Csíkszentmihályi Mihály flow-elméletében az egyik fő kiindulópont, hogy az emberek nagyon hasonlóan írják le az egymástól alapjaiban különböző, ám sikeresen végzett tevékenységeket, melyek maximális boldogságérzettel járnak. De hogy lehet az, hogy egy teniszmérkőzés ugyanolyan örömteli egyeseknek, mint másoknak egy jó beszélgetés vagy egy bográcsozás? És ha már itt tartunk: mi az oka annak, ha két teniszező közül az egyik tökéletes boldogságot él át, míg a másik egyáltalán nem élvezi a meccset? Cikkünkben a flow hét elemével, jellemzőjével foglalkozunk.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

1. A cselekvés és a figyelem egybeolvadása

A flow állapotában az ember nem érzi, hogy különösebben meg kell erőltesse magát a célja elérése érdekében. Még akkor sem, ha kimerítő szellemi vagy fizikai feladatról van szó. Olyannyira belemerülünk ilyenkor az adott tevékenységbe, hogy a cselekedetek majdhogynem teljesen automatikusak, spontánok lesznek.

A flow-élmény egy klasszikus példája: a hegymászás
(Forrás: Wikimedia Commons / mariolbi / CC BY-SA 3 0)

A tökéletes boldogság nem véletlen viseli a flow nevet (habár ezt a magyar áramlat fordítás nem adja vissza). Ebben az állapotban látszólag könnyedén, erőfeszítés nélkül történik a feladatvégzés. Természetesen ez messze nincs így, hiszen a flow igen gyakran kimerítő fizikai tevékenységet vagy erőteljesen fegyelmezett mentális állapotot követel. Viszont amíg tart, a tudat nyugodtan dolgozik, az egyik cselekedet spontán követi a másikat.

2.Világos célok és visszacsatolás

A következő feltételt akár két különböző pontba is lehetne sorolni (célok és visszacsatolás), de mivel Csíkszentmihályi is egy kalap alá veszi a kettőt, így mi is ezt a felosztást ismertetjük. A flow kialakulásának nagyon fontos feltétele, hogy cselekvésünkhöz egy jól meghatározott, egyértelmű célt rendeljünk. Ezen kívül lényeges a visszacsatolás is, ami általában azonnal megtörténik, bár sokszor csupán implicit van jelen. Míg például egy focista folyamatosan kap visszajelzéseket arról, hogy az adott megmozdulása közelebb vitte-e a célhoz (győzelemhez, gólszerzéshez stb.), addig egy belgyógyász vagy festő nem  biztosan. Egy belgyógyász vagy festő  sosem tudja pontosan, hogy jó-e az, amit csinál, hisz nincs azonnali visszajelzés a flow állapotában. Ilyen értelemben ezek kivételeknek számítanak.

A teniszjátékos célja játék közben az, hogy visszajuttassa a labdát az ellenfél térfelére, aminek eredményességét azonnal látja, érzékeli, azaz rögtön megtörténik a visszacsatolás is. A meredek sziklafalon kapaszkodó hegymászónak a célja feljutni a csúcsra, és minden egyes percben láthatja, hogy mennyire jár közel ehhez. Viszont ha a hegymászó egy aprócska dombot próbálna megmászni, vagy a profi teniszező egy amatőrrel játszana, már elmaradna a flow-élmény. Ha ugyanis az ember túl egyszerű célt választ, elmarad a tökéletes pillanat, az elért siker nem fogja boldogítani.

3. Felkészültséget igénylő feladat

Néha előfordul, hogy minden különösebb ok nélkül élünk át páratlan örömöt. Elegendő csupán egy ismerős dallam, egy szép táj vagy egyszerűen csak a „jól vagyok” spontán érzése. Ám legtöbbször a tökéletes élmény akkor következik be, ha célirányos és szabályzott tevékenységet végzünk. Vagyis olyan feladatokat, melyek pszichikai és fizikai energiaráfordítást igényelnek, illetve amelyekhez csak a szükséges ismeretek, felkészültség birtokában lehet hozzáfogni.

Hasonló volt az orosz pszichológus, Vigotszkij zónaelméletének lényege is. Ő úgy gondolta, hogy a gyermek bizonyos feladatot már meg tud oldani önállóan, ennél kicsit nehezebb feladatokat pedig felnőtt vagy náluk többet tudó társ aktív segítségével. Éppen ezért a tanulásnak és tanításnak ebben a zónában kell lennie. Ha ugyanis a zóna alatt van, akkor nincs fejlesztő hatása, mert nem nyújt új tudást, ha pedig a zóna felett, akkor azért nem profitálhat a tanuló, mert a kitűzött feladatokat nem tudja megoldani.

Ezen felül lényeges, hogy az elvégzendő feladat olyan legyen, amit éppen meg tudunk oldani a képességeink és a felkészültségünk maximális mozgósításával. Ha túl könnyű a feladat, akkor unalmas, ha pedig túl nehéz, akkor szorongást vált ki. A tenisz például csak akkor izgalmas, ha mindkét játékos nagyjából egyformán ügyes és felkészült. Egy könyv pedig akkor, ha nem haladja meg az olvasó értelmi képességeit, de mégis kellően leköti a figyelmét.

Az olvasás is jelenthet flow-élményt. Feltéve, ha nem haladja meg az olvasó értelmi képességeit, és kellően leköti a figyelmét
(Forrás: Wikimedia Commons / Adam Jones / CC BY-SA 2.0)

4. A feladatra való összpontosítás

Az áramlatélmény egyik leggyakrabban emlegetett velejárója a feladatra való összepontosítás, vagy más néven a tevékenységre való tökéletes koncentráció. Ez annyit tesz, hogy a cselekvés közben az ember képes elfelejteni az élet minden más aspektusát. Elménkből kiszorulnak azok az információk, amelyek nem az adott tevékenységre vonatkoznak, illetve megszűnik minden kellemetlenség is.

Ez a hétköznapok során, amikor nem élünk át flow-élményt, közel sincs így. Ilyenkor ugyanis akarva-akaratlanul megjelennek az aggodalmaink, félelmeink. Azért van ez így, mert a legtöbb munka és az otthoni tevékenységeink egy jó része nem igényel különösebb figyelmet, összpontosítást. Ritkán koncentrálunk valamire olyan mértékben, hogy a problémák és az aggodalmak megszűnjenek az adott időszakra: egyedül az áramlattevékenységek igénylik, hogy az ember teljes figyelmét az előtte álló feladatra összpontosítsa.

5. A kontroll paradoxona

A flow állapotának egyik különlegessége, hogy az ember nem fél attól, hogy elveszíti a kontrollt. Sőt, egyáltalán nem is érdekli az. Leginkább a tevékenység feletti uralom érzete és lehetősége van meg, nem pedig annak konkrét megvalósítása. Egy kézilabdás eltörheti a lábát, karját, a sakkozót legyőzheti az ellenfele, és sose lesz bajnok belőle. De az áramlat világában a tökéletesség legalább elméletben elérhetővé válik. Ilyenkor azt érezzük, hogy – a „valódi” élettel ellentétben – nem kell aggódnunk, ha nem tudjuk kezünkben tartani az irányítást. Egy hegymászásnál, barkácsolásánál vagy a szexnél nem kell azon gondolkodnunk, hogy kirúgnak, elhagynak minket vagy elvesztünk valakit.

A flow-élményben részesülők általában teljes ellazulásról, nyugalomról, erőről és a kudarctól való félelem teljes hiányáról is beszámoltak. Ez igen érdekes, ha például egy hegymászót, ejtőernyőst vagy autóversenyzőt nézünk, hiszen az általuk választott örömteli tevékenység egy kívülálló számára igencsak veszélyesnek tűnhet. Hiányzik a civilizált lét biztonsága, de mindenki, aki ezekhez hasonló, veszélyesebb hobbit választott, ura az életének és az adott helyzetnek. Arról nem is beszélve, hogy nem magából a veszélyből merítik az örömüket, hanem abból a képességükből, hogy ezt a veszélyt csökkenteni tudják, vagyis képesek uralkodni felette.

Nem a veszély maga adja a boldogságot, hanem a veszély csökkentésére való képesség tudata
(Forrás: Wikimedia Commons / GNU-FDL 1.2)

De nem szabad azt hinnünk, hogy az emberek magát a kontrollhelyzetet élvezik: az adja a flow élményét, hogy ezt az uralmat nehéz helyzetekben is gyakorolni tudják. A kontroll átéléséhez a biztonságot nyújtó rutincselekvések feladása szükséges. A ilyen kontrollhelyzet pedig csak akkor lehetséges, ha a dolgok kimenetele kétséges, ám befolyásolható valamilyen módon (egyetlen kivétel ez alól a szerencsejáték, mivel itt nem beszélhetünk a helyzet irányíthatóságáról).

6. Az éntudat elvesztése

Az áramlatélmény egyik legnehezebben megérthető tényezője az éntudat elvesztése. Sokan azt gondolják, hogy a flow-élmény azt (is) jelenti, hogy az ember feladja önmagát, vagy nincs tudatában annak, ami a testével vagy az agyában történik. Pedig legtöbbször épp az ellenkezője igaz ennek: a futó pontosan tudja, hogy mi történik egy-egy izomcsoportjával a végzett mozgás közben, a sakkozó nemhogy a következő, hanem az azt követő jó néhány lépést előre sejti.

Az énnel való foglalkozás pszichikai energiákat fogyaszt a hétköznapok során, mivel gyakran érezzük fenyegetve magunkat. Ilyenkor vissza kell állítanunk az énképünket a tudat középpontjába, hogy megtudhassuk, mennyire komoly a fenyegetés. Ha például megyek az utcán, és sokan fordulnak meg nevetve utánam, akkor elgondolkozom, hogy mi lehet a baj velem. Ha ilyesmi történik, pszichikai energiánkat arra fordítjuk, hogy helyreállítsuk tudatunk rendjét. Ám a flow során nincs ilyesminek helye, nem kell az önvizsgálat, viszont ettől még az éntudat elvesztése nem egyenlő az én vagy a tudatosság hiányával. Nem ezek hiányoznak, hanem az énről való tudás, azaz az én fogalma kerül a tudat alatti küszöb alá. Vagyis arról az információról feledkezünk meg, melynek segítségével önmagunka szoktuk megjeleníteni. Ezáltal lehetőségünk van a határaink átlépésére, kiterjeszthetjük az önmagunkról alkotott fogalmunk határait. Egy hegymászó így írt erről:

Olyan zen érzés, mint a meditáció vagy a koncentráció […] Amikor a cselekvés automatikussá válik, bizonyos értelemben az egótól is mentesül. Valahogy mindig a jó dolgot csinálod anélkül, hogy gondolkodnál rajta vagy egyáltalán csinálnál valamit.

7. Időérzék elvesztése

Mindannyian az idő rabjai vagyunk, de ha ettől képesek vagyunk megszabadulni, akkor az már önmagában is fokozza, de akár elő is idézheti a flow-élményt. A tökéletes élmény legjellegzetesebb vonása a feladatban való elmélyülés mellett (és azzal szoros összefüggésben) az, hogy az idő nem úgy telik, ahogy szokott. Erre szokás azt mondani, hogy „jó társaságban repül az idő”.

Az idő(érzékelés) megváltozik
(Forrás: Wikipédia / Salvador Dalí)

Az objektív, külsőnek is nevezhető időtartam, melyet olyan tőlünk független eseményekkel mérünk, mint például a nappal és az éjszaka váltakozása, vagy az óra járása, lényegtelenné válik. A tevékenység adja az idő méréséhez szükséges támpontot, vagyis az objektív idő átváltozik szubjektívvé. Az idő sokkal gyorsabban telik, mint általában, az órák perceknek tűnnek. (Persze vannak kivételek is – például a sebészeknél, akik műtét közben pontosan meg tudják mondani, mennyi idő telt el. Ám az ő munkájukhoz elengedhetetlen az időzítés.)

Azt egyelőre nem tudni, hogy ez a fajta szubjektív idő az intenzív összpontosítás akaratlan kísérőjelensége, vagy olyasmi, ami saját jogán járul hozzá az áramlat kialakulásához. Mindenesetre ez is kiemelt jelentőségű a flow-élmény bekövetkezésénél.

Felhasznált irodalom

Csapó Benő (2006): A formális és nem-formális tanulás során szerzett tudás integrálása

Csíkszentmihályi Mihály (2010): Flow : Az áramlat : A tökéletes élmény pszichológiája. Akadémiai, Budapest.

Mérő László (2010): Az érzelmek logikája, Tericum.