Saku Timonen blogjában különböző társadalmi kérdésekkel foglalkozik. A közelmúltban egy a Facebookon terjengő történetről írt. A történetet több mint 2500-an osztották meg, és így szól:

Tegnap mesélte egy magánfogász ismerősöm: jött egy szomáli fizetési kötelezvénnyel a vizsgálatra, rengeteg lukas foga volt. Azt mondja a szomáli, hogy az ő kultúrájukban aranytöméseket használnak, erre mondja a fogorvos, hogy fizetési kötelezvényre nem, erre a szomáli az ajtót becsapva elmegy és egy hét múlva jön az új fizetési kötelezvénnyel, amire a szociális munkás ráírta, hogy úgy kell csinálni, ahogy a páciens kéri! 8600 euró. Ennek semmi értelme. A nyugdíjasok éheznek és a saját szarukban hemperegnek, pedig ők építették fel ezt az országot. Osztani ér, sőt kell is.

A szomáliak alkotják a legnagyobb bevándorlóközösséget Finnországban
(Forrás: Wikimedia Commons / Entressen kirjasto / CC BY-SA 2.0)

Timonen szerint a bevándorlókkal kapcsolatos tipikus „városi legendával” van dolgunk. A megosztó azt állítja, hogy az éppen most történt esetről ismerősétől hallott, és a bevándorlók – szemben az ország többségi lakóival – mindent megkapnak, amit csak akarnak. A dolog szépséghibája, hogy a történet már másfél hónappal korábban is megjelent a Facebookon, méghozzá a helyesírási hibákig megegyező módon.

Forrás: sakutimonen.com

Világos tehát, hogy másolt szöveggel van dolgunk. Mivel azonban ez másból nem derül ki, mindenki, aki először látja a szöveget, úgy vélheti, hogy a megosztó személyesen garantálja, hogy az információ megbízható embertől származik, így hitelesíti a történetet. Valójában maga a leírás semmilyen konkrétumot nem tartalmaz, nem tudni, hol és mikor történt az eset – ha egyáltalán megtörtént. Persze igazából valószínűtlen, hogy bármelyik önkormányzat ilyen bőkezűen költene a menekültekre: az egész semmi másra nem jó, csak hangulatkeltésre.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Nem ez az egyetlen ilyen történet, mely a finnországi szomáliakkal kapcsolatban kering. Egy másik történet már nyolc éve terjed: eszerint a szociális hivatal a szomáliaknak minden évben új babakocsit ad, mert a hitük szerint a kocsiba beleköltözik az azt használó baba lelke. Az, akinél a történet először felbukkan a neten, ehhez hozzáteszi azt a gyanúját, hogy ezt a szomáliak csak azért találták ki, hogy megfejjék a finn államot, hiszen hazájukban valószínűleg nem is ismerik a babakocsit.

Arra a kérdésre, hogy ő hol hallotta a történetet, csak annyit válaszol, hogy nem tudja, de tekintélyes hírszolgáltatónál. Azonban a nyolc év alatt egyetlen szociális munkás vagy finnországi szomáli sem tudta megerősíteni, hogy a szomáliak közt él ilyen hit (vagy hivatkoznak ilyenre), és az sem derült ki, hogy korábban hol hangzott el ilyesmi a médiában.

Timonen felteszi a kérdést: miért hisznek el a valós életben egyébként jól elboldoguló emberek minden képtelenséget, ha az a bevándorlókkal kapcsolatos? Erre valószínűleg nem kell sokáig keresnünk a választ. Feltehetően mindannyian így viselkedünk: ha egy történet belefér a világképünkbe, akkor kevesebb kritikával viszonyulunk hozzá, sőt örülünk annak, hogy megerősít minket világképünkben, alátámasztja, hogy nekünk van igazunk.

Másik kérdése már nem ilyen egyszerű: miért éppen az ilyen képtelen történeteket terjesztők tartják magukat kritikusan gondolkodó, a józan eszüket használó embereknek? Ebben az esetben inkább azt feltételeznénk, hogy mindenki azt gondolja, hogy megvan a magához való esze – ezt hangsúlyozni azonban éppen azok érzik fontosnak, akik maguk is elbizonytalanodnak ezt illetően.