@öreg sztranyo: Nem kell mentegetőzni, és nem kell bűntudatot érezni.

A mai világ már olyan összetett és elemeire bomlott, hogy nem létezik olyan ember, aki mindenről mindent tudna, de még olyan sem, aki egyetlen témában minden föllelhető információt tudna.

Mivel az életünk menete (szerencsénkre) nem ettől függ, így a párbeszéd lényege voltaképpen tét nélküli. Célja a gondolatok / vélemények EMBERSÉGES cseréje, új szempontok és eddig ismeretlen információk fölfedezése. Én ekként állok hozzá.

@najahuha: Az információkat köszönöm, ezekről valóban nem volt tudomásom. Szolgáljon mentségemül (bár nem szolgálhat, hiszen ha hozzászólok valamilyen kérdéshez, legyenek ismereteim arról!!), hogy a rovásírással nem foglalkoztam behatóan. Joggal kérdezheted: akkor minek ütöm bele az orrom? Érzelmi alapon tettem, így tettem erősen kifogásolható. De ígérem, pótolom a hiányosságaimat!

@öreg sztranyo:

A FELVIDÉK sem maradt ki a rovásból, esetleg kevesebb a hírverése.

Legismertebb felvidéki rovásemlék az Ipolyságtól nem messze található felsőszemerédi római katolikus templom felirata 1482-ből.

A szakirodalom említ egy rovásírásos vas lándzsavéget a 14.-15. századból, amely a komáromi Dunamenti Múzeumban látható.

Az 1619-ből származó –Lőcsei rovásszöveg” nyolc betűt tartalmaz megsárgult papírlapon.

A felvidéki Nagyócsán született 1684-ben Bél Mátyás evangélikus lelkész, korának legnagyobb földrajz-, történelem- és társadalomtudósa.1749-ben halt meg Pozsonyban. Hatalmas gyűjtő és rendszerező szorgalommal, teremtő képzelőerővel megáldott tudós volt, aki műveiben Magyarország teljes földrajzi, történelmi és társadalmi képét akarta bemutatni. Ő indítja útjára az első tudományos ismeretterjesztő folyóiratot, Nova Posoniensa (Pozsonyi Újság) címmel 1721-ben. Írástörténeti kutatásai során találkozott a rovásírással, Kapossy Sámuel 1713-ban elhunyt gyulafehérvári tanártól kapott egy rovásírásos ábécét. Bél Mátyás azonnal felhívást küldött szét az országban, hogy összegyűjtse a lappangó rovásemlékeket, de kortársai válaszra sem méltatták. Ennek ellenére 1718-ban Bécsben kiadta a De vetere literatura hunno-scythica exercitacio (Gyakorlat a régi hun-szkíta irodalomról) című művét. Ez már megnövelte az érdeklődők számát, s ezen felbátorodva újra szorgalmazza a rovásemlékek felkutatását, tanulmányozását és kiadását, valamint hogy a kolostorokban, várakban való gyűjtőmunkára külön társulat alakuljon a foglalkoztatott tudósok pedig országos közköltségen díjazásban és jutalmazásban részesüljenek. Sőt, Bél Mátyás német nyelvterületen 1729-ben megjelenteti a Der ungarische Sprachmeister című könyvét, amely Telegdi Rudimentáját követően a második rovásírásos tankönyvünk.

Aztán ott van a Túróci Fakönyv. ( egyetlen nyírfakéreg tábla).

A csíkkozmási helységnévtáblát minden fenntartás nélkül elfogadom, a román-magyar-rovás feliratával együtt. Az ipolynyéki láttán, bizony, csak a vállamat vonogatom. Nem látom indokoltnak az amúgy "pofás" kis fa építményen a rovásírást, még ha a község magyar lakosainak száma hatszorosa is a szlovákénak. Ott a rovás - utalva a tegnapelőtti hozzászólásomra - "nincs a helyén". Logikátlannak tűnik, miért fogadom el a román-magyar-rovást, és miért nem a szlovák-magyar-rovást. Pedig nem az. A mai Szlovákia területén aligha találunk rovásírásos emléket. A "tájidegenről" meg csupán annyit: hozzászólásomban eleve leszögeztem: "a kifejezés nem illik ide pontosan". A többiben, amiket említesz: beton, üveg, völgyhíd, egyebek - nincs vita köztünk.@najahuha:

@öreg sztranyo:

Ami a "tájidegen"-t illeti, megszokás dolga. Inkább vehető tájidegennek a beton, a megalomán völgyhidak, a toronyházak, meg a csupa üveg, ami verőfényes napon vakító és rideg, télen meg kész energiapazarló...

A székelykapu Kínától Magyarországig elterjedt Eurázsiában, kb. ezer km-es sávban. ( De még a japán díszkapukat /torii/ is idevehetjük, jelképrendszere azonos alapra épül.).

Ettől eltérő területre az emigránsok vitték.

Dürer néhány metszetén is láthatók ilyen kapuk, de lehetett apja hatása, elvégre apja AJTÓSról (Gyula mellett) vándorolt ki.

Tekintettel arra, hogy a rovás egy ősi forma, nem szerencsés a ma használatos HIVATALOS településtábla formájában megjeleníteni.

Erre csakis a fából készült "vendégfogadó-marasztaló" táblák lennének alkalmasabbak, esztétikusabbak, melyeknek számos példáját lehet látni falvakban.

Ilyenre gondoltam:

bumm.sk/blog/poli/wp-content/rovasiras.jpg

De ez a forma lenne a kívánatos:

www.paloctarsasag.real-net.sk/rovas2009/nyek_foto/nyek_rovas1.jpg

Nyilván sokan nem értenek egyet velem ebben a kérdésben. A rovásírásos helységnév táblákat külsőségnek tartom, pontosabban CSAK külsőségnek, minden belső tartalom nélkül. Mi több, bár a kifejezés nem illik ide pontosan: tájidegennek, mint a gomba módra tenyésző székelykapukat is. Mindkettő Székelyföldön autentikus, és nem az Alföldön, vagy a "Palócföldön". (Ez utóbbit csak azért említem, mert itt élek.) Mindkét jelenséget a politika szennyvize sodorta a partra, sok minden egyébbel együtt, és sajnos, számtalan honfitársam gondolkodás nélkül, kritikátlanul elfogadja mindazt, amit ez a politika sugall. Kár pedig! Kár a rovásírásért, és kár a faragott székelykapuért, hiszen ott értékesek igazán, ahol a helyükön vannak. Szolnok, vagy Karakószörcsök határában inkább visszatetszőek...