I. Richárd 1199-ben halt meg francia földön egy hadászatilag jelentéktelen várostrom során, nyíl sebesítette meg. A történészek zöme szerint a seb elüszkösödött, és Richárddal vérmérgezés végzett. Akadnak viszont, akik szerint a nyíl mérgezett volt. Bár a király szíve csupán szürkésbarna por, és a halál oka a szerv maradványai révén kideríthetetlen, a mostani elemzéssel a francia kutatók azt azért nagy valószínűséggel ki tudták zárni, hogy az angol királlyal mérgezett nyíl végzett volna. „Toxikológiai elemzésünk nem mutatta ki arzén vagy más fém jelenlétét, így nem találtunk semmilyen bizonyítékot mérgezésre” – idézte Philippe Charlier-t, a Raymond Poincaré Egyetemi Kórház kórbonctani szakértőjét a BBC.

Az elemzés ugyanakkor kimutatott virágport, méghozzá többfélét: százszorszép, mirtusz, menta, (fenyő)tömjén, továbbá nyár és harangvirág nyomait. Utóbbi kettő azért érdekes, mert megerősíti, hogy Richárd tavasszal halt meg, áprilisban, de legkésőbb júniusban. (A történelemkönyvek április 6-át adják meg dátumként, ám az akkori naptárak hitelességét nagyon nehéz a mából ellenőrizni, jóval a pápai naptárreform előtti az időszak.)

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A kutatók találtak még meszet is a vizsgálathoz használt mindössze 2 grammnyi szívporban – nem a teljes maradványt elemezték. A mésszel feltehetően tartósítani akarták a balzsamozók a szívet, a virágokkal pedig a konzerválás mellett illatosítani is. A tömjén és a mirha nem csupán kellemetlen szag elnyomását szolgálhatta, hanem illatsuggallat is lehetett a király szentséges voltára.

Oroszlánszívű Richárd 42 évesen halt meg. Belső szerveit – szíve kivételével – Chalus-ben temették el, testét (apja, II. Henrik, és anyja, Aquitániai Eleonóra mellé) a fontevraudi apátságban. Szívét Rouen városának katedrálisa kapta meg. 1838-ban fedezték fel, már akkor is pusztán por volt a hajdani balzsamozás ellenére, mivel a szív „koporsójaként” szolgáló ólomládika nem zárt légmentesen.