Úgy tűnik, a társadalom minden rétegére kiterjedő írástudás még mindig csupán csalóka ábránd: az UNESCO adatai szerint a világon ma is 776 millió felnőtt analfabéta, vagyis öt emberből egy nem tud írni-olvasni. További 75 millió azoknak a gyerekeknek a száma, akik egyáltalán nem járnak iskolába, és ennél sokkal több gyermek vesz részt rendszertelenül az oktatásban vagy szakítja meg tanulmányit idő előtt.

„Iskolai záróvizsgát tesz egy analfabéta ember” – adja hírül az MTI 1950 márciusában. Magyarországon sokat javult a helyzet azóta

Ezért rendezi meg az UNESCO évről évre az „Írástudás Nemzetközi Világnapját”, amelynek keretében a szervezet rendezvényekkel és díjkiosztóval igyekszik felhívni a figyelmet az analfabetizmus felszámolásának fontosságára. „Sosem felejtem el, amit egy mozambiki nő mondott nekem egyszer: ha nem tudsz írni és olvasni, mindig félned kell. Ez igaz: hogyan találsz el a kórházhoz, ha beteg vagy? Hogyan olvasod el a gyógyszer tájékoztatóját?” – idézte fel emlékeit a díjátadó alkalmából Lalage Brown professzorasszony, aki 82 évéből harmincat szentelt arra, hogy nigériai és zambiai felnőtteket tanítson betűvetésre.

A szeptember 8-ai eseményen, amely idén az „Írástudás és esélynövelés” címet viselte, öt olyan szervezet kapott kitüntetést, amely hazájában sokat tett az írástudatlanság felszámolásáért. A kitüntetéssel a dicsőségen túl 20 000 dollár is járt.

Az idei viágnap plakátja

A díjazottak között szerepelt a Tin Tua elnevezésű szervezet, amely elsősorban Burkina Faso keleti területein működik. Az név gulimancema nyelven annyit tesz: „fejlesszük önmagunkat”. A szervezet munkájának köszönhetően évente 750 falu negyvenezer lakosa - köztük fele nő – részesül oktatásban egy olyan országban, ahol az írástudók aránya az egyik legalacsonyabb a világon: mindössze 26 százalék, és 18 százalék a nők körében. Az 1986-ban alakult szervezet öt helyi nyelven tanítja diákjait az írás, olvasás és a számtan alapvető ismereteire, megtoldva mindezt gyakorlati információkkal a higiénia, egészség, emberi és nemi jogok, valamint a földművelés témaköréből. Ez utóbbi téren például jelentős eredménynek számít, hogy a lakosok megtanulják a gabona raktározásának fontosságát, így kevésbé kell tartaniuk az ínséges időktől. A program részeként egészségügyi dolgozókat képeznek ki, mobil könyvtárakat állítanak fel, illetve a betűvetést frissen elsajátító lakosokat olvasásra szánt anyagok írására ösztönözik. Felmérések szerint az olyan falvakban, ahol a Tin Tua oktatói megfordultak, negyven százalékra – vagyis jóval az országos átlag fölé – emelkedett az írástudók aránya.

A második díjat a Nirantar nevű projekt kapta, amely India északi részén fejti ki tevékenységét. E szervezet legfőbb céljai az információ demokratizálása és a nők helyzetének javítása. Újságot alapítottak, amelyet kizárólag alacsony kasztbeli, egyszerű falusi asszonyok írnak és árusítanak, olvasnivalót biztosítva így helyi nyelven több mint 25 ezer embernek, akik úgyszintén frissen tanultak meg írni és olvasni. Az 1993-ban alapított szervezet 2002-ben kezdett maga köré gyűjteni olyan szociálisan hátrányos helyzetű asszonyokat, akik vállalkoztak arra, hogy az írás és olvasás mellett megtanulják az újságírás alapjait, valamint a videokamera és az internet kezelését. A kezdeményezésről eleinte mindenki azt hitte, őrültség, az újság mégis hamarosan sikeressé vált. Fő varázsa, hogy helyiek készítik helyiek számára – így garantáltan közérdekű témákat dolgozhat fel.

Szintén díjat kapott a SERVE nevű, Kelet-Afganisztánban tevékenykedő csoport, amely a helyi kisebbséget tanítja betűvetésre annak saját nyelvén (pashai), illetve a hivatalos pashto nyelven. Évente mintegy 1000 ember vesz részt a programban – többnyire olyan képzetlen asszonyok, akik elvesztették férjüket az országot régóta sújtó háborúk valamelyikében, így egyedüli kenyérkeresőként kénytelenek fenntartani családjukat. Az oktatás érdekessége, hogy a diákok eredetileg csupán a hivatalos nyelven tudtak tanulni; anyanyelvüket, a pashait csak később emelték be a tantervbe. Az így kétnyelvűvé alakult képzés a folyamatos háborús konfliktusok ellenére sikerrel működik.

A negyedik díj Fülöp-szigeteki La Union Agoo nevű önkormányzatának járt, amely 49 faluközösség számára kínál folyamatosan képzéseket, vagyis lehetőséget akár az élethosszig tartó tanulásra. Ez azt jelenti, hogy a diákok nem csupán az alapismereteket sajátíthatják el, hanem további tanfolyamok közül is választhatnak: a terapikus masszázstól kezdve a hegesztésig számos szakmát kitanulhatnak. Ezen kívül ösztöndíjat biztosítanak azoknak a tehetséges gyerekeknek, akiknek másképp nem lenne anyagi lehetőségük képezni magukat. Mindemellett mobil könyvtárak és utazó tanárok jelentik a biztosítékot arra, hogy a „tudás” a legeldugottabb falvakba is odataláljon.

Végül az ötödik, „Tiszteletteljes Említés” névre keresztelt díjat a zsűri egy, a bhutáni nevelésügyi minisztérium által finanszírozott programnak ítélte oda. A döntésben fontos szerepet játszott, hogy Bhutánban az írástudás kérdésére nem csupán elszigetelt szociális problémaként tekintenek, hanem a „bruttó nemzeti boldogság” fontos elemeként. Az 1992-ben alapított szervezet pályafutása során eddig összesen 135 ezer embert ért el (amelynek 70 %-a nő), és 700 nevelési központot létesített. Oktatói egyaránt foglalkoznak írástudatlan felnőttekkel és olyan gyerekekkel, akik 3 évnél kevesebb időt töltöttek iskolában. A helyi azaz zhungkha nyelven tanítják meg őket az alapokra, majd a vállalkozóbb kedvűek további mesterségeket is elsajátíthatnak a szervezet jól felszerelt központjaiban. Mindezt pedig olyan környezetben tehetik, ahol fontos, hogy az oktatás minél színesebb legyen; ahol a tananyag mellett kiemelkedő szerepet kap a vita, a történetmesélés, az előadások és a drámajáték.

Ahogy Koïchiro Matsuura, az UNESCO elnöke a díjátadón fogalmazott: „Az analfabetizmus és a szegénység szoros kapcsolatban áll egymással. Mindazon nőknek és férfiaknak, akik nem tudnak írni és olvasni, e készségek elsajátítása a lehetőségek teljesen új horizontját nyitja meg, hozzájárul az életszínvonaluk növekedéséhez, a társadalmi változásokhoz és a szegénység felszámolásához.”