Ha azt mondom, Berecz András, azt mondod: népmese. Pedig ennél azért összetettebb a dolog. Hiszen a kacskaringós mesék mellett, előtt, után és között dallamok hangzanak el. A legutóbbi lemezén csuvas népdalok. Méghozzá az énekes saját műfordításában.

A Volga közelében lévő Csuvasföldön, szinte Moszkva hóna alatt élnek a csuvasok (lásd keretes anyag). Nem túlzás azt mondani, hogy ez a másfél milliós lélekszámú kis nép (akárcsak nyelvrokonaink közül sokan) a kihalás szélén áll. Az már napjaink szerencséje, hogy vagy háromszáz lejegyzett daluk közül egy albumra valót magyarul is meghallgathatunk. Átadja: Berecz András – és még huszonegynéhány magyar énekes és muzsikus határon innenről és túlról.

Berecz András itt még borról mesél
(Forrás: MTI/Oláh Tibor)

Egy sörgyári felkérésből műfordítás születik

Berecz András: 1979-ben jelent meg az a kiadvány az Akadémiai Kiadó gondozásában, ami Vikár László és Bereczki Gábor csuvas gyűjtését tartalmazza. Csuvasföldön nekik ezernél is több dalt sikerült lejegyezniük, ebből háromszázat tömörítettek ebbe a könyvbe. Az egész könyv csuvasul és angolul íródott – de a függelékben elolvasható a dalok szövegének magyar nyersfordítása. Annak idején én emiatt vettem meg a könyvet.

Nyelv és Tudomány: Hogy került egyáltalán a kezébe egy csuvas népköltészettel foglalkozó kötet?

Megjelent egy lemez, egy hangzóanyag Volga-menti finnugor és török népek népzenéje címmel. Engem mindig is nagyon érdekelt a török vonatkozás: Bartók anatóliai gyűjtése korán eljutott már hozzám, és barátságot tartottam magyarországi kazakokkal, mongolokkal is. Volt egy híres kutatóember barátom, Mándoki Kongur István, aki azt mondta: ha már az édesanyád kun, akkor te adós vagy azzal, hogy ne csak az erdélyi népzenével foglalkozz, hanem áss a mélyére ennek a török kapcsolatnak is. Ez a biztatás nagyon tetszett nekem. Éreztem is magamban, hogy ez valóban érdekel.

A csuvas dalok pedig olyan gyönyörűek ezen az említett lemezen, hogy rögtön a fülembe másztak; még katonakoromban fütyörésztem őket a többieknek, és tetszett is nekik. No de ezek aztán félrehúzódtak az agyam egy szegletébe, hogy vagy tíz évig pihenjenek.

A műfordítót aztán tulajdonképpen a bordalfesztivál hozta ki belőlem. Én már annyit énekeltem a borról – az volt a kutya kötelességem a pécsi bordalfesztiválon évről évre, hogy bordalokat énekeljek, amiből van is bőven –, hogy kíváncsi lettem, a sörről nincsenek-e valamiféle dalaink. Találtam néhány nagyon régit, de elenyésző számban. Azután a pécsi sörgyártól jött egy felkérés, hogy egy estjükhöz szeretnének népzenét választani – esetleg a sörről. Akkor gondoltam arra, hogy mivel a csuvas dalok között olyan sok a magyar dallam, miért ne lehetne a szövegeket magyarra átültetni és így énekelni.

A sör és a rokonság dicsérete

A csuvasokról

A bolgár-török (csuvasos) ágnak egyetlen élő tagja van, a mai csuvas – írja Fodor István A világ nyelvei és nyelvcsaládjai című könyvében (Budapest, Tinta Könyvkiadó, 2004). A nép és nyelv saját neve csavas, de az európai nyelvekben az orosz csuvas változat terjedt el. A csuvas szókincsben számos orosz, tatár, baskír, finnugor (mordvin, cseremisz) jövevényszó fordul elő.

A csuvasok Oroszországban, Csuvasföldön élnek, Moszkvától keletre, közel a Volgához. Számuk 1 millió 800 000, ebből 1 millió 400 000 anyanyelvi beszélő. Írásbeliségük csekély, a 19. század végétől kezdődik cirill betűkkel. Ortodox vallásúak. A honfoglalás előtti vándorló magyarság jövevényszavai nem ennek a csuvas nyelvnek az elődjétől, hanem egy, az ócsuvassal rokon nyelvjárásból származnak.

Nyest.hu: A magyar dallam annyit tesz, hogy magyaros hangzású?

B.A.: Sőt ennél többet is: ezek rokon dallamok. Kodály Zoltán 140 csuvas dallamot állított össze a magyar gyereknek. A kiadvány utószavában azt írja, hogy a csuvas népdalgyűjteményeket lapozgatva itt is, ott is rokonhangokra bukkanunk. Ezek a dallamok a magunk megismerését segítik: magyar ember – mondja Kodály – előbb jut el a világzenéhez Csuvasföldön át, mint ha egyenesen nyugatra menne. Azt is megállapítja, hogy míg a csuvas és a magyar zene is fejlődött, a csuvasok népzenéje közelebb maradt a közös őshöz, mint a miénk. Aki ezt a két népzenét ismeri, egy időutazásban vesz részt. Mert valahol a kettő között ott van az ősi muzsika: az anód és katód között az elektromos feszültség. És nekünk ismerős a hullámhossza, a rezgése.

Ez tehát benne van a magyar szellemi örökségben: már Kodály is megmondta, hogy a csuvas zenére figyelni kell. Ezért mondtam én, hogy mi volna, ha a magyar fülnek ismerős kvintváltós dallamra népdalszerű magyar szöveget énekelnék el. Így bújt belém a féreg – és elmentem Buda Ferenchez, hogy megkérjem: fordítsa le a csuvas dalokat. De nem ért rá: japán fordítással foglalkozott éppen. Én a japánoknak amúgy is sok mindenért hálás vagyok, de ezért aztán külön is, mert így löktek bele engem ebbe a műfordítósdiba: gondoltam, ha ő nem fordítja le, lefordítom én magam. Innentől kezdve ez négy éven át életem egyik legboldogabb foglalkozását jelentette. Olyasmibe tévedtem bele, amiről nekem addig fogalmam sem volt, tanulmányaim nem voltak hozzá, az ábécét magam magamnak fedeztem föl.

Nyest.hu: Anélkül, hogy a nyelvet ismerte volna?

B.A.: Igen. Abból a lemezből indultam ki, amin a csuvas dalok szerepeltek. Ezeket hangzás alapján kikeresgettem a Vikár-Bereczki féle gyűjtésből. Mind benne van. A fonetikus jelek segítségével azonosítottam az általam ismerteket, így tudtam követni a szöveget a lemezen. A Zenetudományi Intézetből elkértem ezeket a felvételeket a sörrel foglalkozó dalok miatt. És akkor jött a következő meglepetés: kiderült, hogy a sördalokban a sör szó esetenként elő sem fordul. Azt nevezik ugyanis sördalnak, amiben a rokonság intézményét dicsérik. No ez engem nemhogy eltántorított volna a munkámtól, hanem még inkább feltüzelt. Mint amikor az ember lép egyet a csipkebokor felé, és már látja, hogy ennek a lényege nem az, hogy csipkebokor – hanem hogy ég. És akkor az ember már a szandált is leveszi.

Ahogyan a fordítás muzsikáló verssé válik

B.A.: A téma időszerű és húsbavágó: egy olyan nép, amelyik a testvéreit becsülni tudja, és erről még gondolkodni is tud – akár lírában is. Tehát meg tudja énekelni, miért fontos, hogy van rokonod, testvéred; milyen jó, ha belekapaszkodhatsz, és ha békességet tartasz vele. Ilyen témát a világ népköltészetében lámpással se nagyon találni. Képzeljük csak el: egy mulató társaság, akik három napig arról énekelnek, hogy milyen jó dolog a rokonság. No de hogy milyen költői magasságokba emelik ezt az első hallásra unalmasnak ígérkező témát, az teljesen lenyűgözött.

Kezemben volt tehát egy csomó szép dallam, amit elkezdtem magyarra lefordítani. A műfordításnak persze többféle módja van. Az enyém, aki nem tudok csuvasul, az volt, hogy a nyersfordítást ültettem át az eredeti versformába. Megtanultam az eredeti dalokat, közel háromszázat, csuvasul: ez volt a gipszformám. Az ércanyag pedig a nyersfordítás. Ezt kellett a formába belepréselni, beleigazítani: addig hevíteni, hogy belealakuljon. Van olyan műfordító persze, aki nem ezt tartja a dolog lényegének – sokszor nemcsak a szótagszám, de még a hangsúlyok sem fontosak. Ahol pedig a fordító nem juthatott hozzá az eredeti zenéhez – és ez korábban gyakori volt – ott föl sem merült a „hozzáalakítás”. De engem az a megoldás izgatott – és ezt az önzés hozta –, hogy én énekelni akartam! Tehát azt az igényt támasztottam magammal szemben, amit Kodály a fiatal Weöres Sándornak mondott a cseremisz dalok fordításakor: tudniillik hogy a magyar szöveg pontosan ugyanúgy muzsikáljon, mint a (szintén elölhangsúlyos szavakat használó) cseremisz szöveg. Így válik a fordítás muzsikáló verssé. Hát ilyen ajándékok vártak rám...

Nyest.hu: Hogy fogadták az ötletét az alkotótársak? A közvélemény elsősorban úgy tartja önt számon, mint aki a magyar népköltészettel, népdalokkal, mesékkel foglalkozik – most pedig csuvas dalokkal állt elő.

B.A.: Hál' Istennek olyanokat sikerült magam köré gyűjtenem, akik elejétől fogva minden tudásukat beleadták, és kíváncsian várták, hogy mi lesz ebből. Lehet ugyan, hogy a rokondicséretet nem mindenki értette meg azonnal. De annál szívmelengetőbb az egész – megvan a maga tempója annak, ahogy egy népdalban meglátja az ember, hogy milyen kép alatt mit ért a csuvas. Ez a kivonatos ismertető szöveg: van egy nép, amelyik szereti a rokonait, önmagában még aligha fog meg valakit.

Én persze tudtam, hogy szép dologra hívom meg az énekeseket, muzsikusokat és jó volt látni, hogy senki nem maradozik le. Felvidékről, Gyimesből, Vajdaságból érkeztek a barátaim, akikkel a magyarországiakkal együtt össze tudtunk ülni, hogy egy kis nép bölcsességét kölcsönkérjük. Ezek voltak a legnagyobb örömeim – hiszen többek voltak zenei próbánál.

Csuvas táncosok a 2006-os szegedi Nemzetközi Néptáncfesztiválon.
(Forrás: MTI/Németh György)

A komló szakrális szerepe

Nyest.hu: A lemezzel kiadott ismertetőből kiderül, hogy a csuvasok sörkultúrája nem korlátozódik a dalok szövegére. A söriváshoz hozzátartoztak az áldások, kántálások, sőt – imádságok is.

B.A.: A sör nemcsak bódító, hanem áldozati ital is a csuvas ősvallásban; a csuvas ember életében szakrális szerepet tölt be. Ez egyébként dr. Mészáros Gyula megfigyelései között is megtalálható: ahogy a kirgizeknél a kancatej, úgy a csuvasoknál a sör számít nemzeti italnak. Az 1890-es években még lejegyeztek fehér ló áldozatot – ebben a főistennek, Turának áldozott ital is sör. A legtöbb imát sörrel vagy komlóval végzik el, a világ egyetlen olyan címere az övék, amiben a komló szerepel – ahol ráadásul az istenektől, az égből nő lefelé. Házassági esküt a kerti komlónál tettek, ráolvasó imádságokban szintén központi szerepe van a komlónak. A sör tehát átjárta a csuvas gondolkodást: az úristentől a szerelmen át a halálig jelen van. Az első csuvas nyelvemlékben, egy hetedik századi szövegben például úgy szól a békét megkötő eskü: süllyedjen el minden komló és olvadjon meg minden kő, ha még egyszer hadba szállnak egymás ellen a felek.

Nagyon érdekes egyébként, hogy a magyarság a nomád pásztorkodó időszakban bortermeléssel nem foglalkozhatott, mert ahhoz több évnyi letelepedett életmód szükséges – a sörhöz ellenben elég néhány hónap. Nem véletlen, hogy a sör egy régi bolgár-török eredetű szó a magyar nyelvben. (Ahogy a csuvasok mondják: „szora”.)

„A csuvas mesék olyanok, mint a téli ágak”

Nyest.hu: Nem is akart megtanulni csuvasul?

B.A.: Ragadt azért rám rengeteg... főleg a kiejtésemre. Nagy bók volt, amikor azt írták rólam a csuvasok, hogy egy lakodalomban helyes kiejtéssel énekeltem. Egyébként Agyagási Klára tolmács volt és van segítségemre. Vele és egy operatőrrel jártunk kinn Csuvasföldön. Agyagási Klára is volt a lektora az én szövegeimnek – azt szerettem volna, hogy abban hiba ne legyen. Amikor pedig énekelek, akkor tizenöt méterről egy csuvas higgye azt, hogy ez bizony csuvasul van.

Nyest.hu: Mit változtattak a csuvas gyűjtések, dalok azon, ahogy most mesét mond vagy népdalt énekel?

B.A.: A csuvas mesék nagyon „kopaszak”: tőmondatokból állnak. Ennek két oka lehet – az egyik, hogy ilyenek és kész. A másik, hogy a csuvas mesegyűjtés – legalábbis amit én ismerek – nem magnóval történt, hanem lejegyzéssel. Mikor egy mesemondó látta, hogy a gyűjtő ott körmöl, akkor nyilván menetközben felezte a mondanivalóját – nem mókázott, nem bővített, nem dagasztott, nem hizlalt annyit. Az az érdekes az egészben, hogy ennek ellenére ezek a mesék igen jók. Olyanok, mint a téli ágak: se levél, se cifra rajtuk. Csak a grafikájuk. Ez engem annyira lenyűgözött, hogy vannak mesék, amikben ezek hatására kifejezetten koppanós, rövid tőmondatokat használok. A csuvas dalok éneklése pedig például a pentaton hangsor biztonságosabb kezelését érte el nálam. Megjegyzem, Kodály éppen ezért adta a magyar gyermekeknek ezeket a dalokat, hogy ezt a csodálatos örökségünket, amiben hamis hang nincs (a pentaton egy tökéletes hangrendszer) jobban megismerjük. Erre például nekem, a társaimmal együtt kicsit jobban megnyílt a fülem.

A még és a már szerencsés időszaka

Nyest.hu: A következő lemezen legalábbis csuvas mesékre számítson a közönség?

B.A.: Jó lett volna, de sajnos nem jutott rá idő. Egyébként az én életemben nagy nehézség, hogy pecsétet kaptam: ma az ember az, aminek a média elismeri. Azt, hogy én énekes is vagyok, el se hiszik sokan, vagy nem is érdekli őket. Ha előkerül a csuvas lemez, a mesét keresik rajta. Bennem meg ficánkol a „nem azt adom, amit vártok” hajlam – de ezt a húrt már nem nagyon lehet tovább feszíteni. Ezért a következő kettő valószínűleg tényleg meselemez lesz.

Két tervem van: az egyik arról fog szólni, hogy miért fölösleges az emberi szó – és miért van rá mégis szükség. A munkacíme Ostorba font mese. A másik pedig a kollektivizálás korának meséit és legendáit tartalmazná – ez persze vastagon történelem. Azt a sztereotípiát lenne jó szétrobbantani vele, hogy a közösségi értékek, a népművészet legfeljebb az 1910-es évekkel bezárólag születhetett.

Most a még és a már szerencsés időszakában vagyunk: még élnek azok, akik el tudják mesélni, és már el merik mondani. Tehát kötelességünk ezeket most összeszedni, továbbadni. Most kell megszólalni: hiszen a késedelmes mondat nem mondat.