É. Kiss Katalin nyelvészprofesszor büszke a kitüntetésre, örül és megtiszteltetésnek veszi, hogy a mesterének tekintett Kiefer Ferenc nyugalmazott kutatóprofesszor után ő is megkapta a Széchenyi-díjat.

É. Kiss Katalin, az MTA levelező tagja, az MTA Nyelvtudományi Intézetének kutatóprofesszora hétfőn a magyar nyelv generatív szintaxisának kutatásában és a magyar nyelv szerkezete iránti nemzetközi érdeklődés felkeltésében, a magyar nyelvtan oktatásának megújításában végzett iskolateremtő tudományos munkásságáért, egyetemi oktatói és szakmai-közéleti tevékenysége elismeréseként kapta meg a Széchenyi-díjat.

Mint azt É. Kiss Katalin az MTI-nek elmondta, azt kutatja kollégáival és doktorandusz hallgatóival, hogy „mi tesz minket képessé arra, hogy minden lehetséges magyar mondatot létrehozzunk és megértsünk; hogyan lehet a magyar anyanyelvűek mentális nyelvtanát modellálni”. Ha jó a modellünk, akkor például magyarra fordítani tudó számítógépes algoritmussá is átalakítható – jegyezte meg.

Példaként a „János megérkezett” és a „János érkezett meg” mondatpárt hozta fel, rámutatva, hogy egy grammatikamodellnek tudnia kell, mi a jelentéskülönbség a két mondat között, hová kell tenni a főhangsúlyt vagy miért rossz például az, hogy „Érkezett meg János”.

A generatív nyelvelmélet a nyelvtan vizsgálatának uralkodó irányzata a világban. Ebben a keretben olyan pontos megállapításokat lehet tenni a nyelvről, mint egy matematikai formula. A generatív nyelvészeket az érdekli, milyen az emberi nyelv mint olyan. Az emberi nyelvek közös tulajdonságai a magyarban olykor jobban kitűnnek, mint más nyelvekben, ezért a magyar alapján az emberi nyelv lényegéről is sok újat lehet mondani – hangsúlyozta a nyelvészprofesszor.

É. Kiss Katalin példaként említette, hogy bizonyos dolgokat a magyarban az igének az igekötőn keresztül való mozgása tesz láthatóvá. Például az angolban nem világos, mikor jelent egy „n” számnév „n”-t és mikor „legalább n”-t. A magyar segített megérteni, hogy a számneves kifejezések alapjelentése a természetes nyelvben „legalább n”: például a „Tíz cigarettát elszív egy nap” azt jelenti, hogy legalább tízet. Akkor jelent a „tíz cigaretta” pontosan tízet, ha közvetlenül ige előtti főhangsúlyos pozícióba kerül: „Tíz cigarettát szív el egy nap”. Az angolban ez a különbség nem látszik – fejtette ki.

A professzor, aki magyar-angol szakon diplomázott a Debreceni Egyetemen, úgy találja, hogy a generatív mondattani kutatás olyan, mint a rejtvényfejtés, meg kell találni a rendszert a nyelvi jelenségek mögött.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tanít és jelenleg a történeti mondattan kutatásával foglalkozik: a Halotti beszédtől vizsgálja – több kollégájával közösen – hogy mi változott a magyar mondatszerkezetben.

É. Kiss Katalin 1949. május 31-én született Debrecenben. Szülővárosában, a Kossuth Lajos Tudományegyetem magyar-angol szakán szerzett diplomát, 1972-1982 között az egyetem oktatója volt. 1982-1986 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem docenseként tanított. 1986-89-ben az MTA Nyelvtudományi Intézetének tudományos főmunkatársaként folytatta kutatásait, 1991-től az intézet és az ELTE Elméleti Nyelvészet Szakcsoportjának tudományos tanácsadója. 2007 óta a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyetemi tanára.

Kutatási területe a nyelvelmélet, a magyar és általános nyelvészet. 1979-ben a nyelvtudomány kandidátusa, 1980-ban a nyelvtudomány doktora lett. 1995-ben habilitált. 2005-ben az Európai Akadémia tagjává, 2007-ben az MTA levelező tagjává választották. Munkásságát a Gombocz Zoltán-emlékérem (1985), az Új Európa-díj (1994), a Palladium-díj (2005) és a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (2009) kitüntetésekkel ismerték el. Számos tudományos publikáció és könyv szerzője.

Kossuth-díj – Makkai Ádám költő, író, műfordító

„Nagyon nagy meglepetés, nagyon nagy öröm számomra a Kossuth-díj” – nyilatkozta az MTI-nek Makkai Ádám költő, író, műfordító, nyelvész, a chicagói University of Illinois nyugalmazott professzora, aki a nemzeti ünnep alkalmából hétfőn vehette át az elismerést a Parlamentben.

Makkai Ádám az indoklás szerint a magyar költészetet világszerte népszerűsítő műfordítói munkásságáért, a rendkívüli formakultúrájú és páratlan nyelvi leleménnyel megírt költeményeiért, életpályája elismeréseként részesült Kossuth-díjban.

Mint Makkai Ádám megjegyezte, az elismerés egy kicsit későn jött, nem is annyira az ő, mint édesanyja szempontjából. „Édesanyám Ignácz Rózsa író, aki negyvenegy kötetet hagyott hátra. Mindenféle értelmetlen váddal illették, azt mondták, hogy klerikális, irredenta. Egyik sem volt igaz, a XX. század nagy magyar írónője volt. Úgyhogy a Kossuth-díj egy kicsit az ő elismerése is, anyáról fiúra szálló örökség” – fogalmazott Makkai Ádám.

A professzor kitér arra is, hogy erdélyi barátai felbíztatták, írja meg élete történetét. „Elmúltam hetvenöt éves és nagyon sok mindenen mentem keresztül életem során. Megjelent huszonöt kötetem: angol nyelvészet, magyar versek, esszék. Most valami olyasmit várnak tőlem, mint Faludy György Pokolbéli víg napjaim, csak más kiadásban. Nem tudom, hogy ennek a kérésnek eleget tudok-e tenni, de ezen dolgozom már néhány hónapja” – magyarázta Makkai Ádám.

Mint mondta, egy újabb verseskötetet is össze szeretne állítani, esetleg novellákat is írna.

„Anyám életművét is mozgatom” – jegyezte meg a díjazott, hozzátéve, hogy egy csíkszeredai kiadó jelenteti meg Ignácz Rózsa könyveit, de érdeklődnek az írónő művei iránt hazai kiadók is. „Az én feladatom, az én kötelességem, hogy foglalkozzam édesanyám életművével” – hangsúlyozta Makkai Ádám.

Makkai Ádám 1935. december 16-án született Budapesten. Egyetemi bölcsészeti tanulmányait Budapesten kezdte az ELTE-n, majd 1956 után az Egyesült Államokban, a Harvardon és a Yale-en folytatta. 1956 óta az Egyesült Államokban él. 1958-60-ban a hawaii, 1963-64-ben a Kuala Lumpur-i, 1965-74 között pedig több amerikai egyetemen tanított. 1969-2004-ben az illinois-i egyetem professzora, közben 1988-tól 2002-ig a hongkongi baptista főiskola nyelvészeti tanára. 1974-ben megalapította az amerikai nyelvészszövetséget, amelynek azóta ügyvezető és kiadóbizottsági elnöke. A Forum Linguisticum című szakfolyóirat alapítója, kultúrtörténeti jelentőségű munkája az angol nyelvű magyar költői antológia szerkesztése.

Metafizikába hajló, ironikus verseket írt. Kötetei többek között a Szomj és ecset (1966), a K=13 (1970), a Jupiter szeme (1991), Úristen! Engedj meghalni! (2002), Az erő (2003) valamint a Jézus és a démonok imája (2005). Budapesten 2002-ben mutatták be A legszebb ezer vers költészetünk nyolc évszázadából címmel ezeroldalas versantológiáját, amelyet tankönyvnek is ajánlottak.

É. Kiss Katalinnak és Makkai Ádámnak a nyest.hu is gratulál.