Kevés olyan szót találunk A magyar nyelv etimológiai szótárában (TESZ.), melynek eredetére semmilyen választ nem kapunk. Az ismeretlen eredetű szavak esetében is általában találunk valamiféle feltételezést, vagy éppen az okozza a bizonytalanságot, hogy többféle magyarázat is elképzelhető. A gyík esetében csak annyi derül ki, hogy kaukázusi és török származtatása nem fogadható el.

A gyíkok rejtélyes eredete
(Forrás: Wikimedia Commons / Rolf Gebhardt / GNU-FDL 1.2)

A rejtély megfejtésével Rédei Károly próbálkozott, írása a Nyelvtudományi Közlemények 96. számában jelent meg. Rédei abból indul ki, hogy van ’gyík’ jelentésű, az uráli alapnyelvre rekonstruált szó, de ez mindegyik nyelvben igen furcsán fejlődött. Rédei szerint ennek részben az az oka, hogy a szóban eredetileg olyan hangok lehettek, melyek sajátosan hatottak egymásra: az eredeti alakról csak annyi bizonyos, hogy [sz]-szel kezdődött, a belsejében volt egy lágy [cs], melyet talán egy [ŋ] (olyan hang, mint az n az ing szóban) előzött meg, egyes nyelvek pedig arra is utalnak, hogy egy -l- elemű képző is járulhatott hozzá. 

Részben oka lehet a szabálytalan változásoknak, hogy „affektív és tabu jellegű” mivolta miatt a szót a beszélők tudatosan is torzíthatták. Rédei itt nyilván arra gondol, hogy a gyík mint rejtélyes, surranó, a kövek közt vagy az avarban eltűnő állat mindenféle mitologikus képzetet keltett. Az ilyen állatok neve gyakran tabu, nem szabad kiejteni, ezért vagy másképp nevezik meg – körülírással, metaforikus elnevezéssel –, vagy nevét torzítják.

Jobb vele vigyázni
(Forrás: Wikimedia Commons / Ranko / CC BY-SA 3.0)

Azt a TESz. szótörténeti részéből is kiolvashatjuk, hogy a gyík szó számtalan alakban él a nyelvjárásokban: dék, dík, gyékk, gyikk stb. Ezek közül azonban a gyík tűnik a legrégebbinek.

Rédei eljátszik azzal a gondolattal, hogy nézne ki az uráli nyelvre rekonstruált szó, ha fennmaradt volna a magyarban. Arra jut, hogy *szígy, *csígy, esetleg *szís, *szísz alakokat várhatnánk szabályosan. (A csillag itt arra utal, hogy a valóságban ezeket az alakokat nem sikerült megtalálni.) Úgy véli, hogy ha a *szígy vagy a *csígy fennmaradt volna, akkor akár tabujellege miatt, akár a kígyó szó hatására válhatott volna belőle kígy  (hasonló változás található az udmurtban is) – ebből pedig hangátvetéssel gyík.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Azt azonban Rédei is fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy mindebben túl sok a feltevés ahhoz, hogy meggyőző magyarázat legyen. A magyarázat valóban több okból is megkérdőjelezhető. Míg más nyelveknél a szabálytalan változások vagy hangtörténeti szabálytalanságuk ellenére magyarázhatóak, vagy, mint az udmurt esetében, olyan közel állnak a várható alakhoz, hogy az összetartozást nincs okunk komolyan megkérdőjelezni. (Az udmurt alak nagyon közel áll a legközelebbi rokonában, a komiban megtalálható alakhoz.) A magyar alak viszont erősen különbözik még a feltételezett *szígy vagy *csígy alakoktól is. A mássalhangzó-magánhangzó-mássalhangzó szerkezetű szavakban pedig egyáltalán nem jellemző a két mássalhangzó cseréje. Emiatt e magyarázatot minden szellemessége ellenére erős fenntartásokkal kell fogadnunk.