Lovas a Balaton-felvidéken fekvő, alig 400 lelket számláló község. Egészen véletlenül tett szert nemzetközi hírnévre – legalábbis tudományos körökben –, amikor 1951 tavaszán a település külterületén található, a helyiek által csak „mackói” murvabányaként emlegetett dolomitbányából útépítéshez szállított murva kitermelése közben finom vöröses por és hatalmas csontok kerültek elő.

– Akkor összesen 142, emberi kéz által pattintással, csiszolással megmunkált állati, jávorszarvas-, kőszálikecske-, vaddisznó- és darucsontot találtak a régészek – eleveníti fel a történetet a szakdolgozatát az őskori bányáról készítő Kovácsné Kasza Katalin, miközben a község határában található bánya felé vesszük az irányt.

Megtudom, hogy a közigazgatásilag Lovashoz tartozó külszíni bánya az erdő közepén terül el, jelenleg egy erdészeti cég használja. Az egyhektáros terület állami tulajdonban van. A kutató sajnálkozva jegyzi meg, hogy sokan nem tudják vagy nem igazán tudják felmérni, hogy micsoda óriási régészeti felfedezés mellett élnek.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

– Mint ahogy azok a munkások sem tudták, akik a viszonylag kemény dolomit rétegben egy puha, úgynevezett festékföldfészekre akadtak, amelynek a színe a magas vastartalom miatt vörös volt – folytatja. – Ennek már több mint hatvan éve... Munka közben, ahogy a kőzethez akartak hozzájutni, a kezük ügyébe került állati csontokat félrerakták. Szerencsére a munkafolyamatokat ellenőrző erdész felfigyelt arra, hogy az előkerült csontok a méretük alapján nem hasonlítanak egyetlen ma élő állatra sem.

Közben megérkezünk a festékbányához. Az elhagyatott területen gyönyörű látvány tárul elénk: a függőleges bányafalat a vörös árnyalatokban gazdag dolomit színezi. Ezt az összhangot bontja meg a különböző kupacokban lerakott zöld, illetve más hulladék.

– A leletanyagot a veszprémi Bakonyi Múzeum régésze, Mészáros Gyula vizsgálta meg, aki már az első pillanatban látta, hogy a vörös színű csontok nemcsak hogy őslénycsontok, hanem látható rajtuk az emberi megmunkálás – magyarázza Kovácsné Kasza Katalin. – Ezek az eszközök ősi, jégkorszaki eredetűek. A régész azonnal Lovasra utazott, de a feltárás fázisait már nem tudta rekonstruálni, mert addigra a festékfészek anyagát a körülötte lévő dolomittal együtt teljesen kibányászták. A kutatás közben még egy festékfészekre bukkant a területen, amelynek feltárása során újabb megmunkált csonteszközök kerültek elő. Kiderült az is, hogy a szabálytalan alakú festékgödör 5-6 méter széles, mélysége eléri a három métert, és a vörös festékanyag teljesen kitölti az üreget. A már említett 142 darabból álló leletanyagot Mészáros Gyula és Vértes László dolgozták fel, és az akkori Bakony Múzeumba, majd a Nemzeti Múzeumba került. Itt láthatóak azóta is az állati csontokból készült eszközök a régészeti kiállításon.

Már a jégkorszakban is bányásztak

A történész beszámolója szerint fény derült arra is, hogy a lovasi anyag az eddigi legrégebbi ismert bányából származik. Amíg a korábban legősibbnek tekintett bányák az újabb kőkor, azaz neolitikum körülbelül 6000-7000 éves kovafejtői voltak, a lovasi leletek a bányászat kezdetének időpontját messze hátratolták a jégkorszakba, több mint 10 000 évvel a neolit bányák keletkezési ideje mögé.

A helyszínen talált szerszámok az ősember bányászati munkáját segítették. A kutatók szerint az egykor ott élő emberek több ezer évvel megelőzték korukat: összetett, csákányszerű, nyeles szerszámokat használtak, ami egészen különleges.

Kovácsné Kasza Katalin közlése szerint a leletanyagot a nyolcvanas évek elején értékelte újból T. Dobosi Viola régész. Próbaásatást végeztek a területen, amelynek során településnyomokat, eszközöket és további festékfészkeket kerestek. Ez utóbbit találtak is, de festékfészket már nem.

Máig gondot jelent az 1951-ben megtalált első festékfészek pontos helyének behatárolása. 1995-ben a bochumi múzeum igazgatója vetette fel a lovasi leletek radiokarbonos vizsgálatának lehetőségét, azt Zürichben el is végezték. A festékbányából származó csontminták úgynevezett C14-es szénizotópos vizsgálatával megállapították, hogy azok 11 ezer 740 évesek.

A szakemberek úgy vélik, hogy a leletek stabil, jelentős lélekszámú népességet sejtetnek: a lovasi közösség tevékenysége nagyjából húsz kilométer sugarú körben képzelhető el a nyersanyagok minősége alapján.

– Mire használhatták a Lovason „kibányászott” vörös anyagot az ősemberek?

– Régészeti tény, hogy az őskori lelőhelyekről, telepekről, sírokból ritkán hiányzik az okker – magyarázza a történész. – Legkorábbi hiteles előfordulása ezelőtt 150 ezer évre tehető: a neandervölgyi ősember barlangjából ismerjük. Ettől az időtől kezdve nincsen olyan népcsoport vagy régészeti kultúra, amely ne használta volna. Valamennyi kontinensen állandó és jellegzetes kísérője az őskornak. Az okkersíros kultúrának pedig egyenesen a névadója. Franciaországban egy barlangi ásatáson 8-10 kilónyi festéket gyűjtöttek össze. Híres festett barlangokban, sziklaereszek falán, Eurázsiában és Afrikában a leggyakrabban használt festékanyag. Az őskori temetkezéseknél a holttestet elföldelés előtt szinte kivétel nélkül bőségesen behintették a szent és nélkülözhetetlen vörös festékkel. A szokás magyarázata a vörös színben rejlik: az erő és a vér színe. Néprajzi párhuzamok alapján feltehető, hogy az élők harc, vadászat vagy ünnepségek előtt vörös festékkel kenték be a testüket. Ennek gyakorlati haszna is volt, megvédte őket a vérszívó rovaroktól. A földevés szokását is feltétlenül meg kell említeni, a vörös földfestékből gyúrt golyócskák mint gyógyszer vagy élvezeti cikk szerepeltek az őskori étlapon. Gazdasági jelentősége is volt a lovason bányászott vörös festékpornak. Egyes Ausztráliában élő törzsek, a yantruwunták például bizonyos időközönként festékbeszerző expedíciókat szerveztek, 500-600 kilométeres utat is megtettek a fontosnak tartott nyersanyag beszerzéséért. A kitermelt anyag élénk cserekereskedelem tárgya lehetett, nagy területeket behálózó kapcsolatrendszerek kialakulását segítette az őskori társadalmakban. Sok helyen a legfontosabb cserecikkek egyike, nem egyszer alapvető értékmérő, a kezdetleges pénz rangjára emelkedik.

– Az itteniek is kereskedhettek vele?

– A bányából kitermelt hatalmas mennyiség alapján azt feltételezik a kutatók, hogy már az itt élő őskori ember is cserekereskedelmet folytatott a vörös festékkel, Magyarországon ugyanis még nem találtak barlangrajzokat, amelyeknél felhasználhatták volna a festéket. Az első becslések még 45 ezer év körülire tették a lovasi őskori bánya korát, de az elvégzett szénizotópos vizsgálat nemrégiben kiderítette, hogy a leletek 11 470 évesek, ami a jégkorszak utolsó periódusának felel meg. A vörösfesték-bánya legnagyobb jelentősége, hogy bizonyítja, az őskőkorban, a paleolitikumban a vadászatból és gyűjtögetésből élő ember is képes volt eszközök készítésére, még az élelemtermelés kialakulása előtt.

A szakdolgozatát az őskori bányáról készítő és jelenleg régésztechnikusként dolgozó kutató azt is megjegyzi, hogy a ma is folyó kőkitermelés egyelőre nem tett kárt a Veszprém megyei bányában, amelyhez hasonlót a világon eddig egyedül Afrikában találtak, de a környezeti hatások, az időjárás előbb-utóbb eltünteti a több mint tizenegyezer évvel ezelőtt, a jégkorszak végén keletkezett külszíni bányát.

Többéves kitartó munka eredménye

A lelkes kutatónak köszönhetően hamarosan védett lesz bánya: Kovácsné Kasza Katalin kezdeményezte a bányaterület védetté nyilvánítását a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnál. A védett régészet lelőhellyé nyilvánítás ténye hamarosan az ingatlan-nyilvántartásba is bejegyzésre kerül.

– A lovasihoz hasonló, kivételes tudományos jelentőséggel bíró területeken, amelyek nemzetközi, illetve országos szempontból is kiemelkedően fontosak, nem lehet olyan tevékenységet folytatni, amely a lelőhelynek akár részleges állapotromlását eredményezheti – magyarázza. – Az ilyen védett helyeken a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal engedélye szükséges a földmunkával járó tevékenységekhez, legyen az akár faültetés vagy tereprendezés.

A lovasi polgármesteri hivatal pincéjében az emberiség történetének eddig ismert egyik legrégibb bányájáról szóló állandó kiállítást rendeztek be, de a történész-kutató szerint a terveik között szerepel egy menedékház és egy tanösvény kialakítása.