Hogyan lelték meg az ugyancsak több rétegben feltárt kisázsiai ókori város neve után Karpacka Troja, vagyis a Kárpátok Trójája elnevezést kapott leletegyüttest?

Mindenki tudta a környéken, hogy ez a terület mindig lakott volt, földsáncok állnak itt, amelyek felhívták erre a figyelmet, és amelyeket már az 1950-es években elkezdtek kutatni. Ennek eredményeképpen megtalálták az első nyomokat, majd a 90-es évektől folytatták a régészeti kutatást.

Szerencsés körülmények segítették, hogy megtörténhetett az évszázadokon át – bár változó népességgel – de mindig lakott terület leleteinek megmentése, és azok segítségével legalább három történeti kor lakosainak, szokásainak és életkörülményeinek feltárása.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Füzesabony térségéből is érkezett népcsoport

A kőkorszak végének a nyomait láthatjuk először mind a múzeum épületében kialakított diorámák nézése közben, mind a tárlókban elhelyezett leletek megcsodálásakor. Az első lakosok még nem ismerték a vasat, bőrből és fából készült minden eszközük és ruházatuk. Az állattenyésztés mellett horgásztak, gyűjtögető életmódot folytattak, és nem művelték a földet. A következő a bronzkorszaki átmenet itt élői már falut alakítottak, utcák jöttek létre, hiszen a házak sűrűn egymás mellett épültek fel sárból, fából, és az akkori emberek földet is műveltek az állattenyésztés mellett.

És a múzeumban ezután éri a magyar érdeklődőt a meglepetés: Magyarországról, Füzesabony területéről érkezik a következő népcsoport, amelyik ugyancsak ezt a védett völgyet és dombot választja lakóhelyül. Ez az ottomán-füzesabonyi kultúra erősödött meg itt, letelepedtek, faekével művelték a földet. Maradt emlék arról is, hogy nem égették, hanem temették a halottaikat, a méhen belüli magzati pózban, amely a természethez visszatérést szimbolizálta. A sírba helyezett ajándékok jelzik, hogy hittek a síron túli életben. Mindez időszámításunk előtt 1300 évvel történt.

Ezzel a korszakkal és népcsoporttal már a bronz megmunkálása kezdődik. Ők tovább fejlesztik a lakott területet, újabb házakat és hozzájuk vezető utat is kiépítenek. Hogy miért volt vonzó a hely? Itt haladt a borostyánút, amely a Balti-tenger felől vezetett délre, lehetőség nyílt a kereskedésre, a megtermelt áru értékesítésére. A dombot, ahol az emberek letelepültek, folyó övezte és védte egy esetleges támadás ellen.
Azután kétezer évig nem maradt az életnek és kultúrának semmi nyoma.  

A VIII. században szlávok telepedtek le ugyancsak itt, ekkor jelent meg a vas a leletek között. A diorámák bemutatják a házimunkát – az ekevassal történő szántást, a településük pedig, amely a középkorig fennmaradt, ugyancsak látható maketten. Ekkor már nagynak számított a helység, amely a környék legfontosabb ilyen falva lett: több részből állt, a középső területet védőövezet vette körül, toronnyal, amelyből a környéket lehetett megfigyelni, cölöpökből készült fallal, amely valamennyire védett a vadaktól és a hirtelen rajtaütésektől.

A diorámák egyikén kora középkori harcosok várják az összecsapást, kardokkal, páncélöltözettel és sisakkal. Bár a harcos kardja másolat, az eredeti meglelt tok díszes ezüst verete is itt látható az egyik tárlóban. Végül egy máglyán búcsúzhatunk a kor emberétől; szokásuk szerint elégetik a halottakat és hamvaikat temetik egy edényben a földbe. A megszólalásig élethű alakokkal és állatokkal benépesített diorámákat ugyanaz a lengyel alkotócsoport készítette, amelyik az ópusztaszeri Feszty-körkép és előtere restaurálását végezte.

Az Európai Unió Izland, Liechtenstein és Norvég Alapjának, valamint a lengyel állam 50-50 százalékos támogatásának köszönhetően 13 millió zloty költséggel 2011 júniusára elkészült a kiállítóhely mellett a falu egy részének rekonstrukciója is, amely szintén látogatható. Rönkházak, vályogházak állnak, oszlopok tartják a tetőt. Benn a tűzhely, ahol a család élete zajlott, világításra, melegedésre, és főzésre egyaránt szolgált. Fölötte nedves állatbőrt feszítettek ki, ezzel védve a tetőt a szikráktól. Fűzfából font bölcső, állatbőrök fedte fekvőhely a berendezés.
Már a megnyitás óta nagy érdeklődés kíséri a skanzen látnivalóit. December elejéig 50 ezer látogatója volt a létesítménynek.