Már az ókori rómaiak próbálkoztak az agy elektromos ingerlésével, de vajon miért? A mai orvostudomány számos különböző agyi betegséget és rendellenességet próbál kezelni az elektromosság felhasználásával...

Parkinson-kóros beteg az agyba ültetett elektródákkal – a fehér tárgy a szájban egy fém műfogsor
(Forrás: Wikimedia Commons / Hellerhoff / CC BY-SA 3.0)

Állati elektromosság

Scribonius Largus, az i.sz. első században uralkodott Claudius római császár udvari orvosa jegyezte le a tűrhetetlen fejfájás következő kezelési módját: a fájdalmas területre két-három zsibbasztóráját szorítottak, a bekövetkező zsibbadás pedig csökkentette a fájdalmat. Ezeket az állatokat ma az elektromosrája-alakúak rendjébe sorolják, de a rómaiak még vajmi keveset tudtak az elektromosságról.

Torpedo marmorata, azaz márványos zsibbasztórája. Vele kezdődött minden
(Forrás: Wikimedia Commons / Philippe Guillaume / CC BY 2.0)

Csak jóval később, a 18. században kezdték el a kutatók rendszeresen vizsgálni az elektromosság idegrendszerre gyakorolt hatását. Luigi Galvani olasz tudós fedezte fel, hogy a béka combja egyenáram hatására összerándul. Hosszú és heves vita indult arról, pontosan milyen szerepet játszik az elektromosság az élő szervezetekben, de arra egészen a huszadik századig várni kellett, hogy a kutatási eredményeket a gyógyászatban is felhasználják.

Galvani békacombja, 19. századi illusztráció
(Forrás: Wikimedia Commons)

Sokkterápia

Az agyi elektromos ingerlés talán legkorábbi fajtája az elektrokonvulzív terápia (ECT) volt; ezt nevezik a köznyelvben elektrosokknak. Az ECT lényege, hogy az agyon megfelelő módon átvezetett elektromos áram epilepsziás rohamot vált ki, és ez bizonyos betegségekben gyógyító hatású lehet – ilyenek például a depresszió és a skizofrénia súlyosabb esetei. Ezt az alapelvet már azelőtt ismerték az orvosok, hogy az elektromosságot használták volna erre a célra – korábban különböző gyógyszerekkel próbálták az epilepsziás rohamot előidézni.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Az elektrosokkot eleinte, az 1940-50-es években teljesen éber betegeken hajtották végre, és mivel tényleg jó hatásfokkal működött, nyakra-főre kezdték alkalmazni. Ez aztán idővel közfelháborodást váltott ki – a betegek a roham hatására hánykolódtak, le kellett őket kötözni. Nem meglepő tehát, hogy a különböző antidepresszánsok, antipszichotikumok megjelenésével az ECT háttérbe szorult. Ennek ellenére a mai napig használják, olyan esetekben, amikor a beteg állapota többféle gyógyszeres kezelésre sem reagál. (Ez meglehetősen ritka, de előfordul.) Viszont nagyon fontos, hogy ma már altatásban végzik és izomlazítót is adnak, így sokkal kíméletesebbé vált az eljárás, nem kell senkinek kezét-lábát törnie. A kezelésnek így is vannak mellékhatásai, gyakran okoz például emlékezeti zavarokat. Ezek idővel általában oldódnak, de olykor hosszabb távon is fennmaradhatnak.

Siemens Konvulsator III – ECT-készülék az 1960-as évekből
(Forrás: Wikimedia Commons)

Agyi pacemaker

Az elmúlt húsz évben a kutatók egy olyan eljárást is kifejlesztettek, amelynek során az agyba ültetett elektródákon keresztül érkezik az elektromos ingerlés – ez az úgynevezett mély agyi stimuláció (deep brain stimulation, DBS). Ezt az eljárást hasonlóan kell elképzelni, mint a szívritmuszavarokat kezelő pacemaker működését, csak nem a szívbe, hanem az agyba ültetik az elektródákat. Általában különböző, jól körülhatárolt agyi területek működési zavarával jellemezhető mozgásos vagy érzékelési (elsősorban fájdalomérzési) zavarokban kerülhet a DBS-re sor. Sikerrel használják Parkinson-kórban, különböző disztóniákban – ezek túlzott izomösszehúzódással járó neurológiai rendellenességek –, de a krónikus fájdalom bizonyos eseteit is kezelhetik e módon.

A következő videót Takó András disztóniás beteg töltötte fel a YouTube-ra saját magáról a műtét előtt és után. A változás meglehetősen drámai:

Vannak olyan betegségek is, amelyeknek a kezeléséhez nem az agyat ingerlik közvetlenül, hanem egyes agyidegeket. A koponyából kilépő és több belső szervet beidegző X. agyideg, a bolygóideg elektromos ingerlésével egyes gyógyszerre nem reagáló epilepsziás és depressziós esetek kezelhetőek. Mindez végrehajtható a szervezetbe ültetett készülékkel, de ma már a kutatóorvosok olyan módszerekkel is próbálkoznak, amelyek a bőrön keresztül, sebészi eljárás nélkül fejtik ki a hatásukat. A legújabb kutatási eredmények szerint az arcot beidegző V. agyideg, a háromosztatú ideg ingerlése is hatékony lehet, ezt a homlokra ragasztott elektródákkal végzik. Talán még Scribonius Largus sem lepődne meg...

Békacomb helyett

Az agyi elektromos stimulációnak még ennél újabb és vitatottabb módszerei is vannak. Az elmúlt évtizedben kezdték el igen intenzíven vizsgálni az agy bizonyos területein átvezetett gyenge egyenáram hatásait. A kutatók – többek között Roi Cohen Kadosh kutatócsoportja – egészséges embereken is számos pozitív hatást találtak. Megfelelő ingerlés hatására javulhat a tanulás, az emlékezet, a számolási képesség. Habár a módszer meglehetősen biztonságos és egyelőre úgy tűnik, hogy mellékhatásai sem igen vannak, a hosszú távú hatásait még nem ismerjük. Etikai problémák is felmerülnek: ha az agyműködés valóban hatékonyan serkenthető ezzel az eljárással, ki részesülhet belőle? A felsőbb társadalmi osztályok privilégiuma lesz a módszer? Támogatja-e majd az egészségbiztosítás?

Pénzeszsákok. A gazdagok még gazdagabbak lesznek?
(Forrás: Wikimedia Commons)

Az interneten mindenesetre máris számos cég árul különböző agyi elektromos stimuláló készülékeket, és az öntevékeny barkácsolók is megjelentek. Mi inkább legyünk óvatosak, ne vegyünk zsákbamacskát és ne is sütögessük házilag a fejünket! A hasonló berendezések alapos hatásvizsgálata még várat magára. Claudius császár mindenesetre nem az elektromos rájától halt meg, hanem nemes egyszerűséggel meggyilkolták...

Claudius. A korabeli források szerint méreggel végeztek vele
(Forrás: Wikimedia Commons / Marie-Lan Nguyen / CC BY 2.5)

További olvasnivaló, felhasznált irodalom

Elektrosokk ma, avagy az elektrokonvulzív terápia

Deep brain stimulation

Vagus nerve stimulation
Trigeminal nerve stimulation shows promise for treating drug-resistant epilepsy patients