Vocativus elibe mindég kell a comma (Kazinczy, 1802.) (ez csak úgy eszembe juta)

@lcsaszar: A vessző a beküldő levelében hiányzik. Azt nem tudhatjuk, hogy a szövegíró hogy írta le, a cikkben pedig máshol mindig szerepel, ahol kell.

@lcsaszar: Az 1, az csak helyesírás, a 2-vel kapcsolatban pedig olvastad-e a cikk végét?

Nekem két dolog bántja a nyelvérzékemet:

1. A vessző hiánya a megszólítás után (csak az átírásnál maradt le?)

2. Múlik helyett elmúlik lenne a helyes, persze nem jönne ki a szótagszám

Azonban dalszövegről lévén szó a la-la-la subi-duba is helyes lenne.

@kisbuddha: Mégis, hol itt a félreértés? A kérdés ez volt: „Vajon helyesek ezek a mondatok így?” A cikkben ott a válasz, hogy helyes. Ha valami, ami a nyelvben tök természetes, bántja az olvasó nyelvérzékét, de nem mondja meg, mi, akkor mégis honnan a búbánatból lehet kitalálni?

Továbbá:

www.google.hu/search?q="múlsz"+-szerelem

www.google.hu/search?q="fájsz"+-szerelem

@alfabéta: Igen, éppen ezt szerettem volna megkérdezni, de időnként a Nyest félreérti a kérdéseket :) Krisztián

@zpatriot: Bizony.

A J a legősibb igeképző, amit ma már csak néhány magyar szóban érzünk igének. (Az EU szubsztrátnyelv archaikus nyelvtanában egyébként sem különültek még el a szófajok. S ha nem, ha már főnévnek érezték a szót, ismét "igésítethettük" őket.)

A három, a J, L, R igeképző bármelyikével lehet egy korábbi igét továbbképezni.

Más: A b'- nagyon sok nyelvben (mint a magyarban): ba-, be-, -ba, -be, -ban, -ben jelentésű.

Ba-j, bá-j: baj-ol - (ma: bajlódik). Bá-j-ol. Vá-j - vá-l. Bajár, bajor...Vagy a héber: báj-it (földbevájt ház, de ma már egyszerűen: HÁZ. (A T is lehet kozmopolita igeképző).

Szé-j-ej-el: széjjel (ez ma már se nem ige, se nem főnév).

Tá- (kitát), tá-j, táj-ol. Tá-l - tovább: tál-al, tá-r-ol.

A T későbbi változó hangja az Sz.

Szá: a héber szá = repülj!, menj már! A száj az, ami FÚJ.

Szá-j (lélegzik, be-szél). Úgy, mint a "fej". Másodszor képzett igéje, ma: száj-al (pofázik).

Fe (fő). A kölyök-fej: fe-j (tejet). Még egyszer igésítve: fej-el (labdát).

Szleng: k-aj: mint ami-ejend (eszik): kaj-ol.

Persze nemcsak a magyarban, hanem az összes EU (és ázsiai?) nyelvben le lehet származtatni a már főnévi értelmű ősigéket - újra igésítve - újra főnévként kezelve - sok százezer szót.

Persze, nem csak a J, L, R igeképzők... azóta vannak mások is. Pl. a T is lehet az) - de ez a 3 a legfontosabbak.

Az archaikus nyelvtan (OK) egy külön nyelvészeti tudományág, aminek a kutatása egyelőre csak a gyöknyelvészetben létezik.

Igen, sokba fáj ez még nekik:-).

Én fájok valakinek... te fájsz valakinek... ő fáj neked.

Sokba fáj ez nektek. :-)

Nekem inkább az a fura benne, hogy a fáj ige szokatlanul, 3. személytől eltérő alakban fordul elő (fáj a fejem, fájnak a csontjaim). A dalban szereplő megszólításos formától eltekintve nemigen tudok elképzelni olyan helyzetet, amikor a fájok, fájsz, fájunk, fájtok alakok egyikét használnám.

Mert a szerelemnek múlnia kell... /Zorán/