Edupress: Hogyan kell elképzelni az Európai Képesítési Keretrendszert (EKKR)? Mi is ez pontosan?

Derényi András: Az EKKR egy úgynevezett fordítóeszköz, mely arra hivatott, hogy a rendszerhez csatlakozott országok nemzeti képesítési keretrendszere összehasonlíthatóvá váljon. Ebbe egyetlen konkrét képesítést sem sorolnak be, az a nemzeti keretrendszerek feladata, melyek segítségével megfeleltethetőek lesznek egymásnak az országok képesítései.

Loboda Zoltán: Oktatáspolitikai szempontból az EKKR legfontosabb eleme a nézőpontváltás, nem a bemeneti, hanem a kimeneti követelményekre, azaz a tanulási eredményekre helyezi ugyanis a hangsúlyt.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Edupress: Az EKKR nyolc szintet használ, meghatározó jellemzői a tudás, a készségek és az egyéb kompetenciák. Ezeknek a szinteknek megfeleltethetőek korcsoportok vagy oktatási szintek?

L. Z.: Az EKKR mint az egész életen át tartó tanulás eszköze nem arra fókuszál, hogy determinálja az oktatási szakaszok egymásra épülését, és megfogalmazza az azoknak megfelelő korcsoportokra vonatkoztatott kimeneti követelményeket. Nagyon sokféle tanulási út lehetséges, a hangsúly a megszerzett tudáson van, azon, hogy a tanulási eredmények hogyan tudnak egymásba kapcsolódni, egymásra épülni, és hogy az egyes kilépési pontokon az egyén mit tud, mire alkalmas.

Edupress: Az EKKR-hez csatlakozott összes ország nyolc szintet alkalmaz?

L. Z.: Az Európai Unió Tanácsa és az Európai Parlament 2008-ban ajánlást fogadott el az EKKR-ről. Az ajánlás nem kötelező, azonban ha egy tagállam vállalta az ajánlás megvalósítását, akkor elkötelezte magát arra, hogy nemzeti képesítési keretrendszert hoz létre. Ahol volt már képesítési keretrendszer, ott azt vizsgálták meg, hogyan illeszthető ez az EKKR nyolc szintjéhez, ahol pedig még nem hoztak létre ilyen keretrendszert, saját, nemzeti keretrendszeren kezdtek el dolgozni. Azon országok közül, ahol nem létezett korábban keretrendszer, sokan találták úgy: az EKKR nyolc szintje megfelelő ahhoz, hogy saját képesítéseiket szintenként besorolják. Ahol elsősorban csak a formális, tehát az iskolarendszerű képzésben megszerzett képesítéseket sorolják be, nem minden szinten jelenik meg képesítés, ám ettől nem csökken a szintek száma.

D. A.: Az ajánlás elfogadása után egyébként a szakértői csoportok felhívták a csatlakozott országok figyelmét, hogy nem feltétlenül kell követniük a nyolc szintet, fontosabb, hogy a nemzeti sajátosságok legyenek a középpontban, hiszen – ahogy már említettem – az EKKR fordítóeszköz. Vannak olyan országok például, ahol belső szintezést is alkalmaznak.

Edupress: Az EKKR-hez Magyarország 2010-ben csatlakozott, így született meg az Országos (ma Magyar) Képesíti Keretrendszer (MKKR) első változata. Az előkészítési folyamat során volt mintaország, melynek tapasztalatait alkalmazni tudták a hazai rendszer kifejlesztésében?

L. Z.: A koncepció kidolgozásakor megfogalmazódott szakmai javaslatok között szerepeltek olyanok, melyek a nemzetközi kitekintésre irányultak – nem csak Európát értve ide. Nem abból a célból, hogy azonosítsuk a saját képesítési rendszerekeinket más országokéhoz, pusztán annak megértése szempontjából, hogy az adott országban milyen szerepet tölt be a képesítési keretrendszer, milyen funkciók kapcsolódnak hozzá. Előre meghatározni ezt egyébként nehéz, hiszen folyamatában derül ki, mennyi mindent rejt magában. Visszatérve a szintezésre: a fejlesztés első szakaszában felmerült egy 0. szint ötlete. A szakértők ugyanis úgy gondolták, hogy a hazai jogszabályi környezetben az óvodából való kilépéshez kapcsolódóan leríhatók bizonyos tanulási eredmények – így tehát az első elképzelések szerint 9 szint született volna.

D. A.: A mintáról szólva: azért sem lehetett nagyon mintaországot találni, mert hozzánk hasonlóan a legtöbb ország most fejleszti a maga keretrendszerét. Alapvetően angolszász történetről van szó, és bár az írek, skótok, angolok már régebben létrehozták a maguk keretrendszereit, az angolok például 10 év után teljesen új fejlesztésbe fogtak. Segített az előkészítésben, hogy az Európai Bizottság szakértői találkozókat rendeztek, melyen az országok képviselői elmondták, ki hol tart, a felmerülő szempontokat, a tapasztalatokat pedig haza lehetett hozni és megvizsgálni.

Edupress: A hazai szintekhez tartózó jellemzők egyeznek az EKKR-ben szereplőkkel?

D. A.: Az országok két utat követtek: voltak olyanok – például az írek és a skótok –, akik tényleges képesítésekre hozták létre a szinteket, míg nálunk a tervek szerint a 6., a 8. és a 10. közoktatási évfolyamhoz is kötődik majd egy szintleírás, habár képesítés értelemszerűen nem fog tartozni hozzá. Több országban is problémás az 5. szint, ahol összeér a köz- és a felsőoktatás, illetve a szakképzés, így ezen a szinten nagyon sok a képesítés: van OKJ-s kimeneti lehetőség, felsőoktatási szakképzés által biztosított képesítés és innen indul az alapképzés (BA, BSc) is. Emiatt elképzelhető, hogy később belső szintezést kell alkalmaznunk. A szintek közül mindegyik tartalmazza az előzőben megszerzett tudást, tehát fejlődést mutat. A szintek hazai leírásának szerkezete igazodik az EKKR-éhez, azzal a különbséggel, hogy az attitűd önálló elemként jelenik meg. Sok más mellett a megértést és alkalmazást is segítheti, ha több részre lehet bontani a leírást.

Edupress: Tavaly nyáron kezdődött el a következő fejlesztési szakasz. Hol tart most a folyamat?

D. A.: Elkészültek a szintleírások, de a képesítések még besorolásra várnak, ez a folyamat indult meg most. Három kiemelt projekt – mely a köz- és a felsőoktatásra, valamint a szakképzésre fókuszál – keretében a szakértők pontosítják a módszertant, majd következik a képesítések besorolása, mely várhatóan 2014 elejéig megtörténik. Ezek után a nemzeti keretrendszert hozzáillesztik az EKKR-hez, majd készül egy angol nyelvű jelentés a folyamat bemutatásáról, eredményeiről. Amennyiben a jelentést elfogadta az EKKR Tanácsadó Csoportja, az összes oklevélben, bizonyítványban benne lesz az adott képesítés EKKR és MKKR szintjelölője.

L. Z.: A 2012. évi kormányhatározat világossá teszi, hogy a folyamatban a magyar képesítések közül első lépésben a formálisakat kell besorolni a keretrendszernek megfelelően, a nem formális tanulás során megszerezhető tanúsítványokra ez egyelőre nem terjed ki.

D. A.: Pedig az az igazán érdekes, hogy a civil szektorban, a felnőttképzésben, egy-egy vállalati tréning során megszerzett tanúsítványokat hova kell kalibrálni, hiszen akkor válik érthetővé, akkor lesz értéke, ha besorolják azokat és így megmutatkozik a helye a rendszerben a többi képesítéshez viszonyítva. Egyébként eredetileg a szakképzés szeretett volna magáénak egy keretrendszert, onnan emelődött fel az egész életen át tartó tanulás keretévé. Az európai országokban több ágazatban regionális keretrendszer-fejlesztés is indult egyebek mellett a sport és az informatika területén.

Edupress: A kutatások szerint a tanulási eredményeken alapuló személetmód kevéssé ismert és elfogadott itthon. Mi lehet ennek az oka?

D. A.: Habár kulturálisan idegen a kimeneti követelmények alapú megközelítés a hazai oktatási szektorban, főként mégis a tudáshiány játszik szerepet abban, hogy nehezen fogadják el itthon. Ezek új eszközök, új fogalmak. Gyakran összekeverik a tanulási eredményeket a tanulmányi eredményekkel, illetve nagyon rosszul alakul a kompetencia fogalmának megértése és elfogadása is. Hozzáteszem azért: az angolszász országokban is 15 év kellett ahhoz, hogy kialakuljon a rendszer – nálunk ez még több időt vesz majd igénybe. Tanulási eredményekre irányuló, azaz kellő szinten való felkészítettséget, elért eredményeket értékelő módszereket eddig nem fogalmazták meg, nem építették bele az oktatásba és nem is tanítottak sehol. Úgy gondolom, jelentős oktatási reform zajlik a szemünk előtt.