Minden zenerajongó tudja: számtalan módja van annak, hogy könnyen meg lehessen találni a legfrissebb dalokat a világhálón – elég végigpörgetni a digitális lejátszási listákat, elég körülnézni a Pandorához hasonló streaming szolgáltatások oldalain. Hasonlóképpen, a Netflix-előfizetőket is rendszeresen nyakon öntik reklámajánlatokkal, például romantikus vígjátékok vagy horrorfilmek előzeteseivel, attól függően, milyen alkotást láttak legutóbb. A művészetek kedvelői számára azonban mindeddig nem létezett olyan automatizált eszköz, amelyik támogatta volna őket online felfedezőútjaik során – mondjuk, olyan tanácsokkal, hogy: „Ha kedveled Jackson Pollock képét (No. 1), akkor tetszeni fog Mark Rothko alkotása is (No. 18.)”.

Most azonban már létezik ilyen hely. Az art.sy – egy start-up vállalkozás által üzemeltetett weboldal – október elejétől a nyilvánosság számára is elérhető: hatalmas, szabadon hozzáférhető szépművészeti gyűjtemény, a művészet online fogyasztását támogatni hivatott útmutatóval kiegészülve. Létrejötte arra a felismerésre épül, hogy ha az online közönség szívesen látogatja a fotók miatt például a Tumblr vagy a Pinterest oldalait, akkor bizonyára boldogan tölti az idejét festmények és szobrok tanulmányozásával is, főként, ha ehhez hozzáértő segítséget kap.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Több millió dolláros tesztüzem

Két éven át folytak a belső tesztelések – ez a befektetőknek, köztük a művészeti élet és a technológiai világ neves személyiségeinek több millió dollárjukba került –, hogy az elkészült honlap elérje a célját. Vagyis hogy azt a szerepet tölthesse be a vizuális művészetek terén, amelyet a Pandora a zene vagy a Netflix a filmek világában: egyszerre nyújtsa a felfedezés, a művelődés és a tanulás lehetőségét az érdeklődőknek.

Partnerintézményei révén – többek között 275 galéria és 50 múzeum van ebben a körben – az Art.sy referenciarendszerében, az úgynevezett Art Genome Projectben már 20 000 digitalizált műalkotás található. De ahogy egyre szélesebbé vált a platform, az Art.sy-nak is szembe kellett néznie azokkal a kérdésekkel, hogy miként lehet (ha lehetséges egyáltalán) alkalmazni a digitális elemzés eszközeit a vizuális művészetre: képesek-e az algoritmusok segítséget nyújtani a művészeti alkotások értelmezéséhez?

Robert Storr, a Yale Egyetem művészeti karának a dékánja – egykor a Modern Művészetek Múzeumának festészeti és szobrászati kurátora – a The New York Timesnak nyilatkozva kétségeinek is adott hangot. „Nagyon sok múlik azon, hogy ki állítja össze a kiválasztási kritériumokat, és milyen kulturális feltételezések állnak ezek mögött a kritériumok mögött” – hangsúlyozta. A művészet megértetésére szerinte az elképzelés csak korlátozottan alkalmas.

A Halál diadala
(Forrás: Wikimedia Commons / Pieter Bruegel)

Szakértő értékítéletet kell tanítani

A technológiának gyakorlatilag mindenre ki kellene terjednie. Ahhoz, hogy sikeresen fogalmazzon meg javaslatokat, a számítógépes rendszert meg kell tanítani a szakértő emberi értékítéletre. A folyamat a címkézéssel kezdődik: gépi kódokban kell tudni megfogalmazni a különbséget egy reneszánsz portré és egy modernista, csurgatással-fröcsköléssel készült festmény között, és csak ezután kezdődhet a kategóriába rendezés végtelen munkája, amely az összehasonlításnak és a kapcsolatok feltárásának az előkészítésére hivatott.

Az Art Genome Projectnél a 34 éves Matthew Israel, a New York-i Egyetem művészeti és régészeti PhD-hallgatója vezeti a tucatnyi művészettörténészből álló csapatot, akik meghozzák a döntéseket: melyek legyenek ezek a kódok, és hogyan alkalmazzák őket. Egyes címkék (amelyeket az Art.sy genomoknak nevez, és amelyek 800 körüli száma napról napra növekszik) olyan objektív jellemzők jelölésére valók, mint például a mű elkészítésének történelmi vagy földrajzi körülményei, az, hogy figuratív vagy absztrakt-e, vagy egy meghatározott művészettörténeti kategória képviselője-e.

Pokol
(Forrás: Wikimedia Commons)

A szubjektív címkézés veszélyei

A többi címke már rendkívül szubjektív, sőt akár mókás is lehet. Például a kortárs művészetekhez – megvilágítandó az ideológiai összefüggéseket – az Art.sy kurátorai olyan kifejezéseket is társíthatnak, mint  globalizáció vagy kulturkritika. A kortárs emlékezet nyomai elnevezésű kategória annyira rugalmas, hogy megfér benne egymás mellett a kínai konceptuális művész, Caj Kuo-csieng, valamint a fotós és filmes Matt Saunders is.

Pablo Picassóra jellemző lehet a kubista, az  absztrakt festészet, a Spanyolország, Franciaország és a  szerelem címke is – minden olyan feltétel, amelyik látható és kereshető az oldalon. Jackson Pollock munkáihoz pedig többnyire az  absztrakt művészet, a New York-i iskola, a fröcskölés/csurgatás, az ismétlődés vagy a folyamatorientált címkék illenek.

Meglepő ugyanakkor, hogy bár néhány ilyen kritérium Pollock kortársainak, Robert Motherwellnek és Willem de Kooningnak a festményeinél is megjelenik, az ismétlődés címke egészen más művészettörténeti korral és stílussal összefüggésben is felbukkan, például Tara Donovannél, aki a modern absztrakt szobrait a legváltozatosabb hétköznapi anyagokból (köztük egymásra rétegezett papírtányérokból vagy habosított műanyagból) készíti.

Ha adott a kategória, azon belül egy 1 és 100 közötti értéket rendelnek hozzá. Míg Andy Warhol alkotásai magas értéket kaphatnak a pop-art skáláján, addig követőit – művészeti hatásuktól függően – már eltérően lehet rangsorolni.

Egy szoftver segíti ugyan a festmények szűrését olyan alapvető vizuális minőségek esetében, mint a szín, de az értékítélet meghozatala emberi feladat marad: az összes érintett területhez be kell írni valamilyen számot.

Szénásszekér
(Forrás: Wikimedia Commons / Hieronimus Bosch)

Kurátori rátermettség: több mint matematika

A műszaki összetettséget ellensúlyoznia kell a kurátori rátermettségnek. „Megtanultuk, hogy a megfelelő adat sokkal több, mint egyszerű matematika – fogalmaz a 35 éves Daniel Doubrovkine, aki az Art.sy mérnöki feladataiért felelős. – Hogyan lehetne például lefordítani azt a gép számára, amit a melegség fogalma fejez ki? Meg sem próbálkozunk vele.”

Az Art.sy célja ugyanakkor, hogy kapcsolatot teremtsen a látszólag különböző világokat képviselő művek között. Erre való a katalógus, amely magában foglalja a többek között a British Museumban, a washingtoni Nemzeti Galériában, a Los Angeles-i Kortárs Művészeti Múzeumban található alkotásokat.

Egyik legutóbb csatlakozott partnerük a Smithsonianhez tartozó manhattani Cooper-Hewitt National Design Museum, amely – az intézmény digitális és újmédia-igazgatója, Seb Chan szerint – a rendelkezésre bocsátott alkotások alapján igyekszik tesztelni az oldal által alkalmazott technológiát, azt, hogy mennyire helytállóak a megállapított párhuzamok. „Vajon kulturális értelemben mit jelent olyasvalakinek ajánlani egy festmény megtekintését, aki éppen egy hetedik századból származó kanál részleteinek tanulmányozásával van elfoglalva?” – tette fel példaként a kérdést az igazgató. Márpedig hasonlókra kell felkészülni, és az Art.sy alkalmazottainak egy blogon keresztül el kell tudniuk magyarázni, hogyan is működik ez a folyamat.

Az ötlet – és a háttér

A 25 éves Carter Cleveland, a cég alapítója és vezérigazgatója az Art.sy-t princetoni végzősként álmodta meg, amikor nem talált megfelelő műalkotást kollégiumi szobájának dekorálásához. A terv végrehajtásához nagy segítséget nyújtott a családi háttér – apja művészeti szakíró, anyja üzletasszony –, végzés után pedig olyan partnereket vonzott magához, mint a galériás Larry Gagosian, illetve olyan támogatókat, mint Dasha Zhukova, a művészeti világ közismert alakja vagy Wendi Murdoch, Rupert Murdoch felesége. Eric Schmidt a Google-től és Jack Dorsey a Twittertől is csatlakozott a befektetői körhöz, tanácsadóként pedig John Elderfieldet, a Modern Művészetek Múzeumának egykori vezető festészeti és szobrászati kurátorát sikerült megnyerni.

Az ő támogatásukkal Cleveland teljes mértékben megvalósíthatja ambiciózus elképzeléseit. „A világ művészete szabadon hozzáférhető lesz bárki számára, akinek van internetkapcsolata” – mondta, arra utalva, hogy a cég számára nincs előírva profitterv. A bevételek a várható értékesítések jutalékaiból, illetve az intézményi partnerségekből származnak majd.

Forrás: Wikimedia Commons / Hieronimus Bosch

Veszedelmes lyukak az adatbázisban

De az Art.sy még nagyon messze van attól, hogy a világ valamennyi műalkotásának otthont adjon – a Google Art Projectben például közel kétszer annyi alkotás található –, és a  genom csak annyira lehet erős, amennyire ezt a korlátozott gyűjtemény lehetővé teszi. A görög vagy a római antikvitások rajongói most alig tudnák használni az Art.sy-t, ami olyan kulturális mulasztás, mintha a Netflix kínálatából kimaradna Alfred Hitchcock.

Robert Storr, a Yale dékánja aggódik is amiatt, hogy az adatbázisban fellelhető lyukakat rossz dolgokkal töltötték fel. „Ez a hely tényleg szörnyű művekkel van tele, ide senkit sem kellene irányítani” – vélekedett, miután alaposan áttanulmányozta az oldalt.

Az Art.sy alapítói azzal védekeznek, hogy mivel a művészet megértése mindig fejlődik, nem lehet örökérvényű útmutatót összeállítani. Sebastian Cwilich operatív igazgató úgy gondolja, hogy ezeket inkább érdekes kiindulópontoknak kell tekinteni.

A Cooper-Hewitt igazgatója, Chan megítélése szerint az Art.sy-hoz hasonló oldalak nem arra valók, hogy helyettesítsék a múzeumokat, a galériákat vagy a művészettörténeti könyveket, hanem arra, hogy segítsen kitágítani az ízlés határait a közönségnek, főként a művészeteket tanuló hallgatóknak. „Nem kell tudósnak lenni ahhoz, hogy lenyűgöző legyen a műalkotások felfedezése – fogalmazott. – Az Art Genome egy másfajta módja a szerencsés kapcsolatok létrejöttének. A mi kultúránkban, különösen az olyan 25 év alatti fiatalok számára, akiknek a web a természetes életterük, ez egy teljesen természetes módja a böngészésnek.”