Ha valaki még sosem hallotta a szemnyelvjárás szót, ne csodálkozzon: ilyen nincs is, csupán az angol eye dialect kifejezés alkalmi tükörfordítása. Az eye dialect írói eszköz: a szabályostól eltérő helyesírással jelzi azt, hogy egy adott szereplő (ritkábban az elbeszélő) nem a sztenderd nyelvváltozatot beszéli, hanem valamely nyelvjárást beszél, vagy tanulatlanságot, műveletlenséget sugalló nyelvváltozatot használ – ám teszi ezt úgy, hogy a leírt szöveg felolvasva teljesen sztenderd kiejtésű. Innen ered a módszer neve: a szöveg „nyelvjárási”, de csak a szemnek, a fülnek már nem. Az eye dialect gyakran nem is azt sugallja, hogy a beszélő valamiféle nyelvváltozatot beszél, sokkal inkább azt, hogy műveletlen: ha ő írná le azt, amit mond, olyan rossz helyesírással tenné, ahogyan az olvasó olvashatja.

Csak a szemnek, nem a fülnek
(Forrás: Wikimedia Commons / Sandro Botticelli (1445–1510))

Az eye dialect módszere nem ismeretlen a magyarban sem, még bevett neve is van: betűnépiesség. A magyarban a betűnépiesség általában a fonetikus írásmódra korlátozódik. A magyar helyesírás alapjában véve hangjelölő, bár sok esetben – toldalékok összekapcsolásakor – szóelemző írásmódot használunk. A betűnépiesség fő eszköze, hogy akkor is kiejtés szerinti írásmódot használ, amikor a helyesírás szóelemzőt írna elő: lácc, tucc, láttya, tuggya, taníccsa stb. A betűnépiesség gyakran keveredik a valódi nyelvjárási sajátosságok jelölésével (pl. tuggya mög), mint azt pl. Az ágasvári csatában láthattuk.

A magyarban sokkal ritkábban fordul elő, hogy egy a hangzásképnek megfelelő írásképű szót írnak le úgy betűnépiességgel, hogy az íráskép a hangzásképtől eltérjen, de kiolvasva a hangzása ne változzon (pl. pásztor helyett páztor – egy ilyen szóban a z a t előtt amúgy is zöngétlenedne, és [sz]-nek ejtenénk). Ilyesmire talán az internetes bejegyzésekben teret nyert ien [ijen] ’ilyen’, oan [ojan] ’olyan’, mien [mijen] ’milyen’ stb.

Az orosz падонки [padonki] írásmódban az effélék is bevettnek számítanak. A padonki nem írói eszköz, hanem a 21. század elején az interneten elterjedt, a sztenderdtől szándékosan eltérő írásmód. Azt, hogy ez hányféleképpen szeghet szabályokat, azt az írásmód egy másik nevén az олбанский йезыг  (betűket átírva: olbanszkij jezig  – sztenderd албансикй язык [albanszkij jazik]) ’albán nyelv’ példáján mutatjuk be. (Arról, hogy miért lett az oroszból albán, egy másik alkalommal szólunk.)

• Az oroszban a hangsúlytalan helyzetbe kerülő a és o egyformán (inkább [a]-szerűen) hangzik. Orosz anyanyelvűek is gyakran követik el azt a hibát, hogy a két betűt felcserélik. A padonkiban a két betű hangsúlytalan helyzetben szabadon felcserélhető – sőt felcserélendő –, mint magában a падонки szóban (подонки ’üledék, alja; plebs; átkozottak, nyomorultak, szemetek’ ← a по ’mentén’, a дно ’alj fenék’ és -ок ’-(cs)kA’ elemekből, többes számban). Ezt látjuk az олбанский elején is.
  
• Hasonlóképpen felcserélik a hangsúlytalan helyzetben álló magánhangzót jelölő и [i], е [je] és я [ja] betűket (az ezek által jelölt magánhangzók ebben a helyzetben mind [i]-szerűen hangzanak), illetve szó elején az utóbbi kettő helyett a йе, ill йа betűkapcsolatot használják (hasonlóképpen a ё [jo] helyett a йо-t,  ю [ju] helyett a йу-t) – ezek elvben ugyanazt a hangkapcsolatot jelölhetnék, csak éppen a helyesírás nem használja őket. Erre látunk példát a йезыг elején.
  
• Az oroszban szó végén a zöngés mássalhangzók zöngétlenednek, éppen ezért mindegy, hogy a szó végére п-t [p] vagy б-t [b], т-t [t] vagy д-t [d], к-t [k] vagy г [g]-t, с-t [sz] vagy з-t [z] írunk, az ugyanúgy [p]-nek, [t]-nek, [k]-nak, illetve [sz]-nek fog hangzani. Éppen ezért fordulhat elő a йезыг végén к helyett г. A zöngés és zöngétlen mássalhangzók cseréje azonban nem csak szóvégen vagy más olyan helyzetekben fordul elő, amikor zöngétlenedés megy végbe (pl. фсё [fsz^jo] – sztenderd всё [vsz^jo] ’minden’), hanem olyankor is, amikor  zöngétlenedésről szó sincs: дафай [dafaj] ’gyerünk, nosza’ – sztenderd давай [davaj].

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Néhány további sajátosság.

• A magyarhoz hasonlóan a kiejtés szerint a [c], [cc] hangokat: a тс [tsz], тьс [tysz], дс [dsz] a ц [c], цц [cc] betűkapcsolatokat használják.
• A ши [si], жи [zsi] betűkapcsolatok helyett a шы, жы betűkapcsolatokat használják. Az и és az ы között annyi a különbség, hogy az utóbb kissé hátrahúzott nyelvvel ejtett [i]-t jelöl. Az [s] és a [zs] hangok után mindig ilyen [i] áll, de ezt a helyesírás nem jelöli.
• A шя [sa], жя [zsa] betűkapcsolatok helyett a ша, жа betűkapcsolatokat használják. A helyesírásban itt azért kell я-t használni, mert ez jelöli a [s] és a [zs] lágyságát. A [s] és a [zs] lágysága azonban megszűnt, így mai szemmel nézve az írásmód indokolatlan. Mivel pedig kemény és lágy [s], illetve [zs] sosem álltak szemben, a kérdés eleve lényegtelen. (Az orosz nyelvtanban jártas olvasók most elgondolkodhatnak a щ helyzetén, de ebbe most nem megyünk bele.)

A padonkinak sajátos szókincse is van, pl. жжош [zzsos] (egyes szám második személyű ige, (fórumon, cseten, kommentben stb.) ’érdekeset, vicceset vagy butaságot írsz’ < жжёшь [zzsos] ’gyújtasz’; hasonlóan жжот [zzsot] ’érdekeset, vicceset vagy butaságot ír’ < жжёт ’gyújt’), аффтар [afftar] ’posztoló, kommentelő’ (< автор [avtor] ’szerző’), аццки [accki] ’szuperül, remekül’ (< адски ’pokolian’). Az ilyenfajta kifejezések a padonkiból átszivárogtak a szóbeliségbe, dalszövegekbe is.

Visszatérve az angol eye dialecthez: mivel az angol helyesírás hangjelölési elvei nem annyira egyértelműek és következetesek, mint például a magyaréi, sokkal több variációs lehetőség van egy-egy szó betűnépies írásmódjára. Éppen ezért a leggyakoribb variációkat szótárazni is érdemes: a Wiktionarynek van külön English Eye Dialect része.

Források

Helyesírás. In: Világirodalmi lexikon.

Eye dialect

Жаргон падонков