A csodálatos kutyadoki című művében a vélhetőleg sokak által ismert César Millán így ír a könyv Néhány gondolat a nemekről című részében:

Mexikóban nőttem fel egy olyan kultúrában, amelyet talán macsónak tartasz. Néhányan az Egyesült Államokban azt mondják rá: szexista. Bármilyen jelzőt is aggatunk rá, Mexikó egy olyan kultúra, amelyben nem értékelik úgy a nőket, mint például Amerikában. Tisztelik bennük az anyát, de emberi értékeiket távolról sem méltatják úgy, ahogyan kellene. Nem ösztönzik őket arra, hogy nagyobb legyen az önbecsülésük, sem arra, hogy a társadalom fontos tagjainak érezzék magukat. [...] Hálával tartozom zseniális és gyönyörű feleségemnek [...], hogy felnyitotta a szemem arra, hogy milyen lényeges szerepet játszanak a nők az emberi létben. Valójában ők a ragasztók, akik összetartják emberi falkáinkat.

(25. oldal)

A férfi és női biológiai dichotómia mintájára hierarchikus formában berendezett társadalom, kultúra és erkölcs, melyben a férfié az irányító főszerep, a nőnek pedig alárendelt szerep jut, a szexualitás fogalma alatt pedig kizárólag a heteroszexualitás értendő, a rendelkezésre álló történelmi források alapján nem volt mindig Mexikó sajátja. A dél-mexikói zapoték kultúrában máig tovább él ez a spanyolokat megelőző és az európai hódítókétól jelentősen eltérő felfogást tükröző kor és világkép a muxe [musé] alakjában.

Egy másik Mexikó
(Forrás: Wikimedia Commons / Eddo)

Eredet és etimológia

Juchitán de Zaragoza Mexikó Oaxaca államában található kisváros, ahol a lakosság a spanyol mellett a zapoték nyelvet (nyelveket) beszéli. A muxe (vagy más helyesírással muxhe) szó az általánosan elfogadott etimológia szerint a 16. században a spanyol mujer (’nő’) jelentésű (és grammatikailag is nőnemű) szóból került be a zapotékba. A muxe kifejezést a helyi nyelv azokra a fizikailag férfi személyekre használja, akik nőként viselkednek, adott esetben nőként öltöznek és a munka világában is gyakorta női tevékenységeket folytatnak.

A zapoték kultúra elterjedése Mexikóban
(Forrás: Wikimedia Commons / Yavidaxiu)

Mivel biológiai és társadalmi nemük (sex és gender) eltérő, egyfajta harmadik nemként jellemezhetőek. Semleges nyelvtani nem (neutrum) hiányában azonban a muxe szó és a vele egyeztetendő kifejezések egyébként komoly kihívást jelentenek a spanyol nyelvtanra nézve is. Számos szövegben, interjúban az eredetileg nőnemű mujer szó zapoték változata a spanyolba már hímnemű alakban kerül vissza (el muxe, los muxes), bár olyan példákat is láthatunk, ahol nőnemű a szó.

Amikor a muxék önmagukról nyilatkoznak, önmagukat nem tekintik nőnek, általában nem is törekednek arra, hogy plasztikai műtéttel és/vagy hormonkészítményekkel még nőiesebbé tegyék magukat azon túl, amit a ruházat és a smink adhat: ők a harmadik nem. A személyes névmások és egyéb szavak használata során viszont, melyek a spanyolban grammatikai nemmel rendelkeznek, egyéni használattól függően ingadoznak a hím- és nőnem használata közt. Amikor mások beszélnek róluk, szintén erős ingadozás tapasztalható a muxék kapcsán használt nyelvtani nem használatában: Alejandra Islas 2006-ban forgatott, a muxékról szóló dokumentumfilmjének spanyol címében például nyelvtanilag nőneműként szerepelnek: Muxes: Auténticas, intrépidas buscadoras de peligro (Muxék: A veszély autentikus és rettenthetetlen keresői).

Homoerotikus maja sziklarajz
(Forrás: Wikimedia Commons)

Negyedik nemként a szintén a zapoték kultúrában gyökerező marimacha szerepét lehet megemlíteni: ők olyan nők, akik férfi tevékenységet végeznek, általában nőkkel élnek együtt, de szemben a muxékkal, ők csak felnőtt korukban vállalják ezt a szerepet; olykor már házasság és gyermekszülés után.

Az ilyen jellegű, a muxékhoz hasonló harmadik (adott esetben negyedik) nem megléte, a spanyol hódítók világképétől teljesen eltérő világkép az őshonos amerikai kultúráktól viszont egyáltalán nem volt idegen. Vanessa Baird A szexuális sokféleség című könyvében úgy ír:

Az indián társadalom nem úgy fogta fel a világot, hogy abszolút és összebékíthetetlen ellentétek alkotják, mint a fekete és a fehér, a férfi és a nő, a jó és a rossz. És nem is azonosította automatikusan a nemi identitást, a szexuális szerepeket és a biológiai nemi kategóriákat. Kultúrájukban nem különült el egymástól szigorúan a spiritualitás és a fizikai szféra. A spiritualitás jelen volt minden intézményben, szokásban, törekvésben és időtöltésben. Amit a szellemek mondtak valakinek, az volt számára a „természetes”. Így aztán ha a szellemek víziókon és álmokon át azt üzenték valakinek, hogy éljen és öltözzön úgy, mintha a másik nemhez tartozna, ha nem tett volna így, a saját kultúrájával szállt volna szembe, és az életét is veszélyeztette volna. Vagy ahogyan az egyik indián bölcs megfogalmazta: „Nálunk az embert a természet és az álmai alakítják. Elfogadjuk olyannak, amilyen lenni akar.”

(52–53. oldal)

Nőként élő férfiak, férfiként élő nők, homo- és biszexuális kapcsolatok: ezek az őshonos amerikai indiánok széles körében teljesen normális és elfogadott dolgok; a gyarmatosítók számára viszont felfoghatatlan és elfogadhatatlan volt.

Két világ találkozása

Amikor a spanyolok (a többi európai gyarmatosítóhoz hasonlóan) megérkeztek Amerikába, ott olyan szokásokra leltek, melyeket az ő világképük terminológiája szerint sem értelmezni, sem elfogadni nem tudtak. A spanyol hódítók, misszionáriusok, történetírók és felfedezők az amerikai kontinens teljes széltében és hosszában olyan „erkölcstelen” szokásokról szólnak, melyeket jobb esetben pejoratív módon minősítettek, rosszabb esetben tiltottak és/vagy tűzzel-vassal üldöztek.

Az ókori görög filozófia és a humanista gondolkodás azon felismerése, hogy minden dolog mértéke az ember, ennek megfelelően az egymás mellett élő kultúrák a maguk eltérő szokásaival, világképével, erkölcseivel stb. különbözőségükben is lehetnek egyenrangúak, nem hatotta át, és még kevésbé hatotta meg a spanyol hódítókat. A spanyolok, a maguk középkori, monoteista-keresztény szemléletével, a (vélt) isteni igazság birtokában óhatatlanul is a kizárólagosságot, a másokkal szembeni intoleranciát és a kirekesztést képviselték. Az Amerikában hódító kultúraként fellépő spanyolok az Újvilágban végül is nem folytattak más gyakorlatot, csak a már Európában is megismert tevékenységüket: míg az Óvilágban a muzulmánok, zsidók és eretnekek elleni harc jegyében fogant meg a vértisztaság, a limpieza de sangre ideológiája, Amerikában a pogány, „deviáns” és „szodomita” őslakosok szokásai elleni keresztes hadjárat került napirendre.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Példaként említhetjük meg Franciso López de Gómara (1511–1566) spanyol krónikás Historia general de las Indias (Az Indiák általános története) című művét, melyben a szerző nem éppen kedvezően, a spanyol puta ’kurva’ szó hímnemű alakját használva grandísimos putosként ír a mexikói Veracruz környéki Pánuco indiánjaról, felháborodik a férfi prostituáltak meglétén, azon, hogy férfiak nőként ékszerezik magukat – s elégedett azzal, hogy retorzióként Pánuco spanyol kormányzója sokukat emiatt rabszolgává teszi.

Egy másik krónikás, Bernal Díaz del Castillo (1492–1585) Historia verdadera de la conquista de la Nueva España (Új-Spanyolország meghódításának igaz története) című művében arról számol be, hogy Hernán Cortés, a vele szövetséges indiánok körében széles körben elterjedt azonos neműek közti szexuális érintkezést tiltandó, arra szólítja fel azokat, hogy „ne kövessenek el szodómiát és más olyan undorító dolgokat, miket szoktak”. A megbélyegzés és tiltás, a rabszolgaságba taszítás mellett a másság fizikai megsemmisítéséről ír az olasz származású Pietro Martire d’Anghiera (1457–1526) De orbe novo (Az új világról) című művében. Ebben Panama felfedezőjéről, Vasco Núñez de Balboáról jegyzi fel a szerző, hogy egy faluban a nőnek öltözött és homoszexuális gyakorlatot folytató férfiakra egész egyszerűen – és vélhetőleg Isten nagyobb dicsőségére – ráengedte a kutyáit, hogy azok tépjék szét a „szodomitákat”.

Balboa kutyákkal tépeti szét a homoszexuális panamai indiánokat – metszet 1594-ből
(Forrás: Wikimedia Commons)

Bármilyen meglepő is, a spanyolok minden intézkedése is kevés volt a szexuális sokféleség évezredes gyakorlatának totális megsemmisítéséhez. Sőt, azt kell mondanunk, a vértisztaság eszmeisége sajátos módon még rá is erősített arra, hogy a homoszexualitás, a másság és így a muxék napjainkig továbbéljenek a mexikói társadalomban. A limpieza de sangre gondolati világa szerint ugyanis a nőnek a megfelelő utódlás érdekében szűzen kell férjhez mennie, a házasságtörés más férfival bűn, a házasságon belül pedig a szexuális együttlét egyedüli célja kizárólag az utódok létrehozására korlátozódik. Mivel a nők számára előírás a szüzesség házasság előtti megőrzése, a házasság alatt más férfiakkal való nemi élet viszont szigorú tilalom alá esik, a fiatal férfiak (házasság előtti) szexuális beavatása során is fontos szerepet kaphat az azonos neműekkel, így a muxékkal folytatott viszony. A nem törvényes utódok miatti aggodalom ellen az azonos neműekkel folytatott szexuális viszony tökéletes megoldásnak kínálkozott már a gyarmati társadalom idején is (a férfiak számára is): tiszta szexuális élvezet a nem kívánt utódok ódiuma nélkül. Azonos neműekkel a házasság ideje alatt folytatott viszony sem egyértelműen minősül házasságtörésnek – a mai zapoték társadalomban azok a (házas) férfiak, akik muxékkal is tartanak fenn szexuális viszonyt, nem minősülnek sem homoszexuálisnak, sem biszexuálisnak, sem házasságtörőnek (sem pedig muxénak).

Férfi testben női lélek

A hetvenes évekig a muxék azonban latens módon vettek részt a mexikói hétköznapokban még Juchitánban is, azóta viszont a közösség megbecsült tagjaiként élik mindennapjaikat. Ahogy önmagukat jellemzik: férfi testben női lélek. Tevékenységük az öregek gondozásán át a kereskedelem, szolgáltatóipar és ruhakészítés, a közösségi élet szervezése, szexuális felvilágosítás széles skáláján mozog. Vannak köztük, akik férfiakkal folytatnak viszonyt, de olyanok is, akiknek feleségük és gyermekeik vannak.

Számosan közülük nőként öltöznek és sminkelik magukat, de ez sem általános: a hetvenes évektől kezdve azonban – visszanyúlva zapoték kulturális gyökereikhez – sokuk közt elterjedt az enagua és a huipil viselete. Muxénak mindazonáltal születik az ember, nem pedig azzá lesz – ez a fontos üzenet arra világít rá, hogy másságukkal együtt a muxék a férfiak és nők mellett „harmadik nemként” a társadalom egyenrangú tagjai.

Rózsaszín enagua
(Forrás: Wikimedia Commons / Geneviève / GNU-FDL 1.2)

Elfogadottságuk olyan szintű, hogy még a helyi katolikus vallásba is beépülni látszanak: a monda szerint Juchitán védőszentje, San Vicente Ferrer, akit Isten azzal bízott meg, hogy minden családba juttasson el egy-egy muxét, egy zsákban vitte őket, ám az Juchitán felett kiszakadt – ezért van oly sok muxe a városban (saját becslésük szerint az összlakosság legfeljebb 2 százaléka, más felmérések szerint 6 százaléka). Az viszont biztos, hogy a miséken is részt vesznek, a homoszexualitással hadilábon álló katolikus egyház helyi elöljárói pedig saját testvérükként tekintenek rájuk – másságuk elfogadásával együtt.

A muxe közösség – melynek egyik legismertebb képviselője, Amaranta Gómez Regalado a 2003-as választásokon, bár végül nem választották meg, mintegy negyedmillió szavazatot kapott – társadalmi elfogadottsága Mexikóban sokak számára egy alternatív és nyitottabb szemléletet kínálhat Mexikón kívül és belül egyaránt. „Nem arról van szó, hogy liberálisabb társadalom lennénk, az a helyzet, hogy humánusabb társadalom vagyunk. Úgy tekintünk rájuk, mint testvéreinkre.” – nyilatkozta a BBC-nek Vidal Ramírez, a juchitáni kulturális központ vezetője.

Ajánlott és felhasznált irodalom

A mexikói harmadik nem (angol nyelvű videósorozat): 1. rész; 2. rész; 3. rész

Reseña de "Hombres, mujeres y muxe´ en el Istmo de Tehuantepec" de Marinella Borruso

Cesar Millan és Melissa Jo Peltier: A csodálatos kutyadoki. Hogyan váljunk falkavezérré kutyáink számára? GABO Kiadó, Budapest, 2010

Marinella Miano Borruso: Hombre, mujer y muxe’ en el Istmo de Tehuantepec. Instituto Nacional de Antropología e Historia, México, 2002

Vanessa Baird: A szexuális sokféleség. HVG Kiadói Rt., Budapest, 2003