Egy gyilokmadár 3,5 millió éves, csaknem teljes csontváza került napvilágra Argentínában, a lelet rekonstrukciója alapján a Córdobai Nemzeti Egyetem paleontológusai feltételezik, hogy a csúcsragadozónak mély hangja volt.

Az argentin kutatók eredményeiket a Journal of Vertebrate Paleontology legújabb számában ismertették.

A Phorusrhacidae családhoz tartozó gyilokmadarak főleg Dél-Amerikában éltek. A dinoszauruszok 65 millió évvel ezelőtti kihalása után jelentek meg és a 2 millió évvel ezelőtti eltűnésükig a kontinens csúcsragadozói voltak. A legnagyobb gyilokmadarak magasság elérte a 3 métert – írta a tanulmányt ismertető összefoglalójában a BBC.

Olvasónk bizonyára nem tartott volna gyilokmadarat kalitkában

„Egyedülálló anatómiai sajátosságokkal, rendkívül hosszú hátsó lábakkal, hatalmas koponyával rendelkeztek, kampós csőrük egyetlen csapásával képesek volt elintézni a prédát” – ismertette a Phorusrhacidae-család jellegzetességeit Federico Degrange, a tanulmány társszerzője.

A 3,5 millió éves, 90 százalékban ép fosszília Mar del Plata közelében, az Atlanti-óceán partján került napvilágra. Közepes méretű gyilokmadárról van szó, amelynek magassága 1,2 méter lehetett, testsúlya nem haladta meg a 18 kilogrammot. A most felfedezett faj a tanulmány vezető szerzője, Fernando Scaglia tiszteletére a Llallawavis scagliai, azaz Scaglia csodálatos madara nevet kapta.

A feltételezések szerint a Llallawavis scagliai faj egyedei kisebb  emlősökre és madarakra vadászhattak. A lelet legfőbb érdekessége a madár épségben fennmaradt koponyája, amelynek alapján a tudósok következtethettek a Llallawavis scagliai egyedeinek érzékelőképességére.

A paleontológusoknak sikerült rekonstruálniuk a belső fül anatómiáját, és jelenkori madarakkal történő összehasonlítása alapján azt vélelmezték, hogy a gyilokmadár az alacsony frekvenciájú hangokat érzékelte.

„Ebből logikusan következik, hogy a hangjuk is mély lehetett, olyasféle hangokat hallathatott, mint a strucc vagy az emu” – fogalmazott Federico Degrange.