Aligha csodálhatjuk, hogy az unalomig koptatott „ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy” bölcsessége az Európai Unióban jócskán felértékelődött. Még akkor is jellemző ez, ha arra is találunk példát: óhatatlanul egy-két, esetleg három közvetítő nyelv az, amit valóban hatékonyan használnak akár a brüsszeli utcákon, akár a nemzetközi politikai fórumokon.

Együtt 1957 óta – valamennyi nyelven. Szymon Skzypczak grafikája a Római Szerződés 50. évfordulójára

„Beszél ön angolul?”

Az egyik nyelviskola szórólapjáról ránk dörrenő kérdés bizony alapvető fontosságú ma az üzleti és kereskedelmi életben. Sőt, talán kizárólagos fontosságú, ha nemzetközi ügyletelést folytat az ember. Ez pedig – vallják legalábbis egy, az Európai Bizottság létrehozta üzleti fórum tagjai – mégsincs így rendjén. Mármint az „egynyelvűség”, különösen az üzleti életben. Ahogy Etienne Davignon vikomt, a fórum elnöke fogalmaz, ez az állapot nem módosítható egykönnyen, „nem fordítható vissza máról holnapra”. De tenni azért lehet ellene. Például úgy, hogy néhány szakértő összeül, és ha megoldással nem is, de javaslatokkal áll elő a többnyelvűség támogatására és elősegítésére az EU különböző országaiban.

Az üzleti élet különféle területein tevékenykedő fórumtagok (az üzemvezetőtől a vezérigazgatón át a közgazdaságtan professzoráig) azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy felhívják a figyelmet: a nyelvtudás az Unió üzleti életében nem csupán erény, hanem igen komoly hatással bíró előny is lehet. Ez elméletben persze rendben van, sőt fújjuk is kívülről, netán még hangoztatjuk is, ahol lehet – mégsem feltétlenül tükröződik ez a tendencia a mindennapjainkban. Elgondolkodtató például, hogy Ausztriában az Institut für Bildungsforschung der Wirtschaft 2006-os jelentése szerint csökkent az idegen nyelveket beszélők aránya, a nyelvtudás pedig egyre inkább az angolra korlátozódik. Az ok talán némi önelégültségben kereshető: elvégre aki manapság angolul beszél, szinte bárhol megérteti magát. Ez a hozzáállás nem véletlen persze, mivel valóban angolul zajlik a nemzetközi kereskedelem jelentős része. Nem mellékes azonban, hogy az angol ma már egyre inkább alapkészségnek, semmint idegennyelvtudásnak számít Európában.

Ami nekünk kínai

Az osztrák „egynyelvűségi” példa azonban igen egyedi. Bár még mindig igen nagy a kereslet az angol nyelvtudás iránt, az Európai Unió más országaiban az tapasztalható, hogy egyre több kis- és középvállalkozásban ismerik fel: szükség van a német, a francia vagy éppen az orosz nyelv ismeretére is. A multinacionális cégek helyzete viszont ettől is árnyaltabb – nekik tudniillik nem árt például kínai nyelvekkel is felvértezniük magukat, ha sikerrel szeretnék kivenni a részüket – mondjuk – a világkereskedelemből.

Ebben a kérdésben egyáltalán nem mindegy persze az sem, milyen szomszédokkal van körülvéve egy-egy ország. Hiszen egy osztrák cég esetében sokszor hasznosabb lehet a cseh, a magyar vagy épp az olasztudás, mint például a spanyol. Ha pedig egy közép-európai piacra gyártó-szállító cég előnyt akar szerezni a versenytársakhoz képest, arra kiváló eszköz lehet a kezében, ha – ezúttal kivételesen – „nem adják el” az adott piacon.

Ha azonban kicsi a büdzsé, nem biztos, hogy az alkalmazottak nyelvoktatása jut eszébe először egy cég vezetőinek, elvégre jobb helyet is tudnak találni a pénzüknek. Ezt a problémát segíthet alkalmasint áthidalni az EU egy úgynevezett mobilitási projektje: a Magyarországon talán nem eléggé ismert Leonardo da Vinci program, az Európai Bizottság 1994-ben indult együttműködési programja. Erre intézmények, vállalkozások, szervezetek pályázhatnak, és juttathatják így további szakmai ismeretekhez, tapasztalatokhoz a dolgozóikat. A Franciaországban már működő rendszer úgy épül fel, hogy a program összesen akár kilenc hónapot is kitehet: nyolchétnyi szakmai, nyelvi és kulturális képzést kapnak a résztvevők, ezután pedig 3-6 hetes nyelvkurzus következik a számukra. Ezután kezdhetik el a vállalkozó kedvűek a 20-24 hetet kitevő gyakornokságot. A program csere-rendszerben működik: a munkaerő tehát oda-vissza áramlik a különböző európai cégek között. Ez természetesen a munkakeresőknek is jó megoldás lehet egyféle nyelvtanulással egybekötött munkatapasztalatként.

Szőröstül-bőröstül

Hasonló kezdeményezés az Egyesült Királyságban működő Regional Language Networks (Regionális Nyelvi Hálózatok) program, amit a CILT (The National Centre for Languages – Nemzetközi Nyelvközpont) támogat. Amellett, hogy a résztvevő vállalatokat a számukra leginkább szakmába- és profilbavágó információkkal látják el, ennél a programnál a nyelvi készségek fejlesztése sem korlátozódik a nyelvoktatásra. Ennél elvileg lényegesen többet nyújt a képzés: a cél ugyanis, hogy ne csupán nyelvoktatásban vegyenek részt a különböző cégek dolgozói, hanem a szükséges kulturális ismeretekhez is hozzájussanak. Egy efféle összetettebb tudásanyag azután igencsak megkönnyítheti az érvényesülésüket a nemzetközi piacon.

A lehetőségek listája tehát hosszú – persze a felvetődő kérdéseké is. Hiszen bár elméletben nagyszerűen működik mindez, nem mindegy, hogy egyáltalán értesülnek-e róla a vállalkozásokban dolgozók, és van-e módjuk pályázni a rendelkezésre álló összegekre. Ha pedig mindez adott, még mindig kérdéses, hogy szán-e erre időt, energiát egy cégtulajdonos – vagyis befektet-e egy többnyelvű, neadjisten választékosan, nagy szókinccsel beszélő munkaerő-bázisba.

A felmérés mindenesetre megtörtént, az üzleti fórum lezajlott. Hogy azután az információk el is jutnak-e az érintettekhez, az más kérdés. Persze ha már néhány vállalkozásban elindul a „többnyelvűsödés”, és egyáltalán megbecsültebb lesz a megalapozott nyelvtudással rendelkező munkaerő, akkor már megérte. Ha viszont a fórumon papírra vetett magvas gondolatok csupán egy újabb újrahasznosított papírból készült mappát díszítenek majd valamelyik adminisztrációs részleg polcán Brüsszelben – nos, akkor nem biztos.