentén erősödött. Sem az elnöki beszéd, sem semmilyen hír nem volt képes tartósan megállítani a harag izzását, a vizsgált periódus, azaz a nap végére 0,25 százalékról 2,5 százalékra emelkedett a haragos szavak aránya. Tízszeresére nőtt a támadás kezdetéhez képes: körülbelül hatszor annyi ilyen szó fordult elő, mint szomorúságot vagy aggodalmat kifejező.
A kutatók úgy vélik, mindez azon túl, hogy új és mélyebb betekintést enged egy történelmi nap részleteibe, segítséget nyújthat abban is, hogy megértsük, miképp alakulnak az emberi érzelmek egy társadalmi trauma kapcsán, s hogy felkészülhessünk ezek utóhatásaira. Jogosan vetik fel ennek fontosságát, hisz esetünkben a harag nem csupán a nehezebben kezelhető és mélyebben érintő érzelmeket nyomott el, de egyértelmű, ám kimondatlan felhatalmazást is adott a döntéshozóknak arra, hogy az érzelmet kiváltó tettekért revansot vegyenek, s ezzel útjára indítsanak két , hosszúra nyúlt háborút is.