Olvasói kérdésre most arról írok, milyen ellentétek léteznek Amerikában a különböző nemi és szexuális kisebbségek tagjai között. Azt már jóval korábban láttuk, hogy a republikánusok azért pécézték ki maguknak  transznemű honfitársaikat, mert arra játszottak, a cisznemű meleg közösség nem fog mellettük kiállni. De ez korántsem az egyetlen ellentét. Azt legutóbb elmagyaráztam, hogyan próbálnak az amerikai angol beszélők olyan gyűjtőfogalmat találni, amibe mindenki belefér – és egyáltalán kik tartoznak a „mindenki„-be. De mi van akkor, ha megindul a kiszorítósdi?

Képaláírás: Seattle-i Pride-felvonuló magányos zászlaja. Ki az igazi kisebbségi?
(Forrás: Wikimedia Commons / kapchurus, CC BY 2.0)

Nem eléggé elnyomva

Rendre elhangzik az a kifogás, hogy bizonyos csoportok „nincsenek eléggé elnyomva” ahhoz, hogy bekerülhessenek az LMBTQI...stb. betűszóba: még ha kisebbségben vannak is, „majdnem olyanok, mint a heterók”. Ezt korábban főleg a biszexuális emberekkel szemben hozták fel az ellenkezők, de közelmúltban gyakorlatilag ugyanilyen formájú érvelés jelent meg az aszexuális emberekkel kapcsolatban is. Nem túl átgondolt érvrendszerről van szó – már csak azért sem, mert természetesen lehet valaki heteró úgy, hogy közben valamilyen szexuális kisebbséghez is tartozik. Például egy transznemű férfi, aki a nőkhöz vonzódik, értelemszerűleg heteró amellett, hogy transznemű.

Korábban már írtam az elnyomás-olimpia nevű jelenségről: ez annyit tesz, hogy különböző kisebbségi csoportok tagjai azzal torkolják le egymást, hogy „nekem rosszabb, mint neked, úgyhogy hallgass”. A „ki a heteróbb” ennek egy válfajaként értelmezhető, és ilyenformán nem muszáj alaposan kimunkált ideológiának lennie mögötte – elég a neheztelés, hogy a másiknak talán picit jobb.

Képaláírás: Észak-karolinai felvonulók szivárványszínű autója. Nagy a verseny
(Forrás: Ildar Sagdejev / Wikimedia Commons, GFDL)

Még egy csavar az elnyomóbajnokság tematikán, amikor a ritkább betűk képviselőit a gyakoribb betűk képviselői azzal vádolják, hogy az ő nemük vagy nemi orientációjuk nem is létezik. Ezt főleg a nem bináris nemű emberek kapják meg szinte bárki mástól, „ezek ilyen Tumblr izék, nem??” Pedig számos kultúrában emberemlékezet óta léteznek a férfitól és nőtől eltérő nemek, mint arra előző cikkemben is kitértem.

Leszbikus és kész

Mint bármilyen más kisebbségnél, itt is létezik a „miattatok utálnak minket”-érvelés. Ezt bárki alkalmazhatja bárkivel szemben, de főleg azokon csapódik le, akik akarva-akaratlanul illenek valamilyen sztereotípiába. Nőies meleg férfiak? Ránézésre besorolhatatlan nemű emberek? Leszbikus autószerelők? Mind megkaphatják a magukét azoktól, akik szerint a társadalomba beilleszkedés egyetlen útja a teljes asszimiláció. Persze ez Magyarországon egészen más felhangokat kap, mint Amerikában...

Magyar nyelven maga a kategória sem igazán létezik, de ezt kitárgyalni messzire vezetne... A betűszó gyakorlatilag bármelyik betűjének képviselőitől hallható időnként az az érv is, hogy a különböző gyűjtőfogalmak háttérbe szorítják őket és ilyen módon akár károsak is lehetnek a számukra. Gyakran hallható például leszbikus olvasóktól, hogy az „LMBT romantikus regény” mint kategória teljesen használhatatlan számukra, mert túlnyomórészt meleg férfiakról szóló, és heteró női olvasótáborra célzott regényeket szokás ide sorolni.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Az tény és való, hogy angol nyelven meleg tartalomból van a legtöbb (és itt most ne csak a regényekre gondoljunk, hanem pl. szórakozóhelyekre, rendezvényekre is), utána messze lemaradva következik a leszbikus tartalom és a többi. A ritkább betűk képviselői örülhetnek, ha bármit is találnak maguknak. Mindenféle gyűjtőfogalomnak megvannak a maga korlátai, de azért olyasmit ritkán hallani, hogy „vegyék ki a betűmet a betűszóból!” Vagy mégis?

Az én gyerekemet hagyjátok ki

Transznemű aktivisták szokták említeni, hogy „az interszex emberek általában nem szeretnének a betűszóba tartozni, úgyhogy én sem sorolom oda őket” – de igaz ez? Amerikában számos interszex ember van, aki magát egyértelműen a nemi és szexuális kisebbségekhez sorolja, sőt az én tapasztalataim szerint ez a többségre jellemző. De akkor honnan ered ez a téves elképzelés?

Georgiann Davis társadalomkutató, aki maga is interszex, alapos vizsgálatokat végzett a témában, ezek során számos amerikai interszex emberrel készített részletes interjút. Eredményeit többek között a Contesting Intersex című monográfiában adta közzé. (Mielőtt azt gondolnánk, ez valami elképesztően periférikus téma, amit leginkább a konyhaasztal körül tárgyalnak a kutatók: a kötetet a New York University, a világ egyik legnevesebb egyeteme adta ki biopolitikai-bioetikai sorozatában.)

Mágneses betűk. Csak felnőtteknek?
(Forrás: lylamerle / Wikimedia Commons, CC BY 2.0)

Davis kutatásai szerint a „ne legyen az I betű a betűszóban” leginkább kiskorú interszex gyerekek szüleihez köthető. A szülők nem szeretnék, hogy a gyereküket összemossák a melegekkel, transzneműekkel stb. Ebben pedig leggyakrabban a saját kirekesztő attitűdjeik motiválják őket. Az ő csodálatos csemetéjüket csak ne sorolja senki azok közé! Az általa kérdezett felnőtt interszex emberek többségének nem volt kifogása az ilyen besorolás ellen. A szülők gyakran magát az interszex kifejezést is elutasították, és a „nemi fejlődési zavarok” (disorders of sexual development) megnevezést részesítették előnyben. Ez a kifejezés bonyolult identitáspolitikai kérdés helyett egyszerű orvosi problémaként láttatja a témát... ez pedig kívülállóknak könnyebben értelmezhető lehet, akkor is, ha tévesen összemossa az atipikus fejlődést a hibással.

Mindenesetre ha legközelebb ismerőseink a globális meleglobbiról kezdenek értekezni, finoman kérdezzük meg őket, mégis melyik meleglobbiról beszélnek!