Fölavatták Lőw Immánuel egykori szegedi főrabbi, orientalista, felsőházi tag emlékszobáját vasárnap az útmutatása alapján száztíz éve épült szegedi Új Zsinagógában. Schőner Alfréd főrabbi, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem rektora köszöntőjében hangsúlyozta, Lőw Immánuel és édesapja, Lőw Lipót egész életükön át a szegedi zsinagógát szolgálták. A főrabbi beszédében felidézte, amikor a nagy árvíz 1879-ben elpusztította szinte az egész várost, az emelkedő ár a Régi Zsinagógába is betört, ám csoda történt, a víz megállt a tóratekercseket őrző frigyszekrény lábainál. Lőw Lipót, az akkori főrabbi szegedi halászok segítségével, a zsinagógába ladikon beevezve mentette meg a szent tekercseket.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Schőner Alfréd arra kérte a híveket és a szegedieket, tegyenek azért, hogy a megmentett tóratekercsek a jövőben is érintetlenek maradjanak, s az írás egyik legfontosabb tanítása – amely magyarul és héberül is olvasható az Új Zsinagóga boltívein – „Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat!” tovább éljen a közösségben. Molnár Judit történész, az emlékszobában látható kiállítás rendezője elmondta, a tárlat szobrok, emléktárgyak, dokumentumok, kéziratok és fotók segítségével villant fel részleteket Lőw Immánuel rendkívül gazdag életpályájából.

Lőw Immánuel 1854-ben Lőw Lipót főrabbi fiaként született Szegeden. 1878-ban választotta főrabbijává a szegedi zsidó hitközség. Orientalistaként, botanikusként, művelődéstörténeti íróként tudományos munkájával nemzetközi elismerést szerzett, s emellett közéleti személyiség is volt, 1927-től, 1940-ig – amíg lehetett – felsőházi tagként képviselte a magyar neológ zsidó közösséget. Élete főműve mégis a szegedi Új Zsinagóga felépítése, és üvegablakainak megtervezése. A főrabbit 1944. június 28-án a Szegedről induló harmadik deportáló vonattal hurcolták el szülővárosából, ekkor már tüdőgyulladásban szenvedett, amit a gyűjtőtáborban kapott, és július 19-én a budapesti zsidó kórházban elhunyt.