Kétrészes cikksorozatunk hétfőn megjelent első részében elsősorban olyan kifejezésekkel foglalkoztunk, amiket mi aggattunk a környezetünkben élő népek képviselőire. Tőlünk távol élő nemzetiségekről is élnek bennünk előítéletek. A skótok világszerte híresek a fösvénységükről. Valószínűleg közvetítéssel jutottak el hozzánk ezek a túláltalánosítások, nem közvetlen tapasztalaton alapulnak. A skót viccek sokadik virágkorukat élik, és ezen a gazdasági világválság sem enyhített:

„Szegény skót

A skót fölkeresi a híres orvosprofesszort, és megvizsgáltatja magát.

- Mennyivel tartozom? – kérdi azután.

- Ötven font a vizsgálat.

- Jaj, az nagyon sok, professzor úr! Én szegény ember vagyok...

- Na jó, akkor adjon húsz fontot!

- Annyi sincs. Összesen öt fontom van.

- Hát, ha ilyen szegény, miért nem keresett olcsóbb orvost?

- Mert ha az egészségemről van szó, nekem semmi sem drága.”

A skót jelzőt gyakran kapják a fösvény, zsugori emberek nálunk is.

A skótok szomszédságában élő angolok sem hagytak bennünket hidegen. Angolosan távozni annyit jelent, hogy úgy hagyjuk ott a helyet vagy közösséget, hogy azt senki észre nem veszi. Minden jel arra mutat, hogy a használatból már kiesett ez az argotikus kifejezés (ma sorolhatnánk a szlenghez): angolra tesz 'megöl'. Szinte adja magát a helyettesítés: hidegre tesz szintén 'megöl, eltesz láb alól'. Tehát az angolok nem tudják lemosni magukról a hidegvérűség sztereotípiáját.

Ahogy mi ítéltet(t)ünk mások által

Dr. Vasvári Lajos gyűjteményének első kötetében találunk néhány más nemzetek által rólunk alkotott közmondást.

Do not trust a Hungarian unless he has a third eye on his forehead – 'Ne bízzál a magyarban, hacsak nincs egy harmadik szeme a homlokán'. De mivel a magyaroknak nincs harmadik szemük, így ezzel azt akarták mondani a csehek, hogy soha.

Where there is a Hungarian there is an anger; where there is a Slovak there is a song (lengyel) – 'Ahol egy magyar van, ott düh van; ahol egy szlovák van, ott dal van'.

Liljana Lesznicskova tanulmányából megismerhetünk néhány szólást és közmondást, amelyet mi alkottunk magunkról, a másokkal való szembenállást hangsúlyozva: pl. franciának hajpor, magyarnak jó bor; magyarnak kalács, németnek korbács; zsidó jobbágy tár kincs, tót jobbágy zsíros konyha, magyar jobbágy pörlő társ. Ez utóbbi nem valószínű, hogy a helyes önkritikánk eredménye, inkább idegen hatást sejthetünk benne. 

Ahogy mások ítélnek meg másokat

Dr. Vasvári Lajos angol-magyar nyelvű gyűjteménye az egész világból tár elénk közmondásokat és szólásokat, melyek között etnosztereotipeket is felfedezhetünk. Az angol nyelvű változat után zárójelben szerepel a szerző megjegyzése, mely néptől származik a közmondás. Íme néhány ezekből:

An Irishman half intoxicated, an Englishman with his belly full and a Scotsman hungry (ír) – 'Az ír férfi félig részeg, az angol telihasú és a skót éhes.'

A Chinaman is ill only once in his life, and that is when he is dying (török) – 'A kínai ember egyszer beteg, akkor, amikor haldoklik.'

The English have hundred religions, but only one sauce. (francia) – 'Angliában száz vallás, de csak egy szósz van.'

The English love; the French make love (francia) – 'Az angolok szeretnek, a franciák szeretkeznek.'

A Scotsman is always wise behind tha hand (skót) – 'A skót mindig hátrafelé okos.' Russia's joy is drink (orosz) – 'Oroszország öröme az ivás.'

„Oroszország öröme az ivás” – tartja a mondás. Kegyetlen volt a moszkvai hajléktalanokkal 2000 tele
(Forrás: MTI/EPA/Makszim Novikov)

A Turk, a parrot and a hare: these three are never grateful (indiai) – 'A török, a papagáj és a nyúl: ez a három hálátlan.'

Liljana Lesznicskova tanulmányából: българин като забогатее, къща прави, а турчинът – жена зема 'a bolgár, ha meggazdagodik, házat épít, a török – megnősül'; гърците ги съсипва салтанатът, а българите инатът 'a görögöket a fényűzés, a bolgárokat a csökönyösség teszi tönkre'.

Etnonimák a szlengben

A szleng termékeny talaj az etnosztereotip kifejezések számára. A szleng folyton újít, szinte költői módon keres és talál képeket, amellyel kreatívan színesíti a nyelvi kifejezést. Kifejezetten divatos a népre, nemzetiségre vonatkoztatott általánosítások használata. Tevékenységet vagy tulajdonságot kifejező szavak alkotása a jellemző, a szólások, szóláshasonlatok nem „műfajai” a szlengben született etnosztereotip kifejezéseknek. Ezek a túláltalánosítások azonban nem feltétlenül közvetlen tapasztalás eredményei, valamilyen közvetítés révén (például a média) érkeztek hozzánk, pontosabban ahhoz a társadalmi réteghez, melynek tagjai nemcsak élnek a szlenggel, hanem benne is élnek. Információt szerezni, megismerni a világot ma már nem ütközik olyan nehézségekbe, mint korábban. Az utazási és információs szabadság alapvetően megváltoztatta a világképünket, s ez tükröződik a nyelvünkben is.

A példákat három szlengszavakkal foglalkozó kiadványból idézem. A szlengszótárak anyaga közel sem egységes: amit egyikben megtalálunk, a másikban lehet, hogy nem. Éppen ez a szlengkutatás problémája: a szókészlet, kifejezéstár sokkal gyorsabban változik, mint a köznyelvi szókincs. Továbbá egyes szavakat csak kisebb közösségek ismernek, használnak, mások eléggé széleskörű ismeretségnek örvendenek. A szleng tág értelmezésben minden olyan nyelvhasználati módra és nyelvi elemre használható, ami nem felel meg sem az irodalmi (főként írott), sem a köznyelvi (főként beszélt) változat normájának.

Két etnonimából képzett szleng ige: berománul 'rendkívüli fizikai fáradtságtól álomba zuhan'. A szó utal a román vendégmunkások fáradtságára, amit a mindennapi kemény fizikai munka idéz elő (Szlengblog). Ha valaki japánkodik, az erőszakosan lép fel, valódi erejét és képességeit eltúlozva fenyeget, megfélemlíteni próbál (Szlengblog).

Jelentésváltozáson átesett etnonimák melléknévként: albán 'értéktelen, megvetett, hitvány (minőségű)' (Szlengblog); olasz 'vagány, irigylésre méltó' (Szlengblog), divatos, menő; japán 'lopott' (Kövecses), japán áru is 'lopott holmi' (Kövecses). A roma emberre sokszor mondják: brazil (Tímár – Fazakas), dakota (Tímár – Fazakas) – ezek is népnevek, a roma emberek európaitól eltérő, sötétebb tónusú bőrszínére utalnak.  Ezek a szavak mind szerepelnek a köznyelvi szókészletben is, a különbség az, hogy a szleng más jelentésben (is) használja őket. Az biztos, hogy ha ezt az olaszok hallanák, elégedettek lennének. A többiek viszont igazán sértőnek érezhetnék ezeket a jelentéseket, mert negatív minősítések.

Bár nem etnonimából, hanem toponimából (földrajzi névből) képzett szó a következő példa, mégis érezzük, hogy igazából az emlegetett földrajzi területen élők, azaz az amerikai emberek életvitelének kritikája van benne: amerikázik 'munkahelyén tétlenkedik, az időt lopja' vagy 'a munkáltatónak végzett munkát (a szabályok szigorú betartásával) szándékosan lassítja' (Tímár – Fazakas), 'munkát kerül, lazsál' (Kövecses). Ebből képzett főnév, ill. melléknév az amerikázó 'munkakerülő, naplopó' (Kövecses).

„Ez nekem kínai” – mondjuk, ha valamit érthetetlennek találunk. A kínai nyelv, akár az írást, akár a nyelvtant nézzük, a kiejtésről nem is beszélve, számunkra az érthetetlen beszéd, a kibogozhatatlanság, a nehézség jelképe. Nem is könnyű megtanulni az európaiaknak. De ha a nehézség a fő szempont, utalhatnánk a japán, a vietnámi vagy a tibeti nyelvre is, amelyek szintén nagyon távol állnak tőlünk.

Az előítéletesség nem rossz, egy bizonyos mértékig pedig természetes is. Az előítéleteskedést túlzásba vinni viszont káros, ahogy az is káros, hogy sokan minden etnosztereotip kifejezésben rosszindulatú diszkriminációt vélnek látni.

Források:

Dr. Vasvári Lajos: Angol-magyar közmondások – mondások az egész világból I-II., Lord Kiadó, Budapest, 1994.

O. Nagy Gábor: Magyar szólások és közmondások. Talentum, Budapest, 1998.

Vicc Elek: Székelyviccek. Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft., Debrecen, 2002.

Gipsz Elek: Skót viccek. Hold Könyvkiadó, Budapest.

Juhász József–Szőke István–O. Nagy Gábor–Kovalovszky Miklós (szerk.): Magyar értelmező kéziszótár I-II. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989.

Liljana Lesznicskova: A saját – idegen oppozíció a magyar és a bolgár nyelvben. in:

Nyelv, nemzet, identitás II., Debrecen-Budapest, 2007, 53-62.

Cseresnyési László: Gondolatok az etnonimákról és a nyelvi neurózisról. pdf: http://home.hiroshima-u.ac.jp/monika/Cseresnyesi/Cseresnyesi/02C3AF9F-8AE3-44AF-9042-C53F6A648227_files/2.%20Onomastica%20ethnoneurotica.pdf

Kövecses Zoltán: Magyar szlengszótár. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1998.

Nyelvész Józsi: Szlengblog. Silenos, Budapest, 2009.

Tímár György – Fazakas István: Szleng-szó-szedet. Fekete Sas Kiadó, Budapest, 2003.