A Nemzeti Múzeum ma is látható régészeti kiállítása 2002-ben nyílt meg. Nem az egész, mivel a végére elfogyott a pénz és a lendület. A 9-10. századi rész átrendezése elmaradt. Időközben annyi új lelet és új ismeret halmozódott fel, hogy nem lehetett tovább halogatni a kiállítás 9-10. századot bemutató részének felfrissítését.

Az eseményről szóló híradást mérsékelt lelkesedéssel terjesztette a magyar sajtó. Aki akarta, azért megtalálta. Annál üdítőbb volt, hogy a Magyar Narancs hosszú riportot közölt Szőke Béla Miklóssal, a Kárpát-medence 9. századi történetét kutató kiváló régésszel (erre még visszatérünk).

A 9. századi események kutatása akkor vált sokakat érdeklő témává, amikor László Gyula publikálta elméletét a kettős honfoglalásról. László Gyula azt állította, hogy már Árpád népének 895-ös honfoglalása előtt is élt magyar anyanyelvű lakosság a Kárpát-medencében. A téma jelentősége miatt most csak a kiállítás 9. századi részével foglalkozunk.

A látvány

A Nemzeti Múzeum régészeti kiállítását bejárva derengő homályban botorkálunk: a tárlók s benne a tárgyak tökéletesen meg vannak világítva, ezzel is magukra irányítván a figyelmet, de ha nem figyelünk, a sejtelmes szürkeségben könnyen belebotlunk egy-két szépen felöltöztetett bábuba, csontvázba vagy egyéb kiállítási tárgyba. Az ijedősebbek ilyenkor felsikoltanak, az edzettebbek pedig érdeklődve várják, hogy előugrik-e néhány zombi is a vitrinek mögül. Mintha az egykori Vidámpark Elvarázsolt kastélyában járnánk, esetleg a Szellemvasúton zötykölődnénk rémségtől rémségig.

És akkor egy kanyar után megpillantjuk a fényt a sötét középkorban: az újjárendezett 9-10. századi kiállítás szakított a korábbi koncepcióval, itt az ablakokon beárad a világosság, és padok csábítanak a leülésre, nézelődésre. Kipihenjük magunkat, letöröljük gyöngyöző homlokunkat, s megújult erővel kezdjük tanulmányozni a látnivalókat. A régészeti kiállításnak ez a részlete térelrendezésében is különbözik a magunk mögött hagyott kiállítóterektől. A folyosószerű termet egymástól eltérő nagyságú, a fal síkjából különböző mértékben kiugró, s ezáltal figyelemfelkeltő, megállásra, szemlélődésre késztető tárlók szakaszolják.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Pannónia, a keleti vég

A tiszafüredi temető tárlójának megtekintése után érkezünk az avaroktól a frankokhoz. A 8. század végén a Karoling uralkodó, Nagy Károly úgy dönt, hogy megfegyelmezi a kellemetlenkedő avarokat. 791-ben indított hadjárata azonban nem hoz átütő sikert: a frankok vonulgatnak ide-oda a Rába és egyéb folyócskák mentén, mely lovaiknak annyira nem esik jól, és sorban elpusztulnak. Az avarok azonban besegítenek az uralkodónak. Nekilátnak, hogy legyőzzék önmagukat. A fellázadt nép megöli a kagánt és helyettesét, a jugurrust is. Ezután negyedszázadon át a frankok lényegében csak statisztálnak az avar birodalom széteséséhez. Néha azért itt-ott besegítenek, ha elakad a folyamat. A történeti források elég részletesen beszámolnak az eseményekről. Például, történik egyszer, a 811. esztendőt megelőző években, hogy az avarok (akiket itt a források hunoknak neveznek) és a szlávok békétlenkednek. Vagy a birodalom, vagy egymás ellen lázadoznak, ez nem világos, mindenesetre a keleti végeken békét kell teremteni. Nagy Károly sereget küld Pannóniába, majd maga elé rendeli az avarok és szlávok fejedelmeit. Ebből is látható, hogy az avarok még függetlenek, de valójában mégsem. A marionettfigurákat a nagy testvér (Nagy Károly) mozgatja.

És ennyi történeti bevezető után kanyarodjunk vissza a régészethez: a 9. század legfontosabb Kárpát-medencei társadalmi változása, az avar–szláv etnikai keveredés, valamint a Karoling térhódítás vajon hogyan jelentkezik a régészeti leletekben?

Övveretek ‒ Vörs-Papkert B
(Forrás: Szőke Béla Miklós 2014: 33.)

A kiállításon megcsodálható blatnicai leletegyüttes már 1876-1880 óta ismert. Ezen leletek kevert avar–Karoling stíluselemei valamiféle frank vazallusként működött avar vezető sírjából származhatnak. Az avar birodalom északnyugati peremterületeiről ismertek ehhez hasonló, avar–Karoling motívumokat ötvöző leletek. Mindebből arra gondolhatunk, hogy ennek a területnek az avar lakosságát a vezetőik megnyerése/legyőzése révén pacifikálták és integrálták a Karoling-birodalomba. A kultúrák keveredése a köznépet is elérte: a sopronkőhidai temetőben az avar ékszerek és használati eszközök nyugati eredetű fegyverekkel együtt kerültek a sírokba.

A 9. század elején zajlott a Kárpát-medencei hatalmi viszonyok átrendeződése. Ekkor a frank birtok- és adománylevelekben még szerepelnek az Avaria és Sclavinia nevű tájegységek. Később a Karoling birodalmi struktúra kiépülésével a Pannonia elnevezés használata terjedt el. A 830-as évektől Pannónia területén grófságok jönnek létre, melyek immár az avar és szláv vezetők szolgálatainak igénybe vétele nélkül közvetlenül uralják területüket.

A frank uralom alatt tovább élő avar népesség emléke a Kis-Balaton rekonstrukciója során 1983–1996 között feltárt Vörs-papkerti temető. A sírok alapján feltételezhető, hogy a helyi avar elit a Karoling időszakban sem szegényedett el. A másik fontos megfigyelés, hogy a Vörs-Papkertben temetkező népesség megérte a magyar honfoglalást is. A temető legkésőbbi sírjai a 10-11. század fordulójára datálhatók. Egyes avar csoportok tehát bizonyosan találkoztak az új hont éppen elfoglaló magyarokkal. Vajon örültek nekik? És ha igen, a helyi avar méltóság milyen nyelven üdvözölte a messziről érkezett vendégeket? Ezt csak a Rénhírek kommentelői tudnák megálmodni. (A 9. századi Kárpát-medencei népesség továbbélésének kérdését korábban már érintettük.)

Jön Pribina és fia, Kocel

A Vörs-papkerti leletek tárlója után érkezünk az újjárendezett kiállítás legtöbb szenzációt tartalmazó részéhez, a zalavári leletekhez. A 9. század legfontosabb forrása, a Conversio… szerint Pribinát (aki valójában Priwina, miként fia sem Kocel, hanem Chezil) Mojmir (ő meg igazából Moimar) morva fejedelem üldözte el. Arra itt most nem térhetünk ki, hogy Pribina járt-e valaha is Nyitrán, ő volt-e az első szlovák uralkodó stb., személye csupán annyiban érdekel minket, hogy frank szolgálatba állt, és a Zala folyó mocsaras torkolatvidékén felépítette grófságának Mosaburg nevű székhelyét. Merthogy Német Lajos (II. Lajos) 847-ben Pribinát Alsó-Pannónia grófjává nevezte ki. A menekülése után, 833-ban megkeresztelt Pribina Mosaburgban templomépítkezésekbe kezdett. 861-ben bekövetkezett halála után fia, Kocel építgette tovább a zalavári központot. A kiállításon megtekinthetjük az épületek makettjét, valamint az építkezések menetét szemléltető számítógépes animációt is.

A Hadrianus mártír-zarándoktemplom nyomai egy légifelvételen (Zalavár)
(Forrás: sulinet.hu)

A 19. század első felében tudósok vitatkoztak azon, hogy merre lehetett a Conversióban emlegetett Mosaburg (Mosapurc). Mert a helynevet lehetne éppen a bajor vagy karinthiai Moosburggal is azonosítani, csakhogy a Conversio szerint Mosaburg egyik templomában Hadrianus mártír földi maradványait őrizték, s a Hadrianus-tisztelet az Árpád-kori Zalavár monostorában is tovább folytatódott. Az utóbbi évek ásatásai során előkerült rendkívüli leletek megerősítették, hogy Zalavárott nem akármilyen települést, hanem egy adminisztratív és egyházi központot találtak. Kőfaragó, agancsfeldolgozó, kovács-, üvegkészítő és harangöntő műhely nyomaira is bukkantak. A múzeum kiállításán megtekinthetők egy harang öntőmintájának maradványai, sok-sok színes üvegtöredék, valamint egy csontból faragott ládika vagy könyvborító darabjai. Mind igényes, nem hétköznapi darab, jelzi a település egykori fontosságát.

Színes ablaküveg-töredékek, Zalavár-Vársziget
(Forrás: Szőke Béla Miklós 2014: 82.)

A feltárások legkiemelkedőbb leletei a glagolita szláv írás bekarcolt jelei egy palack töredékén. Életrajza szerint Konstantin (Cirill) Mosaburgban Kocelt és még 50 embert tanított a betűvetésre… De az egyik tárlóban látható egy bekarcolt felirat is Zalavárról, Tengri főisten jelével. Csak éppen magyar nyelvű felirat nincsen. Ebből arra gondolhatunk, hogy a településen és környékén (például a szomszédban, a mai Vörs területén – lásd a Vörs-papkerti temetőt) a 9. században valószínűleg szlávul és avarul beszélhettek, magyarul nem.

A zalavári írásos emlékekről ezt írja a kiállítási katalógus:

Arányaiban kevés, de nagyon változatos a bekarcolt feliratos töredékek száma. Ezek között megvan a latin betűs görög jókívánság pie zeses (cum tius vagy in deo) („igyál és élj [a tieiddel vagy istenben]”) éppúgy, mint az óbolgár főisten Tangra (~Tengri) rovásjeles tamgája (IYI), s azok a pár éve igazi szenzációként előkerült obla glagolita betűs felirattöredékek, amelyek a bizánci testvérpár, Konstantin és Metód mosaburgi működésének emlékei. (Szőke Béla Miklós 2014: 105.)

A magyar honfoglalás előtti években épült fel Mosaburgban Arnulf, keleti frank uralkodó palotája. Valószínűleg ezt is sikerült megtalálni, 17×8 méteres épület lehetett. 880 után Arnulf többször is megfordult Mosaburgban, de a magyarok közelsége miatt az itt tartózkodás veszélyessé vált a számára. A település védelmét 896-ban Brazlavra bízta.

Közben az Alföldön

A Dunától keletre a szláv népesség, valamint a frank uralom helyi képviselőinek kulturális hatása alig mutatható ki. Ez a terület inkább keleti kapcsolatait erősítette meg. A kiállítás egyik tárlója bemutatja, hogy a Duna–Tisza közén és a Tiszántúlon egységes típusú települési kerámia jelent meg az avar kaganátus felbomlása idején, a 8-9. század fordulóján. Használata, elterjedése az avar uralom után következett be. De az Alföldön a 9. század második felében is történtek érdekes dolgok. Ezek tárgyalásához vissza kell térnünk Szőke Béla Miklósnak a Magyar Narancsban megjelent, és általunk már idézett riportjához. A képes folyóiratban sűrítve kapjuk Zalavár feltárójának a 9. századi helyi eseményekkel kapcsolatos nézeteit. Ezeket részletesebben is kifejtette a Nemzeti Múzeum új kiállításához írt, önálló monográfiaként is értékes katalógusában (A Karoling-kor a Kárpát-medencében).

Szőke Béla Miklós két témakörben fogalmaz meg a hagyományokkal szembemenő véleményt (unortodoxnak azért nem nevezzük, mert hátha igaza van…). Egyik állítása szerint a magyarok előőrsei már a 9. század közepétől az Alföldön terelgetik nyájaikat és fújják furulyájukat. Erre vonatkozóan idézi azokat a történeti forrásokat (Annales Bertiniani), melyeket oly sokan idéztek már őelőtte is, miszerint a magyarok 862-ben, tehát a honfoglalás előtt Német Lajos birodalmát (értsd Pannóniát) pusztították. Más szerzőknél is azt látja, hogy annyira ismerik a magyarokat, mintha csak itt élnének a szomszédban. Mondjuk, a Duna túlsó partján, vagy a Kárpát-medence északkeleti csücskében. Lehetséges, de ezt egyelőre sem cáfolni, sem bizonyítani nem tudjuk. A tudományos vita megkezdéséhez várjuk a régészeti bizonyítékokat. Addig jobb híján arra gondolunk, hogy az alföldi magyarok meghalni hazajártak a Dnyeper mellé, mert a 9. század közepéről onnan ismerjük temetkezéseiket.

Edénytöredék bekarcolt IYI jellel (Tengri tamgája)
(Forrás: Szőke Béla Miklós 2014: 110.)

Szőke Béla Miklós másik magányos meglátása, hogy a 907 júliusában kiütéses magyar győzelmet hozó brezalauspurci csatát nem Pozsony közelében, hanem Zalavárnál vívták meg. Ez a véleménye megalapozottabb, mint az előbb említett másik feltételezése. Braszlav herceg, 896-tól Pannónia ura, midőn erődítést épített a magyarok ellen, azt feltehetőleg Pannónia központja, Mosaburg védelme érdekében tette. Ebből következik, hogy talán a döntő ütközet is valahol erre lehetett. Valami összezördülés biztos történt a környéken, mert Mosaburgban/Zalaváron embereket temettek el a hátukban magyar nyílhegyekkel. Ahhoz, hogy Szőke Béla elméletét minden kétkedés nélkül elfogadjuk, szívesen látnánk még pár tucat halottat.

A magyarok bejövetele után a gazdag kultúrájú Mosaburg élete megszakadt. Szőke Béla Miklós feltételezése szerint nemcsak az előkelők, hanem udvartartásuk és a szolgáló népesség is elmenekült nyugatra. Ugyanez történt korábban 568-ban is, amikor egy másik barbár nép érkezett keletről: az avarokat meglátva a longobárdok összecsomagoltak és elhúztak Itáliába. A 895-ös honfoglaló társaság azonban valamennyire talán mégis kultúrnép volt, mert előlük nem mindenki menekült el. Az avarok és a szlávok itt maradtak. Később jöttek mások is. Sokan és szívesen települtek Magyarországra. Például a törököknek igen tetszett nálunk. Ez a trend most megfordulni látszik: maguk a magyarok menekülnek el hazájukból. Aki úgy tervezi, hogy marad még egy ideig, emlékezzen meg dicső elődeiről, és nézze meg a Nemzeti Múzeum régészeti kiállítását.

(Köszönet Ritoók Ágnesnek a segítségért.)

Irodalom

Szőke Béla Miklós 2014: A Karoling-kor a Kárpát-medencében. Bp.