Képzeljük magunk elé egy kis szlovén falu, mondjuk Őrihodos boltját: ha ide betér egy ljubljanai, akkor igencsak fülelnie kell, hogy megértse a boltos válaszát – és persze a boltosnak is ügyelnie kell, hogy pontosan teljesítse a vendég óhaját. Őrihodos, illetve az egész Muravidék nyelve ugyanis olyannyira eltér a sztenderd szlovén nyelvtől, hogy beszélőit, a vendeket sokan külön népcsoportként tartják számon. De vajon mi az igazság?

Így éltek a vendek - magyarországi vend falu képe
(Forrás: Wikimédia/Bellosics Bálint)

Vend vagy slovenec?

Az a népcsoport, amit mi vendként tartunk számon, részint Vas megyében, részint pedig Szlovéniában, a Muravidéken él. Számuk a mai Magyarország területén körülbelül ötezer főre tehető, míg a határon túl körülbelül nyolcvanezer vend él. Ezen kívül jelentős kisebbség él még az Egyesült Államokban is, ahová a 19. században a vendek köréből is sokan vándoroltak ki a jobb boldogulás reményében.

A vendek helyzete tulajdonképpen sokban hasonlítható a csángókéhoz: mi magyarnak tartjuk őket, a románok pedig előszeretettel vitatják el a csángók magyarságát – éppúgy, ahogyan egyes magyarok kétségbe vonják a vendek szlovénségét.

Vend irodalom

A 16. század végén keletkezett Régi martyánczi énekeskönyv az első teljes terjedelmű munka vend nyelven. Eredeti szerzői evangélikusok voltak, de a rekatolizáció után a katolikusok is folytatták az írást.

Az első nyomtatásban megjelent vend könyv Temlin Ferenc 1715-ös katekizmusa volt. Mivel a protestáns iskoláknak akkor még nem volt saját nyelven írt könyvük, egy ideig ebből tanították olvasni a gyerekeket. (1725-ben már megjelent az első tankönyv.)

Az írott nyelv megalapozása azonban Küzmics István nevéhez fűződik, aki ábécéskönyvet, tankönyvet, katekizmust és szertartáskönyvet is írt, illetve a katolikus Újtestamentumot is lefordította. Imakönyvét, ami 27 kiadást ért meg, a vend nyelv „oszlopának” tekintik.

Tankönyvet Küzmics Miklós is írt, amely egészen 1868-ig minden vendvidéki elemi iskolában használatban volt.

Máig vannak írók (pl. Feri Lainšček, Milan Zrinski, Milan Vincetič), akik vendül is írnak könyveket, verseket, cikkeket.

A nyelvészek egyetértenek abban, hogy a vend nyelv a szlovén egyik önállósult dialektusa, ami elsősorban szókincsben, ragozásban és kiejtésben tér el a bevett szlovén nyelvtől. Érdekes, hogy bár a vendül beszélők magyarul megszólalva többségében vendeknek vallják magukat, saját anyanyelvükön ezt a megnevezést sohasem használják: hagyományos önelnevezésük a slovenec, slovenci (szláv, szlávok). Lássuk, mi ennek az ellentmondásnak a történelmi magyarázata.

Vandálok vagy ősszlávok?

A vend nyelven beszélő szlovének területét a középkortól kezdve Tótságnak nevezték. Csakhogy a tót egy általános elnevezése is volt a szláv népeknek a magyar nyelvben, akárcsak a vend kifejezés német nyelvterületen (wendisch, windisch). Ez közrejátszhatott abban, hogy a tótságiakat egy időben az ókori vandálok leszármazottaiként tartották számon. Erre való utalás a 16. században bukkant fel először, amikor Alsólendván kinyomtatták az Agenda Vandalicát. A latin nyelvű szertartáskönyv lingua vandalica néven említi a tótsági nyelvet. Magyarul a vandál vagy a latinos vandalus megnevezés volt használatos. Ekkor azonban még nem különítették el a tótsági szlovéneket a többi szlovéntől.

A kiegyezés utáni Magyarországon aztán erőteljes törekvések bontakoztak ki a kisebbségek magyarosítására. Ezért a politikai körök olyan elméletet dolgoztak ki, amely szerint a Vendvidéken egy önálló, úgynevezett „ősszláv” nyelvet beszélő, a szlovénnal nem azonos vend nép él. Ekkor kezdték arra szorítani a muravidéki lakosságot, hogy magukra a vend elnevezést használják. A 19. század végéig a  szlovénok lakta területeken az ő anyanyelvükön folyt a tanítás, majd az asszimilációs politika egyszerűen kiszorította a vendet az iskolákból. Hegedűs Elek bagonyai tanító 1908-as írása jól érzékelteti a korhangulatot: „Midőn jelenlegi állásomat elfoglaltam, első dolgom az volt, hogy a vend tankönyveket kizártam az iskolákból. A lakosság egy kis ideig nyugtalankodott a hirtelen átmenet miatt, de lassan-lassan egészen beletörődött. Ma már nem lehet szó az iskola falain belül a vend nyelvről.” (Szilágyi, 2003.) A tanító hozzáteszi: a gyerekek is kicsúfolják azt, aki vendül szólal meg, s a magyar fokozatosan a liturgiában is átveszi a vezető szerepet.

Viharok kereszttüzében

A trianoni békeszerződés aztán még inkább politikai céltáblává avatta a vendeket. Lakóhelyük kétharmada a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz került, és új nevet kapott: Prekmurje, azaz Muramellék vagy Murántúl. Ezután a vendeknek már nemcsak a magyar, hanem a szlovén nacionalista törekvésekkel is szembe kellett nézniük.

Magyarországon ekkor születtek meg azok az összefoglalóan vend teóriaként ismertté vált elméletek, amelyek a népcsoport önálló, szlovéntől független identitását igyekeztek erősíteni, ezzel mintegy jogot formálva a területre és annak lakóira. Ennek hívei egyebek mellett arra hivatkoztak, hogy a vend nyelv a 16. századtól kezdve 300 éven át az oktatás nyelve volt, és olyannyira különbözik a többi szlovén nyelvjárástól, hogy különálló, széleskörű irodalmat tudott produkálni (lásd keretes írás.) Mikola Sándor, a fizikából is ismert tudós pedig a vendek magyarságtudatára helyezte a hangsúlyt az érvelésben. Erre is van azonban ellenérv. „Igaz, hogy a vendeknek volt egy erős hungarustudatuk, de akkoriban ez ugyanúgy elmondható volt a történelmi Magyarországhoz tartozó többi nemzetiségre is. Zrínyi Miklós például egy jeles horvát família sarja volt, mégis a magyar barokk irodalom legjelesebb képviselőjeként tartjuk számon” – cáfolja meg Mikola logikáját Lukács István professzor, az ELTE Szláv Filológiai Tanszékének oktatója, a téma egyik neves szakértője.

A vend Miatyánk
(Forrás: Wikimédia/Doncsecz)

Átnevelés

A trianoni fordulatot követően mindenesetre az új hatalom megkezdte a muravidékiek „nemzeti, ideológiai átnevelését”. A szlovének úgy vélték: „Ha a muravidékieket nem neveljük szlovénokká és az SZHSZ királyság állampolgáraivá, bármikor újból elveszíthetjük őket” (Szilágyi, 2003). Ezzel nekiláttak a sztenderd szlovén irodalmi nyelv bevezetésének.

Mivel ez a törekvés meglehetősen erőszakosra sikeredett, sokan örömmel vették, amikor 1941-ben Magyarország ismét visszacsatolta területéhez a Muravidéket. Ám a régi-új hatalom sem hozott sok jót: 1941 és 1945 között még nagyobb lendülettel folytak a magyarosító törekvések, mint a Monarchia korában. Ekkor valamennyi, még működő vend nyelvű újságot betiltották, és idővel a vend nyelvű könyvek kiadása is leállt.

1945 után a jugoszláv kommunista rezsim nem állította vissza a vend nyelvű sajtót, részben azért, mert az azt művelők többségében evangélikus vagy katolikus papok voltak, akik a két világháború közötti írásaikban rendszeresen tettek közzé kommunistaellenes kijelentéseket.

Szlovénia sem a függetlenség 1991-es kimondása után, sem az EU-csatlakozást követően nem ratifikálta a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, pedig ennek az elvei voltaképpen megfelelnének a vendre. Az okmány szerint a regionális nyelv „kritériumai” a következők: az adott állam olyan polgárai beszélik, akik a lakosság többi részénél számszerűen kevesebben vannak, és nyelvük különbözik a lakosság többi része által beszélt nyelvtől. Meg kell jegyezni azonban, hogy a szlovén állam európai mércével mérve is meglehetősen széleskörű jogokat biztosít a területén élő többi kisebbségnek, így a magyaroknak, az olaszoknak és a romáknak is.

Egy s más a vend nyelvről

Szlovéniának a maga 2 millió lakosához képest viszonylag sok, közel 40 különböző nyelvjárása van. Ezek legnagyobb része számos eltérést mutat az írott nyelvtől, de míg a vend egészen a 20. századig megőrizte különállóságát, addig a többi szlovén régióban a 19. század végére már csaknem mindenhol a France Prešeren által sztenderdizált szlovén nyelvet használták.

A vend mind a ragozás, mind a szókincs, mind a kiejtés szempontjából meglehetősen eltér a sztenderd szlovéntól. Ragozás tekintetében csak a példa kedvéért: a nyelvjárásról szó alakjai szlovénul o narečju és vendül o narečji, míg a Muravidéken szó szlovénul v Prekmurju, vendül v Prekmürji.

A szókincsben egyes források szerint körülbelül 50 százalékos eltérés lelhető fel a szlovén és a vend között. Az eltérő szavak között vannak teljesen különböző alakok, és olyan szavak is, amiket a vend csupán eltérő alakkal és kiejtéssel mond. Pl. a vezető szó szlovénul vladar, vendül ládar, a száj pedig szlovénul usta, vendül vüsta.

Kiejtés terén a vendet különlegesen ízesnek mondják a szlovénhoz képest, főként a diftongusok gyakori használata miatt. A híd szó például szlovénul most, vendül moust, a fehér szlovénul beli, vendül bejli, míg az ág szlovénul veja, vendül pedig vejka. (A csángó analógia már csak azért is helytálló, mert ez a nyelvjárás is számos archaikus formát őrzött meg.)

„Én vend vagyok”

Egy biztos: a vendek – bár etnogenetikailag egyértelműen a délszláv népcsoporthoz sorolhatók – rendelkeznek egyfajta önálló identitástudattal. Lukács István professzor, akit családi kötelékek is fűznek a Rábavidékhez, elárulja: a kisgyerekek egy része máig a vendet tanulja meg anyanyelveként, vagyis a szülők nem az irodalmi nyelvet használják otthon. Még inkább megvilágító erejű azonban egy személyes története: „Évekkel ezelőtt egyszer csak becsengetett hozzánk egy férfi, aki tört, archaikus szlovénsággal csak annyit mondott: »Ge sam vend«, vagyis: »Én vend vagyok«. Mint kiderült, egészen Amerikából utazott ide, hogy megismerje a népe eredetét, a gyökereit.”

Források:

Lukács István (szerk.): A vend kérdés. 1996.

Bojtár Endre: Kik azok a vendek, s kik voltak a venetek-venedek?

Szilágyi Imre: A magyarországi szlovénokról, avagy régebbi magyar nevükön a vendus-tótokról. In: Limes 2003/3. 83-97.

Wikipédia