A székely írás elterjedtségére – pontosabban el nem terjedtségére – a fennmaradt emlékek viszonylag csekély száma ellenére abból is szoktak következtetni, hogy a 16–17. század fordulóján már titkosírásként is alkalmazható volt – vagyis vélhetően nem sokan értették. Ebben a funkcióban alkalmazta Szamosközy István is, amikor két latin betűs följegyzésébe székely betűket illesztett. Az egyik esetben sikamlós mondandót, a másikban csöppet sem kedves szavakat rejtett így el az illetéktelen olvasók elől.

Szamosközy István főműve, az Erdély története
(Forrás: Sándor Klára)

Szamosközy István és a székelyek betűi

Szamosközy István (1570–1612) Kolozsváron született, nemesi, de nem különösebben jómódú családba. Szerencséjére két nagyhatalmú – és tehetős – patrónus is támogatta tanulmányait, először Erdély egyik főnemese, Somory László, később a nagyhatalmú Kovacsóczy Farkas kancellár, aki nemcsak Báthori István egykori diáktársa és aztán bizalmasa volt, hanem széles műveltségű humanista is. Pártfogoltját ugyanoda küldte egyetemre, ahová ő is járt korábban, Padovába. Szamosközy tanulmányai közben megjárta Rómát, az itáliai diákévek után pedig Németországot. 1593-ban bízták meg a gyulafehérvári levéltár vezetésével, ő lett Bocskai István történetírója is. Annak ellenére is őt tartják Erdély legnevesebb történetírójának, hogy legjelentősebb történeti munkái csak töredékesen maradtak fenn, és hiába hagyott Bocskai fejedelem kétezer forintot Szamosközy készülő históriájának kinyomtatására, a mű kézirata sem válhatott teljessé.

Szamosközynek életében csak egyetlen írása jelent meg nyomtatásban, legeleső munkája, amelyben Erdély római kori feliratos régészeti emlékeit ismertette. Van ebben egy rejtélyes megjegyzés a székelyek írásáról: azt írja Szamosközy, hogy a székelyeknél még él az a saját írás, melyet őseiktől, a szkítáktól örököltek, s e keletről hozott írásukat Európában is megtartották. Ebben semmi különös nincs, saját korában elterjedt nézet volt. Azt is írja azonban, hogy a székelyek nem jobbról balra, nem is balról jobbra, hanem fölülről lefelé írják betűiket, és nem is mindig tollal papírra, hanem fapálcákba róják. Sőt, írta, a firenzei hercegi könyvtárban ő látott olyan könyvet, melyet ezekkel a jegyekkel írtak, és nílusi papiruszra nyomtattak. A „firenzei könyvnek” azóta sincs semmi nyoma, vélhetően azért, mert Szamosközy valamilyen keleti, föltehetően kínai könyvet látott.

Erdély a 16. században Zsámboki János térképén
(Forrás: Wikimedia Commons)

Talán a nem székely származású Szamosközy azért tévedett, mert csak hírből ismerte a székely írást? Nemigen. Ez a megjegyzése éppen attól rejtélyes, hogy eltér a többi adattól, amit Szamosközy s a székely írás viszonyáról tudunk. Az Erdély történetében ugyanis a következőket írta: „A latinon kívül saját betűket, jobban mondva betűféle jeleket is használnak, amelyek már náluk is elavultak, és a felejtés miatt elenyésztek. E jeleket lehántolt és négyzetesre faragott pálcákra bicskaheggyel vésik úgy, miként hajdan Szkítiában közölték egymással a mondandójukat. Ezeket a betűket jobbról balra haladva helyezik el, a zsidók gyakorlata szerint, amiből felismerhetjük eredetét.” Ez legalábbis éles ellentétben áll az állítólagos firenzei könyvről írottakkal, és önmagában még nem bizonyítja, hogy Szamosközy valóban látott is valaha székely betűket, ugyanis amit itt ír, megfelel saját kora nézeteinek, átvehette más forrásból. Talán csak arról van szó, hogy az ifjúkori munka megalkotása óta pontosabb ismereteket gyűjtött be a székely írásról. Csakhogy ez a magyarázat nem áll meg, mert Szamosközy maga is írt székely betűkkel. Első ránk maradt följegyzését egészen fiatalon, 1587-ben írta – azaz évekkel a firenzei könyvre vonatkozó érthetetlen megjegyzése előtt.

Bocskai Erzsébet és Gálfi János viszonyáról

Szamosközy első, tizenhét évesen írt székely betűs följegyzése okkal minősült a fiatalember számára veszélyes közlendőnek. Kényes témát, befolyásos embereket érintett. A 16. század vége kaotikus korszak volt Erdély történetében. Báthori Istvánt 1576-ban lengyel királlyá választották, de erdélyi fejedelmi címéről sem mondott le, „helyettesítését” bátyjára, Kristófra bízta, őt nevezte ki erdélyi vajdának. Pár évvel később azonban Báthori Kristóf meghalt, de még halála előtt fiát, az akkor kilenc éves Zsigmondot választatta az új erdélyi vajdává. A gyermek mellé természetesen gyámokat rendelt a fejedelem, és nevelése, tanítása sem maradt abba – 1583-tól nevelője Báthori Kristóf egykori familiárisa, Gálfi János lett. Gálfi tíz év múlva igen csúnyán végezte. Az okozta a vesztét, hogy szóvivő volt egy tekervényes összeesküvésben, amelyet tulajdonképpen egykori tanítványa, Zsigmond védelmében szőtt néhány erdélyi nemes Zsigmond unokatestvérének, riválisának esetleges eltávolításáról, és erről többek között Gálfi vitt neki hírt. Időközben viszont Zsigmond kibékült ellenlábasával, saját unokafivérével, és meg akarta torolni a rokona elleni szervezkedést, ezért a két hírvivőt vette elő. Az egyiket Báthori Zsigmond katonái ölték meg, a másikat, Gálfit 1593-ban lefejezték.

Szamosközy István pletykálkodása Bocskai Erzsébet és Gálfi viszonyáról
(Forrás: Sebestyén Gyula: A magyar rovásírás hiteles emlékei (1915))

Viszont nagyon is nagy volt még a hatalma, amikor Szamosközy 1587-ben Gálfit, azaz Báthori Zsigmond nevelőjét és Bocskai Erzsébetet, Zsigmond anyját hozta hírbe. (És ki gondolta volna, hogy hat évvel később Gálfit valóban fővesztésre ítélik...) A szöveg tartalma is kétségtelenül izgalmas, de van a följegyzésnek másik érdekessége is: Szamosközy a székely írással írt szavakat latin betűs magyar szövegébe illesztette bele, de megtartotta a szokásos, jobbról balra haladó írásirányt. A pletykálkodás a következőképpen hangzik (a székely betűkkel írt szavakat félkövér betűk jelzik; his dixerit ’így beszélik’):

Beszterczere irt volt Lengel kiraly titkon, hogy Gyálfinak el wssék az fejet, azert hogy azzal kerkedett volna, hogy Bátori Zsidmondnak az anniával (törölve: az annyawal hált) volna. (Törölve: Kendi István ugy beszélte hogy... Gyálfin his dixerit aszoniodis fel tartaná énnekem es oztán feleségenek (?) adata volna ki.)

Gúnyvers „Rudolf császárra”

Szintén a titkosítás volt a székely betűk funkciója egy versben is, amelyet Szamosközy latinul és alapvetően latin betűkkel írt, és a székely betűkkel írt szavak különleges szerepet kapnak benne. A vers 1604-ben született, a különcnek tartott II. Rudolf (1576–1608) császár elleni Bocskai-felkelés évében. Rudolf alattvalói szemében fura uralkodó volt, udvara híresebb volt a korabeli okkult tudományokról, mint az uralkodótól inkább elvárt hadi és politikai sikerekről – az utóbbiakban tévedései a harmincéves háborúhoz vezettek. Ugyanakkor nagy tudomány- és művészetpártoló volt, képgyűjteménye egyedülálló volt Európában, de nagy ásványgyűjteményt, botanikus kertet is létrehozott. Prágai udvarába korának legjobb matematikusait, csillagászait és alkimistáit hívta: 1601-től Johannes Kepler volt udvari matematikusa és csillagásza, és mivel Rudolfot egész életében foglalkoztatta a bölcsek kövének fölfedezése, megfordult nála a kor leghíresebb alkimistája, John Dee, és médiuma, az „angyalokkal beszélő” Edward Kelley.

Alattvalói és kortársai azonban nemigen értékelték az uralkodó művészetpártolását, sem a tudományos forradalom előkészítésében játszott szerepét, mindezeket sokkal inkább mentális zavaraival kapcsolták össze. Az erdélyiek szemében a bogarasságnál még nagyobb bűne volt, hogy támogatta az ellenreformációt, és hogy a kegyetlen Bastát ültette a nyakukba.

Szamosközy latin gúnyverse „Rudolf császárra”
(Forrás: Sebestyén Gyula: A magyar rovásírás hiteles emlékei (1915))

Szamosközy írt néhány latin alkalmi költeményt, főként epigrammát, és több gúnyverset. Ezek közül az egyikben, amely az In Rodolfum Ceasarem (Rudolf császárra)címet viseli, a Rudolfot gyalázó megjegyzések székely betűkkel állnak. Ebben az esetben csak a cím fut jobbról balra, a szövegben lévő székely írásos szavak a latin írásirányt követik. A vers szövege latinul (a székely betűkkel írt szavak megfelelői ismét kiemelve; az aláhúzások a ligatúrákat jelölik):

In.Rodolfum.Caesarem

Rudolf császárra

Imperium per te capit inerementa rodolfe, Hinc etiam Augusti nobile nomen habes. Scilicet auxisti bellis.furialibvs orbem, Auxisti populos peste.krv ore.fame. Implesti Vngaricas diris.praedonibvs.oras. Dacia pestifero.tota.latrone.skatet. Nescio tot populos quae rerum copia ditet, Hoc scio Praga tua quod bene crescit ope. Quod foris hauritur foetvra.domestika supplet, Pensas deglvpto bellica damna pene. Nam tot tindaridas, tot paruos.caesariones, Et tot glandiuoras continet aula lvpas. Quot neque miltifidus variatur cornibus Ister, Nec tot dives aquis cornua Nilus habet. Perge rodolfe.nothis late sobolescere natis, Ne desid laudi materia ampla tuae.

A császárságnak növelése, Rudolf, a te müved, Érte az Augustus büszke nevét nyered el. Tudn’illik növeléd birodalmad vészteli haddal S inség, vér, dögvész által a népedet is. A magyarok földjét ellepted beste gazokkal S dögletes rablók rejteke Dácia most. Nem tudom, ily sokaság a javakból mennyit emészt föl, Ámde tudom, Prágád gazdagítod pazarul. Otthoni fajtádat gyarapítani szerte harácsolsz, S mind, ami bőrt lenyúzol, sarc fejiben fizeted. Merthogy az udvarodon császárfiu, Tindaridáknak Serge, meg élődő szajha is annyi henyél, Nincs a sok ágba folyó Isternek ilyen sok az ága, Bővizü Nilus sem ágazik annyi felé. Uccu, Rudolf, gyarapits csak e fattyak kedvire minket, Büszke dicsőségnek hogy sose légy szükiben.

(A verset Sebestyén Gyula kérésére Révay Tivadar fordította magyarra.)

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Szamosközy két bejegyzése között van egy érdekes különbség: a korábbiban még nem köti egymáshoz a betűket, a versben azonban szép számmal vannak ligatúrák, méghozzá láthatóan értően alkalmazva. Ez arra utal, hogy Szamosközy egyéb, elveszett vagy megőrzésre méltatlannak tartott följegyzésekre időközben használhatta a székely írást, legalábbis fejlődött az írás alkalmazásában. Az viszont, hogy titkosírásként alkalmazta a székely betűket, arra utal, hogy a székely írás használata, ismertsége nem lehetett széleskörű.