Korábban már olvashattunk arról, hogy az egyetemes nyelv keresésében és megalkotásának szándékában Magyarország sem maradt le a nagyvilágtól: Tapolczafői Kalmár György volt hazánkban az első, aki három egymást követő kiadásban (1772, 1773, 1774) publikálta „filozófiai avagy egyetemes” nyelvének vázlatát. Műve befejezetlen maradt, azt azonban láthattuk, hogy Kalmár György az egyetemes nyelv szókészletének megalkotása során Leibniz azon elméletét használja fel, mely szerint az ősnyelv, az egyetemes nyelv szavainak gyökeit a létező nyelvek szavaiból kell (és lehet) kiszűrni.

Kalmár Györgyöt követően hazánkban az egyetemes nyelv keresésének gondolata másokat sem hagy nyugodni. A leibnizi (és kalmári) gondolat továbbvivői között az egyik első: Réthy András.

Réthy András Lingua universalis című kötetének címlapja

Tovább a leibnizi úton

Réthy András (1778-1841), a győri királyi akadémia görög professzora 1821-ben Bécsben jelenteti meg mintegy 145 oldalas Lingua universalis című kötetét. Kötete mottójában (végső soron Leibnizre hivatkozva) az alábbiakat fogalmazza meg:

... ex omnibus linguis fieri per abstractionem posse linguam universalem matricem radicalem, quam nemo loquatur, sed quae sit omnium radix.

...minden nyelvből kivonható az ősi, egyetemes gyöknyelv, melyet senki nem beszél, de mely mindegyik alapja (gyökere)”.

Réthy András egyetemes nyelv terén végzett munkásságával Móra Ferenc (1879-1934) is foglalkozott egy írásában. Móra 1923 és 1928 közötti írásaiból állította össze Sokféle című kötetét; ebben szerepel Az eszperantó magyar ősei című rövid kis írása, melyben Réthy és Leibniz elgondolását összehasonlítva az alábbiakat állapítja meg:

„Réthy rendszere az úgynevezett a priori rendszerek közé tartozik, amelyek nem támaszkodnak a meglevő nyelvi anyagra, hanem előre megállapított önkényes elv szerint a semmiből szerkesztődnek. A győri professzor világnyelvének elméleti alapja tudatosan vagy véletlenül a Leibnizével azonos, aki szerint minden komplex idea egyszerű ideákra bontható, s az alapideák nevéből egyszerű variációkkal állítható össze a többi. Csakhogy Leibniz nem csinált se szótárt, se nyelvtant az elméletéhez, a győri pap pedig megcsinálta mind a kettőt, különös gonddal vigyázván arra, hogy az univerzális nyelv szavai ne csak rövidek, hanem szépen hangzóak is legyenek.” (95. oldal)

Móra Ferenc is írt Réthy András egyetemes nyelvéről – nem kevés iróniával
(Forrás: moramuzeum.hu)

Bár Réthy egyetemes nyelve a Leibniz és a Kalmár által már kijelölt úton halad, abban mindenféleképp újdonság, hogy elődjeihez képest a győri professzor 145 oldalas könyvével az általa megálmodott egyetemes nyelv szótárába is részletes bepillantást enged.

Egyetemes hangok, egyetemes szavak

Réthy Lingua universalis című kötete összesen nyolc fejezetre oszlik: az első hétben elméleti fejtegetéseiről olvashatunk, az utolsó (és egyben leghosszabb) fejezet a Réthy-féle egyetemes nyelv alapszavait tartalmazza. Csak a kötet arányainak szemléltetésére: a 145 oldalas könyv nyolcadik fejezete már a 25. oldalon elkezdődik.

Kalmár György kapcsán már olvashattunk arról, hogy az egyetemes nyelv keresése során némileg elfogult a magyar nyelvvel: Kalmár egyetemes nyelvének megszerkesztésekor a magyar nyelvet a legalkalmasabbnak és leglogikusabbnak tartja. Nem mentes minden részrehajlástól saját anyanyelvét illetően Réthy sem: az általa megálmodott egyetemes nyelv magánhangzói kapcsán deklaráltan a magyar magánhangzókészlethez nyúl vissza. Az egyetemes nyelvben Réthy kilenc magánhangzót vél megállapítani: „a, ä, o, ö, e, ë, i, ü, u, melyek a magyar nyelvben ily módon fedezhetőek fel: á, a, o, ö, e, é, i, ü, u”. E magánhangzók mellé még 19 mássalhangzót is rendel, majd ezek kombinációjából összesen 3969 egy szótagú szót „gyárt le”.

Réthy feltételezése ugyanis az, hogy az ősnyelv 3969 egy szótagú szóból állt, melyekből később keletkeztek a több szótagú szavak. Réthy számításai szerint a 3969 egy szótagú alapszóból mintegy 15 752 961 két szótagú szó keletkeztethető.

Réthy itt is Leibniz és Kalmár azon elgondolását követi, mely szerint az összetett fogalmak az egyszerű fogalmak kombinációjából keletkeznek.

Csak tiszta forrásból: a magyar „kút” szó Réthy szerint kevésbé ősnyelvi jellegű, mint a görög κυτος [kutosz]
(Forrás: Wikimedia Commons / Neogeolegend / CC BY-SA 3.0)

Réthy az ősnyelv általa detektált 3969 egyszótagú szavának birtokában redukciós módszerrel próbálja meg néhány (általa ismert) nyelv összevetésével az eredeti ősnyelvi alakok mellé az eredeti jelentést is megtalálni. Így pl. az általa detektált kut ősnyelvi szó(tag) vizsgálata során összeveti (többek közt) a latin cutis ’bőr’, német Kutte ’csuklya’, magyar kút és görög κυτος ’üreg; edény’ szavakat, s az általa legáltalánosabbnak tekintett jelentést választja ki és fogadja el az ősnyelvi jelentésnek (ez konkrét példánkban a görög jelentés).

Ki győzné tüdővel...?

Problémát jelent azonban Réthy számára, hogy a természetes nyelvekben meglevő elemek nem karakterisztikusak, azaz a nyelvi jelek nem utalnak a jelentésre. (Korábban már láthattuk, hogy Kalmár szintén szembesült e problémával.) Ezért Réthy egy fogalomosztályozó rendszert is bevezet: minden fogalmat az általa felállított kilenc osztály valamelyikébe sorol és nekilát CVC (mássalhangzó – magánhangzó – mássalhangzó) képletű gyökszavakat „gyártani”.

Így pl. a hetedik osztály tartalmazza az idővel kapcsolatos szavakat; ezek között pedig megtaláljuk a Phuk szót ’hónap’ jelentésben. Az eredeti CVC-képlethez képest az alfajokat Réthy a gyökszó előtt szereplő magánhangzóval jelöli: így a hónapokat az eredeti Phuk gyökszó elé tett magánhangzóval jelöli, hozza létre.

Réthy könyvének 134. oldala, mely kiváltotta Móra Ferenc ironikus megjegyzését a Réthy-féle hónapnevek kapcsán

Réthy eredeti szándéka, hogy „az univerzális nyelv szavai ne csak rövidek, hanem szépen hangzóak is legyenek”, ennél a pontnál azonban jelentősen sérülni látszik, legalábbis a már idézett Móra Ferenc szerint, aki nem kis iróniával így ír:

„A hónap egyike a Réthy 3969 alapfogalmának s réthyül annyit tesz, hogy phuk. Most már: január = aphuk, február = äphuk, március = ophuk, április = öphuk, május = ephuk, június = ëphuk, július = iphuk, augusztus = üphuk, a négy emberes-hónap pedig: uphuk, haphuk, [häphuk,] hophuk! Az esztendő phakh, a tavasz phäkh, a nyár phokh, az ősz phük, a dél phok, az este phik és az éjszaka phök.

Így megy ez végig 150 oldalon keresztül, és aki győzte volna tüdővel ezt a köpködést, annak ez bizonyára nagyon szép nyelv lett volna, de például a szanálási törvényjavaslatot mégis nehéz lenne vele támadni, hát még védeni! (Ámbár az uk-mukkfukk is olyan, mintha ebből a szótárból maradt volna, s azzal elég gyakran találkozni ma is a hivatalos életben.)” (96. oldal)

Június (Réthyül ëphuk)
(Forrás: Wikimedia Commons)

Úgy tűnik, Réthy professzor egyetemes nyelve a szerzőn kívül nagyon kevesek nyelvévé vált; Móra Ferenc minden bizonnyal nem vált a Réthy-féle lingua universalis hívévé. Hogy mekkora szkepszissel viszonyult Móra e nyelvhez, kitűnik alábbi, igazán elsöprő kritikájából is:

„A bevezetésben csak annyit mond, hogy tízesztendei fáradsága gyümölcsét ajánlja a ’charissima patria’-nak, a ’nagyon szeretett hazá’-nak. Ahhoz képest semmi esetre se sok idő, hogy az ő világnyelvének a megtanulására legalább száz esztendő kellene egy embernek, akkor aztán ő tudna rajta beszélni, és csak olyan kellene hozzá, aki megértse.” (95. oldal)

Kalmár Györgyöt követően Réthy András is az egyetemes nyelv magyarországi megálmodóinak kevésbé sikeres úttörői közé sorolható; szerepük azonban nyelvtervezeteik sikertelensége ellenére sem elhanyagolható a hazai interlingvisztika területén. Ahogy azt a folytatásból látni fogjuk, sikertelenségük sem vette el mások kedvét attól, hogy e téren kövessék őket.

Források

Móra Ferenc: Az eszperantó magyar ősei. In: Sokféle – Utazás a föld alatti Magyarországon. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1982

Dr. Szerdahelyi István: Bábeltől a világnyelvig. Gondolat, Budapest, 1977

Szerdahelyi István: Bevezetés az interlingvisztikába. Történeti vázlat és forrástanulmány. Tankönyvkiadó, Budapest, 1980

Lingua universalis communi omnium nationum usui accomodata per Andream Réthy. Bécs, 1821