Sok százmillió ember a szemtanúja annak a metamorfózisnak, amely úgyszólván naponta zajlik a Google nyitóoldalán. A művészi firkák, a megszokott logót átlényegítő doodle-ök mindig valami jeles alkalomra igyekeznek – többnyire sikerrel – ráirányítani a figyelmet. Gondolnánk, hogy az ezért felelős  agytrösztöt pusztán egy maroknyi ember alkotja? Egy Pac-Man játék, egy dallamok lejátszására alkalmas gitár vagy egy működő szintetizátor (előbbi Les Paul, utóbbi Robert Moog előtt tiszteleg) – csupán néhány darab abból a meghökkentő sorozatból, amelynek elemeivé a Google megszokott nyitóoldala időről időre átformálódott.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A pálcikaember öröme

Az egész dolog még 1998-ban kezdődött. A logó második o betűje mögött egyszer csak felbukkant egy karjait örömében magasba lendítő pálcikaember – azt akarván jelezni, hogy a csapat tagjai végre kiszabadultak az iroda fogságából. Mára mindez bonyolult mintákká, játékokká, híres személyiségek és események művészi ábrázolásaivá érett. A gyűjtemény több mint ezer darabot számlál. Híres és kevésbé ismert személyeknek, évfordulóknak állítanak – olykor sajátos – emléket, miközben egyre inkább interaktívakká és megoszthatókká válnak. Hogyan másként lehetne több száz millió ember figyelmébe idézni Amelia Earhart 115. születésnapját, vagy azt, hogy a cipzárt egy svéd elektronikai mérnök, Gideon Sundbäck találta fel? A feltaláló fotója – 132. születésnapjára emlékezve – a Google hatalmas lehúzott cipzárja mögül bukkant elő...

Amadeu de Souza-Cardoso 125. születésnapján
(Forrás: google.com)

A 2012-es olimpia alkalmából minden napra jutott egy-egy újabb sport témájú firka a keresőmező fölé. Az egyik napon a szinkronúszás, a másikon egy tornász (a két o betű volt a szer: a gyűrű), a harmadikon interaktív gátfutás került a nyitóoldalra, persze volt azért labdarúgás is: hárítani lehetett a 11-es rúgásokat.

A nap eseménye az irodában dolgozóknak

Minden új doodle-höz egy sor online hír kapcsolódik. Az, hogy mire esik éppen a választás, mindig figyelemre méltó esemény, leginkább az unatkozó irodai dolgozók számára, akiknek ezek a firkák kínálják a fájdalommentes átmenetet, hogy bele tudják vetni magukat a napi rutinnak megfelelő feladatok tengerébe.

Akár műalkotásként, akár designelemként tekintünk az ábrákra, mindenképpen a legnézettebb példái az adott kategóriának a világon. Ugyanakkor annak ellenére, hogy ekkora figyelem összpontosul rájuk, az alkotókról viszonylag keveset lehet tudni. Hogy kik ők, és milyen emberek lehetnek, arról mindennél többet elárul az az összeállítás, amelyben egy képzelt Chaplin-film jelenetei elevenednek meg: a csapat tagjai vállalkoztak a rendhagyó szerepre, a kiindulópont pedig természetesen ismét csak egy doodle.

Százmilliónyi ember látja ezeket az alkotásokat. Volt, amelyiket néhány óra alatt  dobtak össze, de akadt olyan is – például a Freddie Mercury emléke előtti főhajtás –, amelynek elkészítése több hónapig is eltartott. A "doodlerek" csapata csupán maroknyi, kényelmesen elférnek egy kis kaliforniai irodában.

Halottak napja
(Forrás: google.com)

A csapat kreatív vezetője, Ryan Germick elmondta, sohasem jut eszébe azon gondolkodni, hogy ilyen észvesztően sok ember látja az alkotásaikat. „Az emberi elme nem alkalmas arra, hogy felfogja, miként fog több száz millió ember értelmezni valamit. Számomra a legfontosabb az, hogy sikerül-e megnevettetnem a kollégáimat, vagy megtanítanom őket egy újfajta technikára. Ha igen, akkor rendben teszem a dolgom” – fogalmazott a BBC News-nak adott nyilatkozatában.

Művészet és technológia

„Csupán abban az egy dologban vagyunk biztosak, hogy a lehető legjobb módon próbáljuk reprezentálni a művészetet és a technológiát – tette hozzá, megjegyezve ugyanakkor, hogy saját magukat sem a művészek, sem a designerek táborába nem sorolják. – Valahol a szórakoztatás, a művészet, a technológia és a grafikai tervezés határmezsgyéjén tevékenykedünk. Az ezeket a területeket határoló vonalak nagyon elmosódottak.”

Állítása szerint a doodle-csapat a rendelkezésre álló korlátozott forrásokból a maximumot igyekszik kihozni: a lehető legtöbb derűt a befogadó oldalán. Egy időben egy Dennis Hwang nevű designer volt felelős a legtöbb doodle-ért, de ő azóta másfajta dolgokkal foglalkozik. A csapat munkájában részt vevők általában nem kapnak ellenszolgáltatást ezért a tevékenységért. „Ez nem rólunk, egyénekről szól, hanem a Google-ról mint kultúráról” – szögezte le Germick.

A legtöbben közülük a doodle-ok technikai részletein dolgoznak a kaliforniai székhelyű cég nevezetes 20 százalékos elvének értelmében (a napi munkaidő egy ötöde valamilyen projekt céljaira fordítható, dolgozzék bármilyen területen is az adott munkatárs).

Pedagógusnap (Argentína)
(Forrás: google.com)

Kris Hom mérnökként egyike volt a „20 százalékosoknak”, és csak a közelmúltban csatlakozott teljes munkaidőben a doodle-csapathoz. Mint mondta, számára ennek a feladatkörnek a csúcsteljesítménye az volt, amikor megtudta: saját édesanyja megosztotta másokkal az egyik játszható olimpiai doodle-jén elért eredményét. Hom szerint a doodle nagyszerű módja a weboldal humanizálásának.

Demokratikus folyamat

Annak eldöntése, hogy mi legyen az aktuális téma – ahogy Germick fogalmazott – „meglehetősen demokratikus folyamat”, és inkább a meglepetés ereje az, ami számít: vagyis az, hogy az adott esemény vagy személy jól illeszkedjék a kreatív sorba, mint például a közös, jelesebb évfordulók ünneplése.

Fontos szerepet játszanak a közönségtől érkező javaslatok éppúgy, mind a Google más országokban lévő irodáiban megfogalmazódó ötletek. Sok alkotás készül digitális rajzeszközökkel, de akad arra is példa, hogy a doodle eredetije valódi festmény: Jennifer Hom olajfestékkel, aranyozott lemezkékkel, vászonra készítette el alkotását, amikor Gustav Klimt születésnapjáról emlékeztek meg.

Gustav Klimt 150. születésnapja
(Forrás: google.com)

Végül is művészet?

„Ki szerettem volna fejezni hódolatomat Klimt leghíresebb festménye, A csók iránt. Bízom benne, hogy a mi szerény doodle-unk alkalmas rá, hogy méltóan emlékezzünk meg az ő ragyogó örökségéről” – írta válaszul a BBC News kérdésére. Vagyis mégiscsak művészet lenne a doodle?

„A művészet lényege az, hogy mentes a funkcióktól – cáfolta a felvetést Deyan Sudjic, a londoni Design Museum igazgatója. – A designt viszont, amelyet helyesebb lenne kereskedelmi művészetnek nevezni, korlátozza a funkcionális kötelezettség. Andy Warhol illusztrátorként kezdte pályáját, és művésszé formálta magát. A rajzokból, amelyeket illusztrátorként készített, nagyon sokat eladott, de korántsem annyit, mint amennyit a műveiből.”

A grafikus Si Scott viszont – aki vállalati ügyfelekkel foglalkozik, de alkotásai kiállításokon is szerepelnek – úgy véli, hogy napjaink új, modern művészete a design, beleértve a doodle-t is.

Jasmine Montgomery, a Seven Brands nevű marketingcég vezérigazgatója nem ért egyet vele. „Mivel a márkaépítési vagy reklámcélú kreativitás hasznosul, ez nem feltétlenül művészet: kereskedelmi és nem tisztán kreatív célokat szolgál. A doodle-ok egy jól megtervezett felhasználói élmény részei. Egyenértékűek azzal, mint amikor egy szállodához elegáns recepciót terveznek, vagy amikor egy terméket különlegesen szép csomagolásban hoznak forgalomba” – fejtette ki.

Mögöttes vállalati cél

Nehéz eltekinteni a doodle-ok által szolgált mögöttes vállalati céltól. Képeikkel segítenek megőrizni a Google imázsát, amelyet alkalomadtán igencsak megtépázni látszanak azok a támadások, amelyek a személyiségi jogok megsértését róják fel, illetve az adóelkerülés vádjával illetik a keresőmotorjával híressé vált céget.

Lisa Downey Merriam, a Merriam Associates márkaépítési tanácsadója megítélése szerint a „doodle-ok szórakoztatóak, bájosak, játékosak és megnyerőek, a legtöbbjük releváns és olykor meglepő – tehát sikerül néhány, a Google-ra különösen jellemző tulajdonságot megragadniuk”.

Amíg pedig a cég megőrzi dominanciáját, az ábrák és firkák – akár művészeti, design vagy szórakoztatási célú alkotásoknak, akár a kőkemény márkaépítés elemeinek tekintjük őket – részei maradnak a mindennapi böngészésnek.