A bulvársajtó gyűjtőfogalom, a populáris, felszínes, egyszerűsített gondolati tartalmakat közvetítő, esetleg szenzációhajhász médiatermék jelzője, amely sajátos eszközeivel az azt közvetítő médiaközeg (pl. újság, TV-, rádióműsor, előadás, elektronikus média) fogyasztását (példányszámszám, nézettség) hivatott növelni. A köznyelvben az egyes sajtótermékeket is újabban egyszerűen bulvárnak nevezik. – így szól a wikipédia definíciója.

Populáris és felszínes, meg kell hagyni, ezzel a két szóval valóban remekül jellemezhető a bulvár. De vajon honnan indult ez a műfaj, ami végül elérte, hogy Magdi Anyus fiktív fejfája címlapon viríthasson, és a kíváncsi olvasó már-már édeshármasban érezheti magát, miközben a Joshi Barat nemi életét taglaló cikket falja a metrón ülve?

Blikk 2007. december.
(Forrás: wikimedia commons / Gazdag Ádám)

Kis magyar bulvár történet

A magyarországi bulvárlapok piaca az Osztrák-Magyar Monarchia idején alakult ki. Az első igazi bulvárlap Esti Újság címmel jelent meg 1886-ban. Egy krajcárba került és csak az utcán lehetett megvásárolni. Az utcai árusítást az úgynevezett rikkancsok végezték, akik egy korabeli belügyminisztériumi rendelet alapján, csupán az újság címét és árát kiabálhatták, a tartalmat nem. A rendeletek kibocsátása persze nem volt megalapozatlan, hiszen a rikkancsok feladata volt, hogy minél több lapot adjanak el, így a profitmaximalizálást elősegítve gyakran szenzációhajhász és megalapozatlan hírek kikiabálásával próbálták vásárlásra ösztönözni az embereket.

1907-ben az olyan bulvárlapok, mint az Esti Újság, Friss Újság, Kis Újság és a Nap, napi 100 és 200 ezres példányszámban keltek el. A fővárosban négyezer rikkancs dolgozott, akik között szigorú hierarchia uralkodott. A főrikkancsok gyakran igen tehetős emberek voltak, ők foglalkoztatták a szinte éhbérért dolgozó többi rikkancsot. A szenzációsajtó legsikeresebb újsága, Az Est, 1910-ben születet meg és az első világháború idejére napi 400 ezer példányszámban kelt el. Ennyit Magyarországról, hiszen nagy titkot nem árulunk el, ha azt mondjuk, hogy a bulvár újságírás nem hazánkból származik. Na jó, némileg azért igen.

Józsi, a Pulitzer

Mekkora szerencse, hogy a rossz látással és gyenge fizikummal megvert kis Józsit bizony nem várták tárt karokkal a katonaságnál, így hát felkerekedett és meg sem állt a csudálatos és messzi Amerikáig. A makói fiú sajtómágnáskodás helyett előbb inkább fegyvert ragadott és harcolt az amerikai polgárháborúban, bár a vérontás kicsit sem utáltatta meg vele Amerikát, hiszen maradt, sőt még győzött is. Mesés politikusi és újságírói karriert futott be, bár a téma szempontjából csak az utóbbit boncolgatjuk. A bulvár műfaj megteremtésén túl, maga a sárga újságírás kifejezés is a mi Pulitzerünkhöz köthető, ami a Yellow Kid (vagyis sárga kölyök) című képregény elnevezéséből eredeztethető.

A sárga újságírás mint a bulvár pejoratív szinonimája, a szenzációéhes, botrányokról szóló újságírást takarja, ami gyakran etikátlan eszközökkel élve gyűjtött információt. Bizony a Yellow Kid főhőse nem volt atomfizikus, sem űrkutató, mondhatnánk, hogy egyszerű volt, mint a bot, mely egyszerűségével egész vagyont söpört szülőatyja zsebébe. Pulitzer felismerte, hogy a szenzációhajhász újságírást imádják az emberek, hiszen egyszerre informál és szórakoztat. Ma sincs ez másként, hiszen az olvasottságot az egekig lehet tornászni a vér, női genitália (p betűvel kezdődik), Tesco szentháromsággal. Nem hiszi? Járjon utána!

Pulitzer 'The World' magazinja, 1911. augusztus 13.
(Forrás: wikimedia commons)

A Magdi Anyus-effektus

Mások életében vájkálni izgalmas, mert hát kit nem izgatna, hogy a szomszéd éjjel egykor az asszony helyett miért egy takaros hölggyel gurul fel a kocsibeállóra. Ismert emberek magánéletében aztán kiváltképp szórakoztató vájkálni, pláne úgy, hogy a sztárok és celebek olykor direkt csiklandozzák az ingerküszöbünket. Victoria Beckham például nem sok teret engedett a fantáziánk szárnyalásának, mikor kijelentette, hogy hites ura pénisze bizony akkora, mint egy traktor kipufogócsöve. Egy emberként hördülhetnénk most fel, hogy: Na ez meg kit érdekel? A „szennylapok” rajongóit biztosan.

No, de nem kell nekünk David Beckham alsónadrágjába másznunk, hogy megtaláljuk az igazságot, hiszen olyan magyar bulvárvilágunk van, hogy az csuda. Egy ország nézte döbbenten, ahogy mindenki Magdi Anyusa egy galád galacsin által hal a Mátyás Király téri társasház egyik lépcsőjén. El is temettük becsülettel, sőt a drága asszony még címlapi fejfát is kapott, névvel, születési- és elhalálozási dátummal, annak rendje és módja szerint.

Valahol itt keresendő a bulvár újságírás veleje, ami minden eszközzel felvértezett ahhoz, hogy összemossa a valóságot az illúzióval. Ehhez persze olyan lelkes asszisztensei akadnak, mint a televízió nevezetű doboz, és persze az internetre keresztelt információháló. Vica Vice versa dobálóznak tehát az emberekkel, sorsokkal, tragédiákkal. Nem lehet, hogy valójában ezek mindig nagyon hasonló tragédiák és rímelő szerelmi románcok? Esetleg a hős, vagyis jelen esetben a sztár csúfos bukása évezredek óta lenyűgözi a közönséget? Persze, hogy lenyűgözi és az igazság itt keresendő, pontosabban egészen az ókori mítoszokig kell visszatekintenünk, hogy megtaláljuk.

Modern mágia

A mai sztárkultusz kísértetiesen hasonlít az ókori mítoszokhoz: szépség, tragédia, erotika. A szépséges színésznőket istennőként aposztrofálják, egy tragikus fordulat a hírességek életében többnyire eladható, a szexről és az istenként imádott sztárok magánéletéről már nem is beszélve. No de hogyan is működik ez a gyakorlatban, miként kategorizálhatjuk a bulvárhíreket?

Hankiss Elemér Ezerarcú én című könyvében különböző példákkal szemlélteti a bulvár és a mítoszok közötti különbséget. Az „istennők”, az „istenek tündöklése és bukása”, illetve az „imitatio dei” vagyis az istenek utánzása valóban megállja a helyét, hiszen a női szépség, és a csábítás ereje univerzális jelentőségű, a reflektorfényben lévő sztár ballépése, illetve a hírességek már-már paradicsomi életvitele gyakran köszönnek vissza a címlapokról. A már említett Magdi Anyus tragédia, mint bukás, vagy a Beckham házaspár mesésnek bemutatott házasélete mágiaként varázsolhatja el a gyanútlan olvasót. Azt az olvasót, aki épp úgy vágyik tündérmesékre, mint pokoli rémtörténetekre, melyekben a ragyogó sztár megállíthatatlanul zuhan a mélybe.

A munkás hazamegy a melóból, lehelyezi a meleg vízzel teli lavórt a csillár alá, elkezd maszturbálni, majd így szól: Nők, napfény és vízpart. Mi kell még? A bulvár hasonlóan működik, mint a viccben kikarikírozott fickó története, hiszen a mesés vagyonokról és kiolthatatlan szerelmekről szóló történetek elhitetik velünk, hogy igenis van kiapadhatatlan bankszámla és sírig tartó románc. Önszántunkból pattanunk fel a varázsszőnyegre, ami alig több mint száz forintért olyan világba repít minket, amitől vagy elkábulunk, vagy meghökkenünk. Köztes állapot nincs, vagy ha van, akkor a bulvárújságíró rosszul végezte a munkáját.

„Villantott” és „több késszúrással”, és ha nem tudunk úgy belebámulni utastársunk bulvárlapjába, hogy végig olvashassuk a mondatot, meglehet, hogy bosszankodunk. Vajon kit, mikor, kicsoda, hogyan, miért? A bulvárnak is megvannak és meg is lesznek a maga kérdései, inkább az az izgalmas, hogy épp milyen celebnek álcázott bábukkal lépeget a közélet sakktábláján.

Felhasznált irodalom:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Bulv%C3%A1rsajt%C3%B3

Kókay-Buzinkay-Murányi: A magyar sajtó története; Sajtóház Kiadó

http://hu.wikipedia.org/wiki/Joseph_Pulitzer

Hankiss Elemér: Ezerarcú én