Egy korábbi cikkünkben Wolf Emőke Hogyan taníts interaktív táblával? című könyve kapcsán szót ejtettünk arról,hogy a könyvet a TanárBlog is ismertette, ám egy ügyvédi felszólítás nyomán egyszerűbbnek látták az írást levenni, mint a jogi procedúrát kockáztatni – függetlenül annak várható végeredményétől.  Sajnos az eredeti kritika mellett az ügyvédi felszólító levél is eltűnt a hálóról,így nem tudjuk megállapítani, hogy az ügyvédi felszólításban megfogalmazottak jogilag mennyíre voltak helytállóak. Az alábbiakban viszont szeretnénk megvizsgálni, hogy milyen hatékony jogi eszközt vehet igénybe a meghatalmazott ügyvéd egy ügyfelére nézve kedvezőtlen kritikával szemben.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Vélemény vagy tényállítás?

Helyreigazítást akkor lehet kérni, ha a sajtótermékben (legyen az nyomtatott újság, internetes portél, rádió- vagy tévécsatorna) valótlan tényállítás szerepel, vagy valós tényt hamis színben tüntetnek fel. Ilyen eset az is, ha ezeket az állításokat a sajtótermék mástól vette át: a jogszabály ezt híresztelésnek nevezi. Helyreigazítás tehát csak tényállítás esetében kérhető. Vélemény a Legfelsőbb Bíróság (mai nevén Kúria) 12. számú elvi állásfoglalása alapján nem lehet sajtó-helyreigazítás tárgya, hiszen az nem tényállítás. Ugyanígy nem lehet helyreigazítás tárgya művészeti, tudományos, vagy politikai vita.

Annak eldöntése azonban, hogy a művészeti, tudományos vitáról, vagy ilyenben kifejtett véleményről van-e szó, korántsem egyszerű feladat. Akár hisszük, akár nem: sem jogszabályokban, sem a bíró gyakorlatban kimunkált ismérve, tesztje sincs annak, hogy hogyan különböztetjük meg a véleményt a tényállítástól. Az bizonyosan nem elegendő, hogy az írás kritikai oldalon, vagy kifejezettek művészeti, vagy tudományos kritikaként jelenik meg. Könnyen belátható, hogy az az állítás, hogy „a könyvben egyáltalán nincsenek jegyzetek, a szerző a forrásait nem jelöli meg”, egyszerű tényállítás, és ennek megfelelően az igaz vagy hamis voltáról egyszerűen számot lehet adni. De mi van akkor, ha a mondat úgy szól, hogy a „könyvben használhatatlanok a jegyzetek, a szerző a valós forrásait nem jelöli meg”? Jogszabályi fogalom, vagy bírósági iránymutatás hiányában a bíróságoknak esetről esetre kell végiggondolniuk, hogy adott esetben tényállításként fogható-e fel egy hangversenykritikában az, hogy a „művész számtalanszor melléütött”, vagy az, hogy a pornográf lap jogos kritikaként ismertette az egyik filmalkotás szereplőjéről, hogy „mikroszkopikus pénisszel rendelkezik”.

„A művész rengeteg pacát ejtett...”
(Forrás: Wikimedia Commons / Nik Ehm / CC BY-SA 2.0)

Tekintettel arra, hogy ezen példák nem légből kapottak, mi is elgondolkodhatunk, hogy bíróként milyen zsinórmértéket használtunk volna a pénisz megítélésénél, illetve kirendeltünk-e volna szakértőt annak megállapítására, hogy valójában hányszor ütött mellé a zongorista? Ha esetleg arra a következtetésre jutunk, hogy a megállapítások olyan mértékben szubjektívak, hogy azoknak nem lenne könnyű, vagy esetleg lehetetlen eldönteni igazságtartalmát, akkor a szabad véleménynyilvánítás alkotmányos (azaz alaptörvényben biztosított) jogával szemben a helyreigazítási kérelem alaptalan lesz.

Ma úgy tűnik, hogy csak jogtörténeti érdekessége van annak, hogy Répássy Róbert képviselő még 2001-ben javasolta, hogy a véleménynyilvánítással szemben is lehessen jogi lépéseket tenni. A lex Répássyként elhíresült jogszabály lehetővé tett volna, hogy „akinek személyhez fűződő jogát napilapban, folyóiratban (időszaki lapban), rádióban vagy televízióban közölt valamely vélemény vagy értékelés sérti – a törvényben biztosított egyéb igényeken kívül –, követelheti saját véleményének vagy értékelésének közzétételét is”. A törvény szövegét az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek találta, de azon eltöprenghetünk, hogy annyi remek és talán méltatlanul elnyomott ötlettel együtt miért nem vette elő a javaslatot ismét a kormánytöbbség?

A hírnév megsértése

Van azonban olyan eset, amikor nem csak a hamis tényállítás, hanem a véleménynyilvánítás is lehet jogsértő, igaz, ilyenkor nem helyreigazítási kérelemmel fordul a sajtótermékhez a szakmáját ismerő jogi képviselő, hanem az általános személyiségi jogok  illetve ügyfele jó hírnevének megértését kérheti számon. Ebben az estben nem pusztán a valótlan, vagy a valóságot hamis színben feltüntető állítások kifogásolhatóak, hanem bizony a vélemény is. Igaz, a szabad véleménynyilvánítást joga ilyenkor is megilleti a recenzenst, de a bíróságnak azt kell ilyenkor mérlegelnie, hogy az mennyiben konkurál a megbírált mű szerzőjének személyiségi jogaival, azaz a vélemény megfogalmazás módjában nem jogsértő-e. Ennek megítélésekor a bíróság azt vizsgálja, hogy a vélemény nem indokolatlanul sértő, bántó, megalázó, illetve hogy a következtetései megfelelnek-e józan ész, a logika szabályainak.

Persze joggal vethető fel, hogy ezen kritériumok sem tűnnek jóval egzaktabbaknak, mint azok, amelyek elválasztják a véleménynyilvánítást a tényállítástól. A jogsértő vélemény bírói gyakorlatban kialakult tesztje azonban elég jól működik. Hiába védekezik valaki azzal, hogy jogos kritikaként fogalmazta meg valakiről, hogy „szarházi kis senki”, vagy „droglovag”, aki most „jól összeszarta magát”, és ugyancsak nem fér bele a véleménynyilvánítás alkotmányos alapjogába, hogy valakit az írása alapján „agybeteg, paranoid állatnak” tartsunk.

Elégtétel hírnév megsértéséért
(Forrás: Wikimedia Commons / William G. Brownlow, The Great Iron Wheel Examined; or Its False Spokes Extracted, and An Exhibition of Elder Graves, Its Builder (Nashville, Tenn.: William G. Brownlow, 1856))

Ha az ügyfélre nézve kedvezőtlen tartalmú cikkben hasonlóan erős kifejezések nincsenek, és a megbírált műtől független, a szerző személyiségére vonatkozó következtetéseket sem találunk benne, akkor az ügyvéd tehetetlen. Az egyetlen reménye az lehet, hogy a bírói gyakorlat kiszámíthatatlansága és az esetlegesen fenyegető nem vagyoni kártérítés kifizetése (vagy arra való képtelenség) miatt  a szerkesztők inkább annak ellenére eltávolítják az írást, hogy az jogsértést nem tartalmazott.

A szerző ügyvéd.