Montesquieu Perzsa levelek című műve fiktív levelek során keresztül meséli el két Európába látogató perzsa fiatalember, Üzbég (!) és Rika  történetét. A két utazó haza és egymásnak írt levelekben számol be tapasztalatairól, és levélben értesülnek az otthoni eseményekről. A mű érdekességét elsősorban az adja, hogy a francia író a kívülálló (a perzsák) szemszögéből mutatja be társadalmának visszásságait, illetve ezeken keresztül reflektál a kultúrák különbözőségére. A perzsák szemében az európaiak furcsák, az európaiak szemében a perzsák: „Hogyan lehet valaki perzsa?” – hangzik a klasszikus idézet.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A nyelv iránt érdeklődő olvasó reményekkel telve vághat neki a kötetnek, hiszen a kultúrák különbözősége a nyelvekben is tükröződik, és a nyelvek is különböző szerkezetűek – a perzsa fiatalemberek kapcsolatokat alakítanak ki a helyiekkel, feltételezhető tehát, hogy nyelveket is tanulnak, és ennek során szembesülnek a nyelvi különbségekkel is. Eltérő a perzsa és az európai írásrendszer is, de maguk a kultúrák is különbözhetnek abban, hogy miként viszonyulnak a nyelvhez, vagy éppen milyen nyelvi etikettet kell beszélőinek betartaniuk. Okkal feltételezhetjük tehát, hogy az író ezeket a lehetőségeket sem hagyja kiaknázatlanul.

Sajnos ilyen szempontból a Perzsa levelek csalódást okoz. Montesquieu ebből a szempontból éppen olyan, mint azok a sci-fi szerzők, akiknek regényeiben egy űrhajó leszáll egy idegen bolygón, és az utasok mindenféle nehézség (és Bábel-hal) nélkül társalognak az idegen lényekkel. A következőkben áttekintjük, milyen nyelvi vonatkozású elemek bukkannak fel a levélregényben.

Montesquieu
(Forrás: Wikimedia Commons)

Érdekes módon az általunk használt magyar fordítás számozása eltér az interneten fellelhető francia változatétól: a LXXIX. levél ugyanis a magyar változatból hiányzik. Egyéb különbségek is vannak: az L. levél szövege például megegyezik, de míg a magyar változatban szerzőjeként Üzbég, a franciában Rika van feltüntetve.

Az első nyelvvel kapcsolatos adatokat a CIX. levélben találjuk (a francia internetes változatban CX. levél.

Hallottam, hogy nemrégiben nagy vitába keveredett néhány doktorral a Q betű miatt; azt akarta, hogy ejtsék K-nak. A vita annyira nekihevesedett, hogy egyeseknek az ingük is ráment; végül is a legfelsőbb bíróság vetett véget a viszálynak: ünnepélyes határozatban megengedte a király valamennyi alattvalójának, hogy úgy ejtse ezt a hangot, ahogyan néki tetszik. Fölemelő látványt nyújtott Európának ez a két legtiszteletreméltóbb testülete, amint éppen az ÁBC egyik betűjének sorsa felől dönt.

On m’a compté qu’elle eut, il y a quelque temps, un grand démêlé avec quelques docteurs à l’occasion de la lettre Q, qu’elle voulait que l’on prononçât comme un K. La dispute s’échauffa si fort, que quelques-uns furent dépouillés de leurs biens: il fallut que le parlement terminât le différend; et il accorda permission, par un arrêt solennel, à tous les sujets du roi de France de prononcer cette lettre à leur fantaisie. Il faisait beau de voir les deux corps de l’Europe les plus respectables occupés à décider du sort d’une lettre de l’alphabet.

A szakasz kétségtelenül felkeltheti a nyelvek iránt érdeklődő olvasó figyelmét: nem tudunk ugyanis olyanról, hogy a q-t valaha másképp lehetett volna kiolvasni, mint [k]-nak (legalábbis a francia története során). Csalódással kell megállapítanunk, hogy a francia kiadás lábjegyzete szerint a részlet a Rasmus-vitára utal. Petrus Rasmus 16. századi filozófus az arisztoteliánus-skolasztikus iskolát ért kritikái miatt előbb a párizsi parlament, majd I. Ferenc előtt volt kénytelen megvédeni nézeteit. A király öttagú bizottságot nevezett ki, mely végül úgy ítélte, hogy Ramus meggondolatlan, fölényeskedő és szemtelen volt, és megtiltották, hogy a továbbiakban előadásokat tartson. (Később visszatért a katedrára.)

Petrus Rasmus
(Forrás: Wikimedia Commons)

Ennek a szakasznak tehát nincs köze a nyelvhez, mindössze azon ironizál, hogy tudományos kérdésekről tudományon kívüli szervezetek próbálnak dönteni. Némi vigasztalással szolgál a levél vége, amely már igazi nyelvpolitikai kérdést tárgyal:

Mondják, egy aragon király egyszer összehívta Aragónia és Katalónia rendjeit; az első ülések annak megvitatásával teltek, milyen nyelven folytassák a tanácskozásokat; a vita heves volt, százszor is szakításra került volna köztük sor, ha nem ötlik eszükbe az a közvetítő megoldás, hogy a kérdéseket katalánul teszik föl, felelni pedig aragon nyelven felelnek.

J'ai ouï dire qu'un roi d'Aragon ayant assemblé les états d'Aragon et de Catalogne, les premières séances s'employèrent à décider en quelle langue les délibérations seraient conçues: la dispute était vive, et les états se seraient rompus mille fois, si l'on n'avait imaginé un expédient, qui était que la demande serait faite en langage catalan, et la réponse en aragonais.

A francia kiadás jegyzete szerint az esemény 1610-ban történt: ekkoriban II. Fülöp volt Aragónia királya, de ő uralkodott a teljes Ibériai-félszigeten (Kasztíliában III. Fülöp néven), de ekkor  még külön királyságok voltak. Hajlamosak lennénk azt képzelni, hogy általános dolog, ha a nyelvválasztásnak az emberek jelentőséget tulajdonítanak, és presztízskérdést csinálnak belőlük – nem igazán értjük, a (Montesquieu által elképzelt) perzsák miért csodálkoznak ezen.

Az aragon korona területei a mai Spanyolország térképén
(Forrás: Wikimedia Commons / Mutxamel)

Ha még ez sem használ, kiadunk egy rézkarcot, mely Mazarint ábrázolja az akasztófán. Szerencsénkre nem tud jól francául, s oly gyalázatosan töri kerékbe a nyelvet, hogy jócsillaga előbb-utóbb lehanyatlik. Gondunk lesz rá, hogy alaposan értésére adjuk a népnek, milyen nevetséges a kiejtése. Pár nappal ezelőtt akkora nyelvtani szarvashibát fedeztünk föl a beszédében, hogy azóta minden utcasarkon erről komédiáznak.

Si cela ne suffit pas, nous ferons paraître une estampe qui fera voir Mazarin pendu. Par bonheur pour nous, il ne parle pas bien français; et il l’écorche tellement, qu’il n’est pas possible que ses affaires ne déclinent. Nous ne manquons pas de faire bien remarquer au peuple le ton ridicule dont il prononce. Nous relevâmes, il y a quelques jours, une faute de grammaire si grossière, qu’on en fit des farces par tous les carrefours.

Üzbég eleve azzal a megjegyzéssel küldi a beszédet, hogy nem sokat ért belőle. A szöveg Mazarin bíborost említi, aki ellen főminisztersége idején, 1648-ban valóban fellázadtak a prárizsiak. Mazarin itáliai származású volt, harminc éves is elmúlt, mire Franciaországba került, így érthető, hogy nem tudott jól franciául.

A szövegből egyértelműen kiderül, hogy a lingvicizmus már a 18. század elején is ismert volt Franciaországban. A képzelt tábornok beszédében arra mutat rá, hogy aki nem követi a közösség nyelvi normáit, az köznevetség tárgya lehet. Abban azonban tévedett, hogy ennek döntő jelentősége van: 1653-ban Mazarin visszatérhetett Párizsba.

Mazarin
(Forrás: Wikimedia Commons)

A CXXVIII. levélben Rika számol be Üzbégnek arról, hogy egy geometriatudóssal találkozott. A tudós az utcán összeütközött egy ismerősével, aki lelkesen újságolta, hogy éppen most adta ki húsz év munkájának eredményét, Horatius-fordítását.

Mi az, uram! – szólt a geometrikus –, húsz éve nem gondolkodik? Mások nevében beszél, és mások gondolkodnak a maga nevében? Hát nem gondolja, uram – kérdezte a fordító –, hogy nagy szolgálatot tettem a közönségnek, amikor hozzáférhetővé tettem számára a jó írók művét? Nem egészen ezt mondom – hangzott a válasz –, magam sem becsülöm másnál kevésbé a fölséges lángelméket, akiket ön tolmácsol. Csakhogy ön egyáltalán nem hasonlít hozzájuk: ön váltig fordít, de önt nem fogják fordítani soha. A fordítások olyanok, mint a rézpénz: ugyanaz a névértékük, mint az aranypénznek, és többet is forognak a nép kezén, de azért mégiscsak gyarlók és csekély értékűek.

Quoi! monsieur, dit le géomètre, il y a vingt ans que vous ne pensez pas! Vous parlez pour les autres, et ils pensent pour vous! Monsieur, dit le savant, croyez-vous que je n'aie pas rendu un grand service au public, de lui rendre la lecture des bons auteurs familière? Je ne dis pas tout à fait cela: j'estime autant qu'un autre les sublimes génies que vous travestissez; mais vous ne leur ressemblerez point; car si vous traduisez toujours, on ne vous traduira jamais. Les traductions sont comme ces monnaies de cuivre qui ont bien la même valeur qu'une pièce d'or, et même sont d'un plus grand usage pour le peuple; mais elles sont toujours faibles et d'un mauvais aloi.

Nos, nem véletlen, hogy az ilyesfajta vélekedést a szerző bolondságnak tünteti fel. Ha ugyanis a művet senki nem fordította volna le magyarra (vagy más nyelvre), aligha élvezhetnénk sokan. A fordítás híján azon szomorkodhatnánk, mennyi érdekes észrevételt tehettek a perzsa vendégek a nyelvről, és mi mindezeket nem ismerhetjük meg. Így viszont nincs min bánkódnunk.

A részleteket magyarul Rónay György fordításából idéztük, az Európa Kiadó 1981-es kiadásából.