Csekey István Északi írások című könyve 1928-ban jelent meg, a jogászprofesszor művében elsősorban észtországi, kisebb mértékben finnországi és norvégiai utazásainak állít emléket. Csekey 1923 szeptemberétől kezdve az észtországi tartui egyetemen dolgozott a közgazdasági jog oktatójaként. Kötetében 25 cikk és egyéb írás (például egyetemi székfoglaló beszéde) szerepel, ezek korábban magyarországi és külföldi folyóiratokban jelentek meg. A gyűjtemény kiadásának apropója pedig a III. Finnugor Közművelődési Kongresszus volt, amelyet 1928. június 10-én rendeztek meg Budapesten.

A könyv borítója
(Forrás: Bookline)

Időutazás északra

Csekeyt olvasva egy azóta letűnt világ tárul az olvasó szeme elé, ugyanakkor a két világháború közötti Észtország életében számos olyan jelenség van, amely kísértetiesen hasonlít az 1991-es újra függetlenné válás utáni időszak eseményeire. Nem hagyományos útikönyv ez, néhány jelentősebb látnivaló ismertetése ugyan szerepel a kötetben, előtérben mégis a régió történelme, az új észt és finn állam politikai berendezkedése, a finnugor nyelvészeti kutatások története, a magyar és az északi néplélek rejtelmei és a tartui diákélet áll.

Ez a kép fogadhatta Csekeyt
(Forrás: Wikimedia Commons)

Számtalan anekdota színesíti a leírásokat, ha képesek vagyunk túllépni a mai olvasó számára már patetikus és dagályos nyelvhasználaton, valamint a fajelmélet és a turanizmus ihlette megjegyzéseken, sok érdekes információval lehetünk gazdagabbak.

Csekey István világlátott ember volt, jogi tanulmányait német és angol egyetemeken végezte, majd Kecskeméten dolgozott a jogi akadémián. Amikor 1923-ban Észtországba költözött, egy fiatal állam világába csöppent bele, hiszen Észtország alig több mint négy éve nyerte el függetlenségét, néhány év alatt azonban látványos fejlődésen ment keresztül.

Csekey István
(Forrás: http://dspace.utlib.ee/dspace/handle/10062/18586)

Csekey könyve azért is izgalmas, mert egy átmeneti korszakot ábrázol, még dokumentálni tudja a régi viszonyokat, ugyanakkor már látja a változás jeleit is (például odaérkeztekor még lovas szánon közlekednek az emberek, három év alatt a lovakat gépkocsik váltják fel). Észtország a főszereplője írásainak, de sok mindent megtudunk a szintén újonnan függetlenné vált Finnországról, a trianoni traumát átélt Magyarországról és a finnugor államok között szövődő szoros kulturális és tudományos kapcsolatokról is.

A tartui egyetemi élet

Az újonnan létrejött észt állam még nem rendelkezett olyan széles értelmiségi réteggel, hogy a tartui egyetemen a professzori állásokat csak észtekkel tudták volna betölteni, ezért igyekeztek jó hírnevű külföldi oktatókat Észtországba csábítani. 1923-ban 37% volt a külföldi oktatók aránya. Az oktatás nyelve ettől függetlenül az észt volt, ugyanakkor a külföldi tanároktól természetesen nem várták el, hogy óráikat rögtön észtül tartsák, az orosz és a német is használhatók voltak munkanyelvként. Csekey szerződésében is az állt, hogy öt évig tanít németül, utána vált át észtre. A tartui egyetem akkori magyar anyanyelvi lektora, Virányi Elemér azonban állítólag már a második félévben észtül tartotta az óráit. (Virányi Elemérről és a tartui magyaroktatás történetéről részletes összefoglalót találhatunk egy beregszászi konferencia weboldalán.)

Csekey nem rendelkezett minden kérdésre kiterjedő, pontos statisztikákkal, de igyekezett dokumentálni a diákság összetételének változásait. Ismeretei szerint míg 1914-ben a 2753 diák közül csak 434 volt észt származású, ez az arány 1927-re megfordult, 3469 észt hallgató mellett 174 külföldi tanult ekkor a tartui egyetemen.

Az egyetem főépülete 1860 körül, ekkor még a német az oktatás nyelve
(Forrás: Wikimedia Commons)

Csekey egyébként a diákok magas számát az értelmiség fölösleges túltermelésének tartotta, ugyanakkor elismerte, hogy a jól képzett, és idegen nyelveket ismerő fiatalok később külföldi egyetemekre is elvihetik országuk jó hírét, amivel elősegíthetik Észtország számára jobb diplomáciai pozíciók kiharcolását is. Elismerően nyilatkozott az észt oktatáspolitikáról, hangsúlyozta, hogy adatai szerint az analfabéták száma Észtországban a nullát közelíti, a statisztikát csak az 1920-ban Észtországhoz csatolt orosz lakosságú területek rontják, míg ugyanekkor 15% a magyarországi írástudatlanok aránya.

A diákéletről szólva kiemelte a korporációk – vagy ahogy ő nevezi a bajtársi szervezetek – szerepét a hazafias nevelésben (1927-ben 99 ilyen egyesület létezett Tartuban), ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy ezek a társaságok az alkoholizmus melegágyai is lehetnek, és elvonják a diákok figyelmét a komoly munkától. Vannak, akik az 1991 után újraalakult diákszervezetekre most is igaznak tartják ezeket az állításokat…

Az alkoholizmus melegágya
(Forrás: Wikimedia Commons / Ssaveli)

Emellett Csekey kiemelte azt is, hogy sok vidéki lány jön az egyetemre tanulni, ez a falvak elnéptelenedéséhez és a népszaporulat csökkenéséhez vezet. 1927-ben 4208 hallgatóból 1171 volt nő. A női hallgatók csaknem fele a bölcsészettudományi karon tanult, itt 231 férfira 505 nő jutott.

Turáni sötét bánat

Csekey az észteket és a finneket a magyarok fontos szövetségesének tartotta, kiemelte, hogy a nyelvrokonság mellett összeköt minket a határállapot, vagyis hogy mindhárom nép az európai kultúra őrzője (volt) a fenyegető Kelettel, Ázsiával szemben. Csekey pátosszal és – valljuk meg, gyakran – szóvirágokkal tűzdelt mondatai jól tükrözik azokat a túlfűtött érzelmeket, amelyek a Trianon utáni Magyarországon a függetlenségüket nemrég elnyerő Finnországhoz és Észtországhoz fűzték a magyarokat. Ezek ismeretében, valamint a turanista kiszólásokat tekintve nem meglepő, hogy 1945 után Csekey sok más írásával együtt ez a könyve is tiltólistára került. Egy tipikus részlet a könyvből:

Azt állítják, hogy a turáni népek történetének főmotívuma a sötét bánat. Az észtek hét évszázadon át idegen népek járma alatt nyögtek. Ez a sors nekünk magyaroknak is osztályrészül jutott rövidebb, vagy hosszabb időre. A magyar ég azonban még sohasem volt annyira beborulva, mint ma. Országunk kétharmad részét elrabolták, s a magyarok milliói idegenek rabszolgaságába kerültek. Most a szabaddá lett észt nép testvér kezét nyújtja a bánatos magyar nemzetnek.

Csekey oktatói munkája mellett kutatta a magyar–észt kapcsolatok történetét, tanulmányaiban olvashatunk Báthory Istvánról, aki lengyel királyként Tartunak városi kiváltságot adományozott, és jezsuita kollégiumot hozott létre a városban. Csekey írásaiból kiderül, hogy az egyetem elődjeként szolgáló Academia Gustaviana nevű intézményben erdélyi szász és magyar diákok is tanultak. Fontos magyar vonatkozásként ír még az általa rendezett Madách-ünnepségről és Jókai-centenáriumról, valamint egyik tanulmányából megismerhetjük az 1928-ban alapított Dorpati (Tartu városának régi neve) Magyar Intézetet, amelyet Csekey a Collegium Hungaricumok, elsősorban a berlini társintézmény mintájára hozott létre, és sokáig ügyesen menedzselt, folyóiratokat és tetemes mennyiségű könyvet, valamint pénzbeli adományt gyűjtve mind a magyarországi, mind a határon túli tudományos műhelyektől és befolyásos emberektől.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Csekey és a finnugor nyelvrokonság

Csekey tanulmányaiban nyelvi kérdéseket nem nagyon firtat, a finnugor nyelvrokonságot azonban egyértelműen bizonyítottnak tartja. Több alkalommal utal az észt nyelv ismerős csengésére, amelyet az észtben is jellemző első szótagi hangsúllyal és a mássalhangzó-torlódások kerülésével magyaráz. Kiemeli, hogy az észt nyelv nem hat bántóan, „hallatára nem fogja el az embert az a szorongó ellenséges érzés, mint amikor más idegen nyelvet beszélnek előtte”. Bár bizonyos szavak etimológiáját, eredetét helyesen közli (ezeket valószínűleg nyelvészeti munkákból idézi), korlátozott nyelvészeti ismereteiről árulkodik a következő idézet is: „három rokonnép, amelynek ősei vagy háromezer évvel ezelőtt ugyanazt a néhány száz primitív szót használták valahol az Ural völgyében egymás megértetésére”.

Csekey írásaiban a finnugor kutatások történetéből eddig nem ismert, új részleteket, történeteket is közöl, valamint a finnugor nyelvrokonság irodalmi vonatkozásait sem felejti el megemlíteni, például Dugonics András műveit vagy Perecsényi Nagy László könyvét. Kiemeli azt is, hogy Reguly Antal lehetett az első magyar, aki megtanult finnül és észtül. Regulyról szólva felidézi Karl Ernst von Baer visszaemlékezéseit, amelyben az észt természettudós dicsérettel szól Reguly észttudásáról. (A két kutató Szentpéterváron találkozott.) Talán kevéssé ismert tény, hogy Baer anyagilag is nagy mértékben hozzájárult Reguly későbbi oroszországi kutatóútjához és ezáltal a finnugor nyelvészeti kutatásokhoz, mivel a Magyarországról megígért pénz késett, Reguly Baer támogatása nélkül nem tudott volna nekivágni a nyelvrokonok felkutatásának.

Jól beszélt észtül (is)
(Forrás: Wikimedia Commons)

Csekey többször hangsúlyozza, hogy a megpróbáltatásokkal teli történelmi múlt után most már reményteljesebb korszak köszönt a finnugor népekre. Az 1924-ben Tallinnban megrendezett II. Finnugor Kultúrkongresszus kapcsán például megjegyzi: „a páratlan energiát sugárzó finnugor arcok tekinteteinek összevillanásából éreztük, hogy az idegen népektől felállított évszázados mesterséges falak ledőltek s a testvérnépek egymásratalálásának és egy beláthatatlan jövőjű finnugor kultúrának hajnalhasadásán állunk”. Sajnos nem lett igaza.